Egyre több nemzetközi koprodukciót támogat a CNC

Az első 2018-as pályázat keretében támogatott projektek között sok a nemzetközi koprodukció: a tíz nagyjátékfilmből nyolc készül ilyen konstrukcióban. 394 ezer eurót ítéltek meg például Jasmila Zbanic Quo Vadis, Aida című filmjének, 209 ezer eurót Radu Jude Somnambulii című projektjének és 381 ezer eurót Octav Serge Celebidachi Cravata galbenă című filmjének. Ugyancsak koprodukcióban készülne a […]

2018. október 31. 11:12:29

Magyar-román koprodukcióban készül Demian József nagyjátékfilmje

Felméri Cecília Spirál címmel készülő filmje után a filmalap 56 millió forintos gyártási támogatásával készül Demian József nagyváradi születésű, Romániában, majd Ausztráliában alkotó rendező-operatőr Éjjeli őrjárat című mozifilmje. A filmalap közleménye szerint az Éjjeli őrjárat egy színházi társulat egyetlen éjszakájának története. A főpróba forgatagában a társulat tagjai teljes jelmezben, saját ruhájuk, pénz és mobiltelefon nélkül […]

2018. augusztus 06. 10:41:15

Támogatást nyert a CNC-től Lakatos Róbert dokumentumfilm-terve

Lakatos Róbert Ki kutyája vagyok én? című dokumentum esszéfilmje kapta a kategóriája legnagyobb pontszámát. A film a szinopszis szerint az erdélyi magyar identitástudatról szól, humorosan. Főszereplője maga a rendező, aki a megfelelő kutyafajtát keresi magának, és a történet folyamán különböző kutyatenyésztési (állampolgárfejlesztési) ideológiákat próbál ki. A film a politikáról szól egy olyan világban, amelyben az […]

2018. május 14. 22:28:00

CNC-statisztika: enyhén csökkent a romániai mozik száma

Romániában 90 mozi működik, összesen 386 vászonnal és 72 112 ülőhellyel. Az Europa Cinemas hálózathoz tartozó filmszínházak száma 9, 2016-hoz képest egyel több. A vetítések száma 602 625-re nőtt a 2016-os 577 525-ről, egy-egy vetítés átlagos nézőszáma viszont nem változott, továbbra is mindössze 23 fő. A Cinema City hálózat fedi le a piac 61,19 százalékát […]

2018. április 25. 08:19:00

Erdélyi alkotó nagyjátékfilmje nyert román állami támogatást

A román társ a Hai Hui Entertainment, aminek nem ez az első magyar koprodukciója, ők jegyzik pl. az Aglaját is, utolsó nagyobb sikerük az Anyai szív (Poziția copilului) volt. A Spirál magyarországi koprodukciós partnere az Inforg stúdió, a film a Magyar Filmalap pályázati rendszerében legutóbb forgatókönyvfejlesztésre kapott támogatást. Felméri Cecília nevét a Kakukk, a Mátyás, […]

2016. december 14. 11:39:00

2,5 millió euró sorsáról döntött a román Országos Filmközpont

Nagyjából egy évvel azután, hogy Cristian Mungiu RMN című filmterve a legnagyobb támogatást kapta az Országos Filmközponttól, a nemzetközi hírű román filmrendező ismét listavezető lett: Fotografii de familie (Családi fényképek) című filmtervét 1 910 000 lejjel támogatja a CNC. A márciusi döntés második helyezettje Radu Mihăileanu (a Povestea iubirii / A szerelem története 1,3 millió […]

2015. március 11. 13:46:00

Moldovában is lesz CNC

Az intézmény várhatóan gyakran fog együttműködni romániai „rokonával”, amely már korábban is támogatott román-moldovai koprodukciókat – legutóbb az Igor Cobileanski rendezte La limita de jos a cerului című filmet. A történytervezet egyik kidolgozója és elfogadásának sürgetője, Dumitru Marian producer elmondta a Mediafax hírügynökségnek, hogy „az új filmtörtvény gyökereiben változtatja meg a helyi filmfinanszírozás rendszerét. Általában […]

2014. július 07. 17:08:00

Lakatos Róbert és Felméri Cecília projektje vezeti a CNC animációs pályázatának nyerteslistáját

Felméri Cecília a Filmtett kérdésére elmondta: a Draculato(u)r a két kolozsvári filmes régóta dédelgetett közös filmterve, korábban az MTVA-hoz is pályáztak vele dokumentumfilmes kategóriában. 50 perc körüli időtartamban gondolkoznak, az animációs dokumentumfilm rajzolója pedig Jánosi Andrea lesz. A választott technika hasonló a szintén vele közösen készült Mátyás, Mátyásban alkalmazotthoz: interjúkat készítenek, amelyeket kézirajz-animációval fognak illusztrálni. […]

2014. április 10. 10:05:00

Mégis vetíthetik Romániában a Nimfomániás 2-t

„Amíg én vagyok az Országos Filmközpont igazgatója, nem lesz Romániában cenzúra a mozikban vetített filmeket illetően” – jelentette ki Kogălnicean. Az igazgató közölte azt is, hogy leváltották a bizottság elnökét és egyetlen filmkritikus tagját, Cristina Corciovescut. A filmközpont rating-bizottsága tegnap délután újratárgyalta az új Trier-film második részének a korhatár-besorolását, és végül a játékfilm az I. […]

2014. január 31. 08:35:00

Kitiltják a romániai mozikból A nimfomániás 2. részét

A filmreporter.ro értesülése szerint az Országos Filmközpont Cristina Corciovescu filmkritikus vezette rating-bizottsága január 28-án hozta ezt a döntést, A nimfomániás 2. romániai mozibemutatója előtt mindössze három nappal. Ha a döntés a ma folytatódó megbeszélések után érvénybe lép, Románia lehet az első európai ország, ahol kitiltják a mozikból a filmet. A két filmet általában R14-es vagy […]

2014. január 29. 09:30:00