Szeptember elején jön a Veszprém-Balaton Filmpiknik


Szeptember 3. és 5. között rendezik meg a Veszprém-Balaton Filmpikniket, ahol az év legjobb magyar filmjeit ingyenesen nézheti majd meg a közönség. Veszprémben a Hangvilla, az Expresszó és a Vár (Szentháromság tér) ad otthont a filmes rendezvénynek, míg Balatonfüreden a Balaton Moziban és a Tagore sétányon, óriás kivetítőn láthatják a filmbarátok a tavalyi filmtermés legjavát. 

Az Európa Kulturális Fővárosa program keretében megvalósuló új filmes esemény a Veszprém-Balaton 2023 EKF program, a Nemzeti Filmintézet és a Magyar Filmakadémia szoros együttműködéséből születik meg. A Veszprém-Balaton Filmpiknik azt a törekvést támogatja, hogy Veszprém és a Balaton kulturális-kreatív régiója erősödjön, európai láthatósága növekedjen. „A filmes szakma a 90-es évek óta nem képviselteti magát a régióban semmilyen nagyobb szakmai, vagy közösségi programmal, ekkor szervezték meg utoljára a Veszprémi Tévétalálkozót. A város és a Balaton atmoszférája ugyanakkor ideális egy filmes találkozó számára, ezért is tartjuk örömtelinek és ígéretesnek a kezdeményezést” – mondta Can Togay János, a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. művészeti és kreatív igazgatója és Muszatics Péter, a Filmpiknik művészeti igazgatója.

A Veszprém-Balaton Filmpiknik társrendezvénye a Könyv-Bor-Jazz, melynek keretében Balatonfüreden három napig egymást váltják az író-olvasótalálkozók, a tárlatvezetéssel háziasított borkóstolók és a Blaha utca reformkori házainak árnyékában zendülő jazzkoncertek.

A Veszprém-Balaton Filmpiknikre több ezer embert várnak a szervezők. A hangulatos szabadtéri és városi helyszínekkel szeretnének kellőképpen izgalmas közeget teremteni annak érdekében, hogy a magyar filmek és a közönség a járvány után újra egymásra találhasson, éppen ezért a vetítések ingyenesek lesznek.

(közlemény)



Kapcsolódó