Cannes-ban díjazták, Karlovy Vary-ban vetítik az Ostromot

A Magyar Nemzeti Filmalap közleménye szerint az A-kategóriás nemzetközi filmfesztiválon Az európai mozi új generációja elnevezésű programban tíz ifjú rendező diplomafilmjét vonultatják fel, köztük az Ostromot. A film 1994-ben, a háború sújtotta Szarajevóban játszódik. Főhőse egy magányos bosnyák nő, aki elindul, hogy vizet találjon magának, és végre hajat mosson várva várt randevúja előtt. Életveszélyes terve […]

2019. június 25. 18:50:41

Magyar filmszínházak is támogatják az új cannes-i Art Mozi Díjat

Az Art Mozi Díjat először a 2020-as cannes-i filmfesztiválon adják át a hivatalos válogatásban szereplő egyik alkotásnak. A díjról héttagú nemzetközi art mozis zsűri dönt, az elismeréssel pedig széleskörű moziforgalmazás jár, közölték a kezdeményező szervezetek. Az új díj célja az art mozis világ erejének, dinamizmusának, hiteles műsorpolitikájának felmutatása a médiaplatformoktól hemzsegő környezetben. A közlemény szerint […]

2019. április 26. 18:11:20

Magyar film is versenyez Cannes-ban

Nem lesz könnyű dolga az első nagyjátékfilmjével egyből Cannes-ban dobbantó fiatal alkotónak: olyan nagyágyúkkal kell versenyeznie, mint Denis Villeneuve, Gus van Sant vagy Paolo Sorrentino, de ugyanebben a szekcióban szerepel Todd Haynes, Jacques Audiard és a görög Jorgosz Lantimosz (Yorgos Lanthimos) új filmje is. A Saul fia egyébként az első magyar film az új támogatási […]

2015. április 16. 13:30:00

Jane Campion lesz idén a cannes-i zsűrielnök

„Mióta először Cannes-ban jártam a rövidfilmemmel 1986-ban, volt lehetőségem több oldaláról is megismerni a fesztivált, és egyre nagyobbra nőtt a csodálatom a filmfesztiválok eme Királynője iránt” – mondta Campion a felkérés kapcsán. – „A cannes-i filmfesztiválon képesek összehangolni és ünnepelni az ipar csillogását, a sztárokat, a partikat, a tengerpartot, az üzletet, miközben szigorúan fenntartják a […]

2014. január 07. 09:54:00

Borat betevegelt Cannes-ba

Az idén Ali G, Borat és Brüno utáni legújabb alteregóját, a fiktív észak-afrikai ország diktátorát alakító színész nem is választhatott volna jobb helyszínt enyhén sokkoló PR-akciójának: a hatvanötödik évét ünneplő dél-franciaországi fesztivál nyitónapján a vörös szőnyeg tele van sajtósokkal, sztárokkal és – mostanában – az Al Wadeeya-i diktáror személyes miniszoknyás, géppuskás testőreivel. A diktátor premierje […]

2012. május 17. 14:31:00

Mungiu ismét megy Cannes-ba

Cristian Mungiu, aki 2007-ben elnyerte az Arany Pálmát 4 hónap, 3 hét és 2 nap című filmjével, idén májusban Beyond the Hills című filmjét mutatja be a Croisette-en. A film Tatiana Niculescu-Bran dokumentumregényeiből inspirálódott, operatőre Oleg Mutu, a főszerepekben pedig két kezdő jászvásári színésznőt, Cosmina Stratant és Cristina Fluturt láthatjuk. A történet két gyerekkori barátnőről […]

2012. április 19. 15:00:00

Woody Allen legújabb filmjével nyílik meg a Cannes-i Filmfesztivál

A versenyen kívül bemutatandó romantikus komédiát, amelynek főbb szerepeiben Owen Wilsont, Rachel McAdamst, Marion Cotillard-t, Kathy Batest and Adrien Brody-t láthatja a közönség, május 11-én mutatják majd be Cannes-ban és Franciaország-szerte. A Midnight in Paris egy franciaországi úton lévő amerikai család történetét meséli el. A tavaly forgatott filmben debütál egy kisebb szerepben – egy múzeumi tárlatvezetőként – […]

2011. február 03. 08:00:49

Robert De Niro lesz a Cannes-i Filmfesztivál zsűrielnöke

Robert de Niro A filmsztár nem először vezeti a világ egyik legjelentősebb filmes mustrájának zsűrijét, a 80-as években kétszer is betöltötte a posztot. Így a május 11. és 22. között megrendezendő 64. Cannes-i Filmfesztivál már a harmadik lesz, amelyen a kilenctagú zsűri elnökeként tevékenykedik. Robert De Niro személye extra csillogást biztosít a fesztiválnak, amelyen tavaly […]

2011. január 07. 11:50:13

Kezdődik a 63. Cannes-i Filmfesztivál

A közelmúlban hatalmas károkat okozó vihar, valamint az izlandi Eyjafjallajokull vulkánból áradó szűnni nem akaró füstfelhő sokáig kérdésessé tette, hogy meg tudják-e rendezni idén a Cannes-i Filmfesztivált, hiszen a légitársaságok által bevezetett korlátozások több száz járatot érinthetnek. Vasárnap például húsz Nizzába tartó járat nem indult el az izlandi hamufelhő miatt, többet töröltek is közülük. A […]

2010. május 13. 13:10:03

Magyar elnököt választott az EFP Cannes-ban

Ma tartotta tisztújító közgyűlését a promóciós szervezeteket tömörítő European Film Promotion a Cannes-i Filmfesztiválon. A szakmai szervezet tagjai egyhangúlag választották elnökké Vezér Évát, a Magyar Filmunió ügyvezető igazgatóját. Vezér Éva Az 1997-ben létrehozott páneurópai szervezethez a Magyar Filmunió 2001-ben csatlakozott, elsőként a közép-európai régióból. Jelenleg 31 ország az EFP tagja, melynek elsődleges célja az európai […]

2009. május 19. 18:00:27