Várják a nagyjátékfilmterveket a Friss Hús fórumára


A Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál másodszor szervezi meg rövidfilmes alkotók számára a továbblépésben segítséget nyújtó Budapest Debut Film Forumot (BDFF ), amelyre minden európai országból lehet nevezni fikciós nagyjátékfilm-projekteket, azonban a visegrádi országok (V4) különleges fókuszt kapnak. Az első BDFF nyertesének, a fiatal szlovák rendező, Michal Blaško  Victim című projektjének tavasszal kezdődik a forgatása, közölték a szevrezők.

Mint írják, 2020. január 10-ig várnak olyan filmterveket, amelyek már részesültek fejlesztési támogatásban, például nemzeti filmalapoktól, a Kreatív Európa MEDIA programjából vagy más nemzetközi szervezetektől.

A szervezők közleménye szerint a Budapest Debut Film Forum célja, hogy hogy az első nagyjátékfilmjüket készítő rendezők és producerek tapasztalatokat cserélhessenek az európai, elsősorban visegrádi régióból érkező kollégáikkal, illetve szakmai iránymutatást kapjanak készülő projektjük sikeres megvalósításához az ideérkező mentoroktól.

A Budapest Debut Film Forum az alábbiakat kínálja a kiválasztott projektek alkotóinak:
• Workshopok és kerekasztal-beszélgetések
• Szakmai feedback
• Kapcsolatteremtési lehetőségek a szakma képviselőivel

A szervezők a kétnapos eseménysorozatra nyolc projektet választanak ki, közülük legalább négy a V4 országokból kerül majd ki. Alkotóik bemutathatják az előkészületben lévő filmtervüket, és neves nemzetközi szakemberek – forgatókönyvírók, konzultánsok, producerek, forgalmazók és pénzügyi és marketingspecialisták – által vezetett csoportos foglalkozásokon, kerekasztal-beszélgetéseken és mesterkurzusokon vehetnek részt.

A workshop végén a tutorok által legígéretesebbnek ítélt projekt 1000 eurós fejlesztési támogatást kap. A BDFF emellett a Visegrádi Koprodukciós Díjat is odaítéli az egyik projektnek: a nyertes filmet elkészülése után minden visegrádi ország nyelvére lefordítják majd.

A Budapest Debut Film Forum támogatója a Visegrad Film Forum, a New Europe Film Sales és az iShorts.

Jelentkezni itt lehet.

Az évente megrendezett Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál elsődleges célja a legújabb magyar és külföldi rövidfilmek bemutatása, valamint egy olyan szakmai fórum felépítése, ahol a visszajelzésre vágyó alkotók közönség előtt mutathatják meg filmjeiket. A vetítések rendre telt házasak, és jelentős szakmai és sajtóvisszhangot keltenek. A Friss Hús magyar válogatásának filmjei évről évre eredményesen szerepelnek világszerte; itt mutatkozott be többek között az Oscar-díjas Mindenki, a Diák-Oscar-díjas Ostrom, a szarajevói fődíjat is elhozó Last Call, a Cannes-ban debütáló A nyalintás nesze és Superbia, vagy épp az Oscar-shortlistig jutó Susotázs. A 8. Friss Hús Rövidfilmfesztivált 2020. március 23. és 29. között rendezik meg.

(közlemény)



Kapcsolódó