Tegnap megkezdődött a 77. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál Tegnap megkezdődött a 77. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál

Tegnap megkezdődött a 77. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál

A nemzetközi zsűri elnöke, Cate Blanchett a szervezők ötletességét és rugalmasságát méltatta, amellyel sikerült megrendezniük az első nagy „Covid-kori” fesztivált.

Az Oscar-díjas ausztrál színésznő a fesztiválindító sajtótájékoztatón méltatta, hogy a fesztivál művészeti igazgatója, Alberto Barbera és csapata az utóbbi hónapokban összegyűjtötte a globális filmes ágazat szereplőinek igényeit, elvárásait vágyait– azokét, akik jelen lehetnek Velencében és azokét is, akik nem.

A 77. Velencei Filmfesztivált a pandémia miatt szűkített program, kevesebb sztárvendég és szigorú egészségvédelmi intézkedések jellemzik. Blanchett a sajtóértekezleten hangsúlyozta, hogy a filmipar, akárcsak a többi ágazat, óriási kihívásokkal került szembe az elmúlt időszakban a pandémia miatt. 

A színésznő azt is elmondta, hogy a Velencei Filmfesztivál segít az ágazat talpra állásában a mozikat bezárásra, a produkciókat leállásra, a fesztiválokat halasztásra vagy az online térbe kényszerítő pandémia után. Megjegyezte, hogy mivel a streaming szerepe nagyon megnőtt a karantén alatt, izgalmas téma lehet ennek a mozizásra gyakorolt hatása. Ezzel szemben Thierry Frémaux, a Cannes-i Fesztivál igazgatója, aki hét másik tekintélyes európai filmfesztivál vezetőjével együtt érkezett Velencébe. Rámutatott arra, hogy a mozik már több mit száz éve működnek, míg a streamingplatformok mindössze öt éve jelentek meg.

A Cate Blanchett vezette nemzetközi zsűri 18 versenyfilm közül választja majd ki az Arany Oroszlán-díjas alkotást. A mezőnyben Mundruczó Kornél Pieces of a Woman című, kanadai-amerikai koprodukcióban készült alkotása is szerepel, amelynek Martin Scorsese az executive producere.

A 77. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál szeptember 2. és 12. között zajlik a lagúnák városában.

(MTI)

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Friss film és sorozat