Japán nagy klasszikusokkal nyitja újra a moziit

A japán mozik már múlt héten kezdtek készülődni a részleges újranyitásra, a forgalmazók számára pedig igen nagy kérdés, hogy mivel indítsanak. A The Hollywood Reporter szerint a szigetország legnagyobb mozihálózata, a Toho Cinemas csupa nagy hollywoodi klasszikust hoz vissza a szélesvászonra. A repertorában olyan filmek szerepelnek, mint William Wyler Ben-Hurja (1959), az Óz, a nagy varázsló (The Wizard of Oz, […]

2020. május 20. 13:05:29

Felgyújtották a Kyoto Animation stúdiót, harminchárom munkatárs halt meg

Beszámolók szerint a japán stúdióba egy férfi rontott be, és egyelőre ismeretlen folyadékot locsolt szét, majd meggyújtotta. A tűzben ő is megsérült, kórházba vitték. Az NHK csatorna értesülései szerint az elkövető egy 41 éves férfi volt, aki tette elkövetésekor azt kiabálta: „Haljatok meg!”. A Kyoto Animation stúdió vezetője elmondta, hogy az utóbbi időben több névtelen […]

2019. július 19. 10:33:21

Kilencven éves Disney-film került elő Japánban

A rajzfilmet a most 84 éves Yasushi Watanabe animekutató iskolás korában vásárolta egy oszakai piacon, de nem tudta, hogy milyen kincs van a birtokában, amíg el nem olvasta David Bossert 2017-ben megjelent Oswald the Lucky Rabbit: The Search for the Lost Disney Cartoons című könyvét, írja a The Telegraph-ra hivatkozva az Indiewire. A Walt Disney […]

2018. november 16. 12:03:12

Filmforgatás miatt lezárják a kolozsvári városközpont egy részét

Alig néhány hónappal az után, hogy a TIFF vendégeként Kolozsvárra látogatott, Szono Sion japán rendező visszatért a kincses városba: Tokyo Vampire Hotel címmel horrorsorozatot forgat. A téma a vámpírok transszilván eredete, illetve találkozásaik a japán vámpírokkal. A sorozat hat részének több jelenetét a Bánffy-palota pincéjében, a New York szállóban, a főtéren és a Karolina téren […]

2016. október 18. 15:42:00

Nem talál forgalmazóra Japánban az új Angelina Jolie-film

Kép a filmből A készítők szándéka szerint a film a megbocsátásról szól, Japánban azonban rasszista és történelemhamisító alkotásnak tartják, amely sértés az országra nézve. A Japánban bojkottfelhívásokkal és online kampányokkal fogadott filmhez egyelőre nem is sikerült forgalmazót találni a szigetországban – írja az Aszahi Simbun című japán napilap angol nyelvű internetes kiadása. A 2014 novemberében […]

2015. március 19. 09:47:00

Kitiltanák Japánból Angelina Jolie-t

A tiltakozók szerint Jolie igazi „démon”, aki – ezúttal rendezőként jegyzett – filmjében etikátlanul mutatja be a fogolytáborok japán őreit. A film adaptáció, az alapjául szolgáló életrajzot Laura Hillenbrand írta. Főszereplője Louis Zamperini, egykori maratoni futó, akiből háborús hős lett. Az igazi Zamperini és 10 társa repülőjét 1943 májusában lőtték le a Csendes-óceán fölött, Hawaitól […]

2014. december 10. 14:34:00

Új Godzilla-filmet terveznek Japánban

Az ötletet a Gareth Edward-féle, idén bemutatott Godzilla sikere adta – írja a Variety: a film 525 millió dolláros bevétellel zárta a moziforgalmazását, ebből kb. 26 millió származott Japánból, ahol a Toho és a Warner stúdió japán fiókja közösen forgalmazta. Az új Godzilla-projekt élén a veterán Taichi Ueda producer áll, aki elmondta, hogy nem fognak […]

2014. december 08. 09:18:00

Hayao Miyazaki visszavonul

Nem csak ő, hanem az általa vezetett Ghibli Stúdió – többek közt a Chihiro szellemországban, a Laputa – Az égi palota és a Ponyo a tengeri szigeten gyártója – működése is leállt. „Jelenleg nem dolgozunk új filmen – mondta a Miyazaki. – Azt hiszem, nem fogunk több egészestés filmet csinálni, amiket a mozikban mutassanak be, bár nem ez […]

2014. november 12. 12:55:00

Japán kapcsolatokról szól a Metropolis friss száma

Egyrészt ez a lapszám bekapcsolódik abba a sorozatba, melynek során szerzői a távol-keleti filmkultúrák különböző aspektusait és territóriumait tárják fel, s ezúttal első alkalommal jelentkeznek kifejezetten japán tematikával. Másrészt az új Metropolis-szám szerzői valamennyien fiatal kutatók és doktorandusz hallgatók, amivel a szerkesztők lap azon hagyományát kívánják folytatni, hogy lehetőséget teremtsenek az új kutatónemzedékek megszólalására, munkáik […]

2013. november 01. 09:19:00

Komolyabb kínai-japán háborús filmeket akarnak a kínai tévézők

A kínai embereknek a Japánnal való háborúban mutatott hősiessége a film- és tévéfilmipar számára fontos témaforrásként szolgál. Az elmúlt időszakban viszont megsokasodott a téma komolytalan feldolgozásainak a száma – nyilatkozta a Zsenmin Zsipao központi lapnak Vang Vej-ping, a kínai televíziós szakhatóság munkatársa. A kérdéses filmek és sorozatok hiteltelenek, nem tartják tiszteletben a történelmet, és túlzott […]

2013. május 18. 08:45:00