Peter Jackson is kap egy csillagot

A csillagavató ünnepségen részt vesz néhány közeli munkatársa és színészkollégája, Orlando Bloom, Evangeline Lily és Andy Serkis is. Peter Jackson J. R. R. Tolkien lelkes rajongója, A gyűrűk ura trilógia rendezésével vált világhírűvé. Nem ezek volt az első munkái, korábban pozitív kritikákat kapott a Mennyei teremtmények (Heavenly Creatures, 1994) című fantasyje, amely Ezüst Oroszlánt nyert […]

2014. november 25. 13:32:00

Meghalt a Száll a kakukk fészkére producere

Zenei producerként kezdte pályafutását, és csupán 50 évesen került a filmiparba. Mindössze 9 filmben dolgozott producerként, ebből hárommal – a Száll a kakukk fészkére (1975), az Amadeus (1984) és Az angol beteg (1996) cíművel – Oscar-díjat nyert. Filmjei java részét saját maga finanszírozta, és rendkívüli érzékkel válogatta ki a forgatókönyveket. Megvásárolta Tolkien A gyűrűk ura […]

2014. január 06. 14:23:00

Az Alkonyat saga utolsó része vezeti 2013 DVD-eladásait

A Nielsen adatai szerint a franchise-ok voltak DVD-n a legsikeresebbek 2013-ban – írja a BBC online hírportál. A folytatások és a remake-ek azonban a játékeladások terén és a könyvpiacon is uralkodtak idén. A legnagyobb példányszámban elkelt film idén az Alkonyat – Hajnalhasadás 2. rész volt, és a sorban A hobbit trilógia első darabja, a Váratlan […]

2013. december 17. 11:24:00

Tolkien-életrajz készül Hollywoodban

A hobbit, A Gyűrűk Ura és több másik ifjúsági regény legendás szerzőjének mozgóképes életrajza feldolgozza Tolkien első világháborús élményeit, majd azt az időszakot, amikor a második világháború idején kódokat tört fel a brit hadsereg számára. Szó lesz a filmben a Narnia krónikáival ismertté vált C. S. Lewishoz fűződő barátságáról is. A forgatókönyvet David Gleeson (Cowboys […]

2013. november 22. 15:26:00

Karácsony előtt tíz nappal jön A hobbit

A J.R.R. Tolkien A hobbit című regényéből készült 3D-s filmtrilógia első epizódja 2012. december 14-én debütál The Hobbit: An Unexpected Journey (a magyar mozikban: A hobbit – Váratlan utazás) címmel. A produkciót egy évvel később, 2013. december 13-án a The Hobbit: The Desolation of Smaug című rész követi, a trilógia záró darabját, a The Hobbit: […]

2012. szeptember 03. 15:30:00

Megkezdődött A hobbit forgatása Új-Zélandon

A produkció J.R.R. Tolkien először 1937-ben kiadott azonos című regényéből készül, mint a brit író regénytrilógiája nyomán készült A Gyűrűk Ura előzményfilmje. A film előkészületei meglehetősen hosszúra nyúltak a borsos, 500 millió dolláros költségvetés körüli pénzügyi problémák miatt. Végül az eredetileg megbízott rendező, Gulliermo del Toro kénytelen volt kilépni a produkcióból, és helyét Peter Jackson […]

2011. március 21. 12:40:21

Blanchett megállapodott Peter Jacksonnal

A Gyűrűk Ura-trilógia rendezője, Peter Jackson teljesen felvillanyozódott a hírtől, hogy Cate Blanchett elvállalta várva várt filmje, A hobbit egyik szerepét. Cate Blanchett A színésznő Galadrielt, Lórien Úrnőjét fogja játszani, akárcsak a trilógiában. Jackson teljesen eufórikus állapotba került, mikor megtudta, hogy az Oscar-díjas színésznő aláírt a produkcióhoz. „Cate az egyik kedvenc színésznőm, nagyon szeretek vele […]

2010. december 09. 08:00:03

Lovaggá ütik Peter Jacksont

Peter Jackson és a szobrocska A Gyűrűk ura filmeposz összesen 17 Oscar-díjat kapott az Amerikai Filmakadémiától. Az Új-Zélandon forgatott produkció jelentősen hozzájárult a szigetország idegenforgalmának és filmiparának fellendüléséhez. Peter Jackson jelenleg a trilógia előzményfilmje, A hobbit című kétrészes produkció előkészítésén dolgozik. A forgatás 2010-ben kezdődik Új-Zélandon. Jackson a rendezést ezúttal mexikói kollégájára, Guillermo del Toróra […]

2010. január 04. 11:00:29

Guillermo del Toro rendezi A hobbitot

Tolkien 1937-ben megjelent könyvének megfilmesítésén Del Toro együtt dolgozik majd Peter Jacksonnal, akinek A Gyűrűk Ura-trilógiája összesen 17 Oscar-díjat és 30 Oscar-nevezést nyert el, s világszerte 3 milliárd dolláros jegybevételt hozott a New Line stúdiónak. Guillermo del Toro:A Faun labirintusa A Középfölde fantáziavilágában játszódó történetet, A hobbitot a brit író gyermekeinek szánta, s csak 17 […]

2008. május 01. 09:09:49