Szlovén Filmnapok lesznek a Toldi moziban


Három díjnyertes alkotást vetítenek az idei Szlovén Filmnapokon október 10. és 12. között a budapesti Toldi moziban.

Látható lesz Urša Menart Elég a lúzerségből (Ne bom več luzerka) című filmje. A 29 éves Špela legjobb barátnői évekkel ezelőtt elköltöztek Szlovéniából és most a pasija is úgy döntött, hogy szerencsét próbál Amerikában. Eljött az idő, hogy Špela végre felnőjön és megtalálja önmagát.

Darko Štante Következmények (Posledice) című alkotásában Andrej kezelhetetlen, erőszakos viselkedése miatt nevelőotthonba kerül, ahol nehézfiúk között találja magát, akikkel egyre veszélyesebb kalandokba keveredik.

Vetítik még Miroslav Mandić Játszom, létezem (Glumim, jesam) című munkáját, amely három történet arról, mit jelent színésznek lenni, melyek a határok szereplő és a szerep között.

Az eseményt a Szlovén Filmközpont, a BudapestFilm Zrt. és a Szlovén Köztársaság budapesti nagykövetségének együttműködésével szervezik.

(közlemény)



Kapcsolódó