Címke: berosált a rezesbanda

Az első Magyar Filmhét néhány filmjéről – Vágy, hogy indiánok lehessünk; Drága Elza!; Parador Húngaro; Berosált a rezesbanda; Legyőzhetetlenek; Hőskeresők; Földindulás; Csonka vágányon; Dr. Lala

2014. október 18. – írta ,

Nehéz volt válogatni az első Magyar Filmhét filmjei közül: rengeteg, különböző műfajú filmalkotás került ömlesztve a nézők elé, a katalógus és a programfüzet pedig nem mindig segített a rendező nevével vagy évszámokkal eligazodni közöttük. Alább néhány csemegéről, vagy annak ígérkezett filmről írunk, ami kellemes meglepetést vagy keserű csalódást okozott nekünk.

„A fotózás számomra olyan, mint egy meditáció” – Interjú Csortos Szabó Sándor producerrel

2014. október 17. – írta

Korábban belsőépítész és fotós, ma a Budapest Film Produkciós Kft. ügyvezetője, produceri munkája mellett most is fényképez: 2005. és 2011. között több nemzetközi versenyen díjazták a munkáit. Producerként vagy társproducerként Mátyássy Áron több filmjén is dolgozott, az Átok című sorozat, a T.Ú.K – Tanár úr kérem! és a Berosált a rezesbanda című filmek is az ő nevéhez fűződnek, akárcsak a Víkend című thriller, amelyet 2013 őszén és 2014 tavaszán Erdélyben forgattak. A Magyar Filmhéten a Berosált a rezesbanda és a Vágy, hogy indiánok lehessünk címűt filmjét is vetítik, ez utóbbit Szemző Tibor rendezésében.

Gyerek- és ifjúsági filmek a 14. Filmtettfeszten

2014. szeptember 25. – írta

Nem csak a felnőttek szórakozhatnak a Filmtettfeszten: a program idén is várja a legkisebbeket és a mozizni vágyó kamaszokat egyaránt. A műsoron: Bogyó és Babóca 3., Vili, a veréb, Aura és Berosált a rezesbanda. A belépés ingyenes.

13 premier a Fimtettfeszten

2014. szeptember 22. – írta

Szinte minden műsorra tűzött nagyjátékfilm, dokumentum- és ifjúsági filmet erdélyi premierként vetít a Filmtettfeszt Magyar Filmnapok. Nyilvános az október 2. és 5. között 10 erdélyi városban megrendezett filmszemle programja!

Friss film és sorozat

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Friss film és sorozat