Új formán gondolkodik a Cannes-i Fesztivál


A Cannes-i Fesztivál új megvalósítási formán gondolkodik az idei évre – közölték a szervezők tegnap este, miután Emmanuel Macron francia államfő előző nap május 11-ig meghosszabbította a járvány miatti kijárási korlátozásokat, és azt is jelezte, hogy fesztiválokat és egyéb tömegrendezvényeket legalább július közepéig nem lehet rendezni.

„Nehéznek tűnik ezek után a Cannes-i Fesztivált idén az eredeti formájában megrendezni – ismerték el közleményükben a szervezők. – Ugyanakkor tegnap este óta számos konzultációt indítottunk szakmabeliekkel Franciaországban és külföldön is. Arra jutottunk, hogy minden lehetőséget meg kell vizsgálni annak érdekében, hogy a 2020-as cannes-i filmfesztivál valamilyen módon valós legyen.”

„Mindenki tudja, hogy még nagyon sok a bizonytalanság a nemzetközi egészségügyi helyzetben. Reméljük, hogy hamarosan tájékoztatást tudunk adni arról, hogy milyen formát ölthet a 2020-as fesztivál” – hangsúlyozták a szervezők.

Thierry Frémaux fesztiváligazgató a múlt héten kizárta annak a lehetőségét a Varietyben, hogy digitális formában rendezzék meg a fesztivált: „Cannes számára, a lényege, a története, a hatása szempontjából egy ilyen (internetes) megoldás nem tudna működni.” Hasonló véleményt fogalmazott meg korábban Alberto Barbera, a Velencei Filmfesztivál művészeti igazgatója is, amikor jelezte, hogy jelenleg nem mérlegelik a szervezéssel kapcsolatban a digitális lehetőségeket.

A világ első számú nemzetközi filmfesztiválját – amelynek filmvására mintegy 40 000 szakmabelit, a filmbemutatók pedig 200 000 nézőt vonzanak – idén május 12. és 23. között rendezték volna meg Cannes-ban. A vezetőség már március közepén jelezte, hogy a tervezett időpontban nem tartják meg a rendezvényt, de fenntartották annak a lehetőségét, hogy június végén vagy július elején rendezik meg a seregszemlét.

(MTI)



Kapcsolódó