A bűnös nyerte a miskolci filmfesztivál fődíját

A fesztivál fődíját, a Pressburger Imre-díjat a dán Gustav Möller A bűnös (Den Skyldige) című filmje nyerte el. „A zsűrit lenyűgözte az a csodálatos filmes nyelvezet, amivel ezt a meghatóan emberi történetet elmesélik az alkotók. Nagyon megérintett minket a főszereplő igyekezete, hogy megmentsen másokat, miközben szembenéz a saját múltjával is” – olvasható az indoklásban. Az […]

2018. szeptember 22. 22:09:07

András Ferenc kapja a Szkíta Aranyszarvas-díjat

Az ünnepélyes díjátadásra az Uránia Nemzeti Filmszínházban kerül sor délután négy órai kezdettel. A Balázs Béla-díjas András Ferenc a 70-es évek óta több tucatnyi televíziós és játékfilmes produkciót jegyzett rendezőként. „Nagyon jó érzés, ha az ember díjat kap, meghatóak az ilyen pillanatok” – mondta el a filmrendező az MTI-nek. Mint felidézte: az első három-négy filmjére […]

2011. december 07. 07:00:00

Új kategóriával bővül az EFA-díjátadó

Az újonnan alapított díj célja az európai animációs filmgyártás kiemelkedő eredményeinek elismerése. A három jelölt alkotást egy szakértőkből álló bizottság választja ki, ezt követően pedig az Európai Filmakadémia tagjai döntik el szavazataikkal, hogy december 12-én melyik film viheti haza a legjobb európai animációs nagyjátékfilm díját. Az EFA nemrégiben hozta nyilvánosságra azon alkotások 48 filmből álló […]

2009. szeptember 24. 09:00:23

Román kisjátékfilm nyerte el a Berlinale Arany Medve díját

Bogdan Mustaţă: Egy napozásra való nap (O zi bună de plajă) Bogdan Mustaţă tíz perces filmje, melynek forgatókönyvét Cătălin Mitulescu jegyzi, három kiskorú bűnöző, egy kamionsofőr és egy prostituált kalandjáról szól. A három fiatal javitóintézetben nevelkedő fiú, akiket Florin Sinescu, Okan Kaya és George Hoffman alakít, arra kényszerítik a teherautósofőrt (Marian Ghenea) és a prostituáltat […]

2008. február 13. 12:51:39

Hétvégi díjözön Londonban – átadták a BAFTA díjakat

Joe Wrigth Vágy és vezeklés – Atonement című alkotása kapta a legjobb film elismerését a Brit Film- és Televízió Akadémia (BAFTA) díjátadóján. A film összesen 14 jelölést kapott, azonban a legjobb film díja mellett mindössze még egy, a legjobb díszletért járó lett az övé. Daniel Day-Lewis lett a legjobb színész a Vérző olaj – There […]

2008. február 13. 10:41:06