Román filmet jelöltek Európai Egyetemi Filmdíjra

A 2016-ban alapított Európai Egyetemi Filmdíj (EUFA) odaítéléséről európai egyetemi hallgatók döntenek. Idén a Dagmar Brunow svéd filmtörténészből, Mike Goodridge brit producerből és fesztiváligazgatóból, valamint Christophe Leparc francia fesztiváligazgatóból álló válogatóbizottság 49 játékfilm és 15 dokumentumfilm közül választotta ki a díjra jelölt öt alkotást – írja az EFA közleménye. A jelöltek mezőnyében szerepel Samuel Maoz […]

2018. szeptember 25. 20:10:05

Egy magyar és két román dokumentumfilmet neveztek Európai Filmdíjra

Tuza-Ritter Bernadett Egy nő fogságban című dokumentumfilmje, Alexandru Solomon Tarzan golyói (Ouăle lui Tarzan) és Radu Jude Halott ország (Țara Moartă) című filmje is az Európai Filmakadémia látóterébe került. Az Európai Filmdíjra jelölhető dokumentumfilmek listája itt olvasható. A válogatás tíz rangos európai dokumentumfilm-fesztivál ajánlása alapján alakult ki. Az ebből kiválasztott döntősök kilétét november 3-án hozzák […]

2018. augusztus 16. 09:21:19

Lakatos Róbert és Felméri Cecília projektje vezeti a CNC animációs pályázatának nyerteslistáját

Felméri Cecília a Filmtett kérdésére elmondta: a Draculato(u)r a két kolozsvári filmes régóta dédelgetett közös filmterve, korábban az MTVA-hoz is pályáztak vele dokumentumfilmes kategóriában. 50 perc körüli időtartamban gondolkoznak, az animációs dokumentumfilm rajzolója pedig Jánosi Andrea lesz. A választott technika hasonló a szintén vele közösen készült Mátyás, Mátyásban alkalmazotthoz: interjúkat készítenek, amelyeket kézirajz-animációval fognak illusztrálni. […]

2014. április 10. 10:05:00

Kiosztották a 7. Film.dok díjait

A legjobb film: Kapitalizmus – a mi titkos receptünk (rendező: Alexandru Solomon, operatőr: Andrei Butica) Rendezői díj: Bárányfelhő (rendező: Zsigmond Dezső, operatőr: Lovasi Zoltán) A zsűri díja: „Csak ritka a fenyőfa, az a baj” – A szarvasi székely története (rendező: Sári Zsuzsa, operatőr: Kormány Tibor) A legjobb elsőfilmes: Blokul no. 6 (A 6. sz. tömbház) […]

2011. szeptember 26. 14:55:00

Filmhét a budapesti Román Kulturális Intézetben

Október 12. és 18. között tartják meg a Román filmhetet az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A nyitó vetítésen Alexandru Solomon A hidegháború hullámain (Cold Waves) című, a Szabad Európa Rádió (SZER) rendszerváltás előtti munkáját bemutató dokumentumfilmjét láthatják az érdeklődők. A filmhéten Solomon alkotásán kívül 11 játékfilmet mutatnak be. A magyar Oktatási és Kulturális Minisztérium 400 000 […]

2009. szeptember 16. 16:00:19