Újraindul a sepsiszentgyörgyi Művész Mozi


A sepsiszentgyörgyi Művész Mozi hat hónapi zárva tartás után péntektől, szeptember 11-étől visszavárja a közönségét.

A mozi működtetői szigorúan betartják a jelenleg érvényben levő egészségügy előírásokat. Az épületbe való belépéskor megmérik az érkezők testhőmérsékletét, a nézőknek a vetítés idején maszkot kell viselniük. A termek csökkentett létszámmal, max. 50 %-os kihasználtsággal működhetnek, vagyis minden második székben lehet majd helyet foglalni (kivételt a 12 évnél kisebbek képeznek, ők ülhetnek a szüleik mellett).

„A filmkínálatunk továbbra is műfajilag sokszínű és minden korosztálynak ajánlunk filmeket” – biztosít a mozi sajtóközleménye. Ezen a héten az Előre című 3D-s amerikai animációs kalandfilm és a Lassie hazatér című német családi kalandfilm magyarul és románul beszélő változataira várják a gyerekeket, a felnőtteknek pedig két premiert ajánlanak: az új Nolan-filmet, a Tenet című angol-amerikai akcióthrillert, valamint a Miután összecsaptunk (After We Collided) című amerikai romantikus filmet, angol nyelven, román felirattal. Vetítik továbbá a Bloodshot című fantasztikus akciófilmet és a 10 nap anyu nélkül (10 jours sans maman) című francia vígjátékot is, magyarul beszélő változatban, illetve az eredeti hangos változatot román felirattal. Egy magyar vígjáték, Bodzsár Márk pandémia előtt bemutatott Drakulics elvtárs című filmje is újra- vagy megnézhető.

Az árkosi Szentkereszthy-kastély kertjében is folytatódik a Floating Cinema and Theater nevű rendezvénysorozat, amelynek keretében a a tó vizéről, felfújhatós gumicsónakból is lehet filmet nézni. Ezeknek a vetítéseknek a kezdési időpontja, a korábban meghirdetett esti 9 óra helyett 8 órára módosult, jegyeket csak elővételben lehet váltani a mozi jegypénztárában – áll a közleményben.



Kapcsolódó