Megjelent a Metropolis új száma

Az utóbbi lassan másfél évtized a mozgóképtudományokban és – talán elmondható, hogy általában véve – a vizuális művészetekben is a test bűvöletében telt. Valójában persze nem újdonság, hogy az emberi test a művészetekben és a művészetelméleti gondolkodásban fontos szerepű, de amint az lenni szokott, bizonyos társadalmi körülmények, tudományos eredmények előtérbe tolhatnak egyes jelenségeket, melyek azután […]

2014. április 07. 16:14:00

Japán kapcsolatokról szól a Metropolis friss száma

Egyrészt ez a lapszám bekapcsolódik abba a sorozatba, melynek során szerzői a távol-keleti filmkultúrák különböző aspektusait és territóriumait tárják fel, s ezúttal első alkalommal jelentkeznek kifejezetten japán tematikával. Másrészt az új Metropolis-szám szerzői valamennyien fiatal kutatók és doktorandusz hallgatók, amivel a szerkesztők lap azon hagyományát kívánják folytatni, hogy lehetőséget teremtsenek az új kutatónemzedékek megszólalására, munkáik […]

2013. november 01. 09:19:00

Szerző a tükörben. Könyvbemutató Kolozsváron

A szerzőről Vincze Teréz 2000-ben az ELTE magyar nyelv és irodalom szakán, 2001-ben az egyetem esztétika szakán diplomázott, illetve az ELTE mozgóképelmélet és pedagógia, valamint irodalomelmélet szakprogramjain szerzett oklevelet. 2009-ben az ELTE Esztétika Tanszék doktori programján szerzett doktori (Ph.D.) fokozatot, doktori értekezésének címe: Szerző a tükörben: A filmszerző fogalmának (át)értelmezése kortárs önreflexív filmekben. (Ez a […]

2013. szeptember 23. 16:06:00

Megjelent a Metropolis-könyvtár első kötete

Az első kötet Vincze Teréz Szerző a tükörben: Szerzőiség és önreflexió a filmművészetben című munkája. Az 1990-es évektől kezdődően a nemzetközi filmművészetben megjelent a szerzőiség (a rendező mint individuális alkotó egyéniség koncepciója) és az önreflexivitás összefonódásának néhány különösen érdekes változata, melyek bizonyos esetekben egy stílusirányzat alapját képezték, illetve egy-egy alkotói életművet átfogóan meghatározó jelenséggé váltak. […]

2013. július 02. 11:08:00

Michael Hanekéről szól a Metropolis új lapszáma

A tartalomból: „A polgári melodráma témáját tehát elidegenítve – sőt kifigurázva – jeleníti meg a modernista hagyományt folytató vizuális stílus, amely szándékosan a Bressonra jellemző hűvös szenvtelenség imitációjára törekszik. Haneke egyébként saját filmjei kapcsán rendszeresen utal Bressonra, a modernizmus pszichológiaellenességének hangsúlyos átvétele azonban a filmeket meghatározó polgári család-tematika mellett parodisztikus hatást kelt. Amint azt később […]

2012. április 05. 09:00:00

Kortárs magyar film – kulturális értelmezések: megjelent a Metropolis új száma

A Kortárs magyar film – Kulturális értelmezések című összeállítás a 2000-es évek magyar filmjeit vizsgálja. A középpontban azonban nem az esztétikai elemzés (tehát nem egy korstílusok és irányzatok értelmében vett filmtörténeti periódus) áll, hanem a kulturális és társadalmi összefüggések vizsgálata. A kortárs magyar film kulturális megközelítései annak ellenére sem jellemzőek a hazai szakirodalomban, hogy a […]

2012. március 21. 08:40:00

A kortárs dél-koreai filmről szól az új Metropolis

A 45 percesre tervezett lapbemutató 19:30-kor kezdődik és ingyenes, míg a koreai filmklub 20:30-kor kezdődő vetítésére a filmklub megszokott árai lesznek érvényesek (felnőtt jegy: 600 Ft, diák: 400 Ft, nyugdíjas: 300 Ft). A lapbemutató-beszélgetés résztvevői az összeállítás két szerkesztője, Teszár Dávid és Vincze Teréz, valamint Varró Attila lesznek. A levetítésre kerülő filmalkotás pedig az egyik […]

2011. november 11. 07:20:00

Megjelent a Metropolis új lapszáma Joel és Ethan Coen filmjeiről

A tartalomból: Kortárs klasszikusok „A Coen-életmű a kezdetektől Hollywood szimbolikus és tényleges erőterében formálódik. Hollywood szimbolikus erőtere az amerikai mozi mítoszait, műfaji és témakészletét jelenti, tényleges erőtere pedig a stúdiófilmgyártást, amelybe a Coen-testvérek – a kortárs amerikai film sok más szerzőjéhez, Soderberghez vagy Tarantinóhoz hasonlatosan – nem tagozódtak be, ám amelytől nem is tartják magukat […]

2011. szeptember 27. 10:15:00

Metropolis-vásár és új lapszám a filmszemlén

Az Urániában (1088 Bp., Rákóczi út 21.) szombaton 14 órától, vasárnap pedig reggel 10-től tartanak árusítást. Az összes, még kapható lapszám és a legújabb összeállítás is 100 Ft-os kedvezménnyel vásárolható meg, ezek listája ITT megtalálható. Továbbá örömmel értesítünk, hogy megjelent a Metropolis filmelméleti és filmtörténeti folyóirat 2010/4. száma Magyar film az 1980-as években címmel! A […]

2011. május 06. 08:10:14

Metropolis lapszámbemutató az Örökmozgóban

A Hollywoodi Reneszánsz című Metropolis-szám a hollywoodi film egyik dicsőséges korszakáról, a művészi eredményekben felettébb gazdag 1967–1975 közötti időszakról szól. Ebben a néhány évben a hollywoodi film kivirágzott, a kísérletező kedvű alkotók sora seregnyi új technikát, közelítésmódot, műfaji öntőformát próbált ki. Igaz ugyan, hogy a hetvenes évek derekától megkezdődött az Álomgyár konformizálódása, de a hollywoodi […]

2011. március 24. 11:00:35