Ezek a filmek lesznek az idei Kolozsvári Magyar Napokon

Az egyik vetített film kilétét a közönség dönthette el egy szavazással, így az Anyám és más futóbolondok a családból mellett a nemrég restaurált, még mindig nép- és időszerű Bacsó Péter-féle szatírát, A tanút lehet megnézni az idei magyar kulturális rendezvényen. Fekete Ibolya családfilmjét augusztus 20.-án este kilenctől, Pelikán úr elvtárs történetét pedig másnap, szintén kilenctől […]

2020. augusztus 10. 13:17:12

Négy filmet vetít ingyenesen a Távmozi a Trianon-évfordulón

„A Távmoziban most látható filmek válogatásakor nem voltunk könnyű helyzetben, hisz Trianon traumájának feldolgozatlanságát az is jelzi, hogy igen kevés igazán értékes mozgókép készült a témáról – a magyar film még nem találta meg azt a konkrét történetet, amelyen keresztül hitelesen és érzelemgazdagon beszélhetne erről az érzékeny témáról – fogalmaz a Távmozi közleménye. – A dokumentumfilmesek direktebben […]

2020. június 03. 15:06:51

A Filmtettfeszt kiköltözik a városból

Idén először Kalotaszentkirályon és Tordaszentlászlón is filmfesztiválozhatnak az érdeklődők: a 16. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle keretében mindkét helyszínen műsorra kerül Fekete Ibolya Anyám és más futóbolondok a családból című filmje. Péntek, okt. 7., 20:00 – Kalotaszentkirályi Kultúrotthon – az esemény a Facebookon Szombat, okt. 8., 20:00 – Tordaszentlászlói Művelődési Ház – az esemény a Facebookon […]

2016. október 05. 11:43:00

Négy magyar filmet vetítenek Luxemburgban

A holnap kezdődő, a hajdani keleti blokk 18 országának 100 új alkotását felvonultató szemlét a patinás Cinémathèque mellett közönségtalálkozókkal, kiállításokkal és koncertekkel együtt további 15 helyszínen rendezik meg. A fesztivál közönségszavazás útján kiosztott fődíjáért indul Till Attila Tiszta szívvel című akció-vígjátéka, amely Magyarország hivatalos nevezése az Oscar-díjra, valamint versenyez az Európai Filmakadémia jelöléseiért is. Till […]

2016. október 05. 11:18:00

Brüsszelben és Moszkvában is vetítik Fekete Ibolya filmjét

Anyám, és más fotóbolondok a családból (2015) Az európai filmtermés újdonságait felvonultató brüsszeli fesztivál 8 napon át vetíti a 20 országból 100 alkotást, köztük Fekete Ibolya Anyám és más futóbolondok a családból című filmjét, amely a magyar mozikban a 36 000-es nézőszámot érte el. A filmet a ma kezdődő, 38. moszkvai filmfesztiválra is meghívták. Kritikánk […]

2016. június 22. 14:15:00