Tegnap este kihirdették a 20. Filmtettfeszt díjait

A Filmtett Egyesület filmkritikusi nívódíját ezúttal a Kolozsváron élő Ferenczi Szilárd (film)történész, filmkritikus kapta, aki a nyomtatott korszak óta rendszeres és hűséges együttműködője a (ma online megjelenő) Filmtett folyóiratnak. A Sárga Csikó Díjat, amint azt korábban kihirdettük, Szederkényi Miklós gyártásvezető kapta. A méltatást Buglya Sándor producer fogalmazta meg, aki évtizedek óta Szederkényi munkatársa. Hangsúlyozta, hogy a […]

2020. szeptember 20. 16:38:08

Megkezdődött a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle 20. kiadása

Már a kolozsvári Győzelem (Victoria) mozi előtt összeverődött tömegből is látszott, hogy idén kicsit más lesz a fesztivál: domináltak a maszkos emberek, a belépés pedig lassan, libasorban zajlott, lázméréssel, kézfertőtlenítéssel egybekötve. A mozibelsőt március óta nem látott nézők bent is szembesülhettek újdonságokkal: minden második széken egy kartonból kivágott figura „ül”, jelezve, hogy az a hely […]

2020. szeptember 16. 19:40:51

Megkezdődött a Filmgalopp

A zsűri már nézi a versenyfilmeket, és ma reggeltől a fesztivál szélesebb közönsége is elérheti azokat a Filmtettfeszt honlapján, az alábbi linkeken: Amikor találkozunk (r. Sztercey Szabolcs) Amit nem vettünk észre (r. Farkas Boglárka) Csendet kérünk (r. Incze Kata) Ebgondolat (r. Frunza Roland) Éhség (r. Kéri László) Hazafelé (r. László József) Kapunyitási pánik (r. Ungváry […]

2020. szeptember 16. 11:14:39

Szederkényi Miklós kapja idén a Sárga Csikó Díjat

Az idén 67 éves gyártásvezető-producer 1977-ben került a Mafilm II. telepére gyakornokként, később a Népszerű-tudományos Stúdióban lett felvételvezető, majd 1983-tól gyártásvezetőként közreműködött ismeretterjesztő és dokumentumfilmekben. Három évvel később már a Pasaréten a Televíziós Filmek Főosztályán tevékenykedett koordinátorként, 1992-ben a MOVI Duna Szerkesztőség tagjaként részt vett az első műholdas kísérleti adás készítésében. A MOVI 1994-es összeomlását […]

2020. szeptember 12. 10:12:10

Szerdán kezdődik a 20. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle

Kolozsvár (2020. szept. 16–20.) 1. helyszín: Győzelem Mozi, belépés: 0 lej értékű jegyek a mozi pénztáránál váltandók a vetítés előtti második naptól kezdődően. 2. helyszín: a Bánffy-palota udvara, belépés: regisztráció a http://filmtettfeszt.ro/program/2020/#KOL20 oldalon, szeptember 15-ével kezdődően. Arad (2020. szept. 17–19.) helyszín: a Művész mozi nyári kertje, belépés: jegyfoglalás a cinemaartaarad@gmail.com címen vagy a 257 280 […]

2020. szeptember 11. 16:22:41

Filmtörténeti különlegességek a 20. Filmtettfeszt Erdélyi Filmszemle műsorán

Kísértetek vonata: egy hátborzongató história magyar és román változata Napjainkban nem ritka jelenség a remake: egy film helyi alkotókkal forgó verziója készül el egy másik országban vagy néhány évtizeddel az eredeti után. Leggyakrabban Hollywood „kívánja meg” egy-egy kisebb filmipar nagy sikerű gyöngyszemét, és forgatja újra saját sztárjainak parádés felvonultatásával. Remake-ek azonban jóval Hollywood aranykora előtt […]

2020. szeptember 04. 11:02:28

Kilenc film versenyez idén a Filmtettfeszten

A 6. Filmgalopp versenyfilmjei tehát ábécérendben: Amikor találkozunk (r. Sztercey Szabolcs) Amit nem vettünk észre (r. Farkas Boglárka Angéla) Csendet kérünk (r. Incze Kata) Ebgondolat (r. Frunza Roland) Éhség (r. Kéri László) Hazafelé (r. László József) Kapunyitási pánik (r. Ungváry Oscar) MásCara (r. Szitai Eszter) Szabad Románia (r. Sós Timothy) A nyertes film alkotói egymillió forintos fődíjban részesülnek, amelynek sorsáról szakmai zsűri dönt. A zsűri tagjai […]

2020. augusztus 28. 11:38:36

Korábban lesz idén a Filmtettfeszt

A Filmtettfeszt központja ezúttal is Kolozsváron lesz, ahol a Bánffy-palota udvarán, illetve a Szentegyház utca 4. szám alatti belső udvarban fog felállni a vászon. A szervezők a hagyományokhoz híven több másik erdélyi városban is szerveznek hosszabb-rövidebb vetítéssorozatot, mindenütt szabadtéren: Nagyváradon a Partiumi Keresztény Egyetem udvarán, szeptember 17. és 19. között (esőnap: szeptember 20.); Csíkszeredában a Mikó-vár […]

2020. augusztus 19. 12:35:28

Még egy hétig lehet filmeket nevezni a Filmtettfesztre

A hatodik alkalommal meghirdetett Filmgalopp célja tehetséges, fiatal, erdélyi magyar filmalkotók felkutatása, filmjeik bemutatása a szakma és a nagyközönség előtt, elbírálásuk egy szakmai zsűri által. A 6. Filmgaloppra olyan, 2018. január 1-je óta elkészült fikciós (élőszereplős vagy animált, kísérleti vagy drámai alkotás, nem dokumentumjellegű) alkotásokat lehet nevezni, amelyek stábjának kulcsfigurái (író, rendező, operatőr, producer) nagyrészt erdélyi […]

2020. augusztus 16. 11:08:20

Kísérleti és kisjátékfilmeket vár idén a Filmgalopp versenye

A Filmgalopp versenye a 20. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle helyszínein, október 7. és 11. között zajlik. A verseny célja tehetséges, fiatal, erdélyi magyar filmalkotók felkutatása, filmjeik bemutatása a szakma és a nagyközönség előtt, elbírálásuk egy szakmai zsűri által. A 6. Filmgaloppra olyan, 2018. január 1-je óta elkészült fikciós (élőszereplős vagy animált, kísérleti vagy drámai alkotás, nem dokumentumjellegű) […]

2020. június 29. 18:30:24