VR-szekció is lesz az idei Verzión VR-szekció is lesz az idei Verzión

VR-szekció is lesz az idei Verzión

Idén először virtuálisvalóság-szekcióval bővül a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál programja. 

2019 november 13-16. között a VERZIÓ Filmfesztivál VR-szekciójának keretében különféle VR-produkciókkal ismerkedhetnek meg az érdeklődők: 360 fokos videókkal, interaktív dokumentumfilmekkel, fikciós alkotásokkal és művészeti, térspecifikus VR-élményekkel. A programban tényfeltáró és új érzékekre alapozó VR-alkotásokat prezentálnak, amelyek a médiumorientált tartalomban rejlő innovatív lehetőségekre fókuszálnak.

A VR-szekció koncepcióját a „Zóna” fogalma köré rendezik a szekció kurátorai. Andrej Tarkovszkij Sztalker című filozófiai filmalkotása 2019-ben ünnepli bemutatásának 40. évfordulóját, de a nézők képzeletét ma is foglalkoztatja. Még mindig az olyan problematikákat vizsgáljuk, hogy tulajdonképpen mi van a Zóna tiltott és furcsa terében, amely megváltoztatja mindennapi életünk szabályrendszerét, és a szereplők miért éreznek mégis ellenállhatatlan vágyódást, hogy belépjenek. Miképpen tér el ez a Valóságtól? Ezen kérdések mentén immerzív alkotásokat várnak, amelyek a belső tér és a belső utazás problematikájával foglalkoznak, nem csak tartalmi szempontból, hanem az eszközhasználati módszerükkel is erre kérdeznek rá. Miképpen válik a befogadó testének részévé a VR-szemüveg? Miképpen vezetjük be magunkat a virtuális valóság univerzumába? Milyen VR-környezet iránt érzünk igazi vágyódást? A Zóna a VR-produkciók kontextusában gyakran használt Holodeck metaforájaként is szolgálhat.

A felhívásra olyan alkotásokat várnak, amelyek újragondolják a VR-hoz kapcsolódó narratív elvárásokat, és különböző tartalomtípusuk megjelenítését is felvállalják. A beküldött alkotások a következő típusok bármelyikébe besorolódhatnak: 360-fokos videók (fikció és dokumentarista jellegű), művészeti VR-élmények, helyszínspecifikus VR-alkotások és immerzív riportfilmek is. A VR-szekcióba nevezett alkotásokból az esemény szervezőiből álló kurátori csapat válogat. A kiválasztott alkotásokat a Trafó Klubban nézheti meg a közönség a 16. Verzió Filmfesztivál programjának részeként.

A szekció a Random Error Studio és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem által szervezett Zip-Scene Konferencia közös kezdeményezésére jön létre, június 30-ig várják VR-alkotások nevezését. A nevezés ingyenes, alkotást benevezni az itt található kérdőív kitöltésével lehet. Javasolt a nevezett alkotást külön e-mailben is elküldeni (WeTransfer vagy egyéb fájlküldő rendszer segítségével): submission@vektorfestival.com. A kiválasztott projektet résztvevői számára teljeskörű fesztiválakkreditációt biztosítanak.

Nevezési határidő: június 30., nevezők értesítése az eredményről: augusztus 15., a teljes program kihirdetése: szeptember 25. Bővebb információ és program: zip-scene.mome.hu. A program támogatói a Nemzeti Kulturális Alap és a Nemzetközi Visegrádi Alap.

Címkék
Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Friss film és sorozat