A hasznosfilm 2011-ben felbukkanó fogalma (Acland–Wasson) megnevez egy filmcsoportot, amelyet addig jobb híján dokumentarista felvételnek vagy alkalmazott művészetnek tekintettek, ugyanakkor egy szemléletmódot is jelöl: meglátni a filmet, amelyik a hétköznapi élet részévé válik, amivel cselekvéseket végezhetünk el, amivel tudásunkat megfogalmazzuk, tároljuk, átadjuk. Az írás a kolozsvári Fotofilm vállalat némafilmgyártás korszaka után megrendelésre készülő filmjeiben, üzleti modelljében azt a modernitást fedi fel, amelyikben a mozgókép a modenizálódó város partnerévé válik, különféle társadalmi és gazdasági kontextusokban aktív szerepet vállal, kommunikációs stratégiák része lesz.
Bő három évtizednyi kutatói, pedagógusi, intézményteremtő és szervezői tevékenység előtt tiszteleg a dr. Pethő Ágnes 60. születésnapja alkalmából megjelent kötet.
Benne lenni a „gépben”, vagyis jól látszani a képen – tapint rá akaratlanul is a filmkép komponálásának, a kamera számára színrevitt jelenet elrendezésének aranyszabályára Az utolsó éjszaka forgatásáról tudósító névtelen újságíró 1917-ben. A kolozsvári némafilmekből alig maradt fenn néhány, és azok sem mind hiánytalan, teljes változatban, nem véletlen tehát, hogy ritkán értekezünk Janovics, Korda, Kertész, Garas, Mérei vagy Fekete Mihály itt készült műveinek stílusáról vagy vágástechnikájáról. Ebben az írásban mégis arra teszek kísérletet, hogy az erdélyi némafilmet a korabeli európai film stílustrendjeinek kontextusában helyezzem el, és a téma további, filmek híján is megvalósítható kutatására tegyek javaslatot.