Steven Seagal orosz állampolgár lett

A 64 éves, hét danos aikido mester és volt hollywoodi akcióhős a dzsúdósként a küzdősportokat szintén kedvelő az orosz államfő barátja. Seagal ügynökén keresztül közölte, hogy “rendkívüli módon hálás” az állampolgárságért, amelyet Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő szerint azért kapott meg, mert törekedett annak megszerzésére és mert meleg érzéseket táplál Oroszország iránt. Steven Seagal nyíltan kiállt […]

2016. november 03. 16:10:00

Épül az orosz Deres

A jekatyerinburgi cementgyár 3D-s nyomtatóval, cementporból építi meg Deres vára élethű mását, amelyben lovagok helyett csak biztonsági őrök fognak cirkálni – mondta a cég vezetője, Rinat Brilin az Interfaxnak. A Stark-kastély orosz mása elsősorban turisztikai látványosság lesz, egyúttal hatalmas reklám is: szórakoztató bizonyíték arra, hogy az új technológia segítségével egész épületeket lehet kivitelezni. Brilin egy […]

2016. szeptember 06. 11:13:00

Putyint játszaná el Leonardo DiCaprio

„Putyin nagyon-nagyon érdekes lenne. Szívesen eljátszanám” – fogalmazott DiCaprio, aki 2010-ben, egy szentpétervári rendezvényen találkozott az orosz vezetővel. A környezetvédelmi – egész pontosan tigrisek védelméről szóló – eseményen nem csak politikáról, hanem ezekről a csodálatos állatokról is beszélgetett Putyinnal – mesélte a német lapnak. Putyin nem az egyetlen orosz személyiség, akinek a bőrébe DiCaprio belebújna […]

2016. január 18. 13:14:00

Ázsiába igen, Nyugatra viszont nem viszik az orosz filmeket

Lesz azonban orosz filmhét Szlovákiában és Magyarországon, valamint Szlovéniában és Szerbiában is – írta a dni.ru orosz hírportál. Az orosz kulturális tárca 22 országból álló listát állított össze, amely szerint a fentieken kívül a szakadár grúziai Abháziában, Azerbajdzsánban, Kínában, Mongóliában, Észak-Koreában, de Brazíliában és Kubában is rendeznek orosz filmhetet vagy filmfesztivált. Az első ilyen rendezvény […]

2015. május 28. 08:52:00

Még mindig a No, megállj csak! a legnépszerűbb rajzfilm Oroszországban

A Szojuzmultfilm animációs stúdióban készített rajzfilm első sorozatának első részét 1969-ben vetítették. A fondorlatos nyúl és a gonosz, buta farkas történetéből 1986-ig több sorozat is készült, akkor a farkas hangját kölcsönző Anatolij Papanov halála miatt befejezték a filmek készítését. Később, 1993-ban a fel nem használt felvételekből kiadtak egy  újabb sorozatot. 2004-ben új szinkronnal újabb széria […]

2014. február 28. 09:39:00

Elhunyt Pavel Petrov, a Krokodil Gena című orosz bábfilm egyik alkotója

Cseburaska és Gena Petrov az orosz animációs filmek hőskorszakának egyik képviselője volt. 1956-ban végezte el a Szojuzmultfilm, az orosz animációs szövetség tanfolyamát. 1972-ben átkerült a televíziónak animációs filmeket gyártó Multtyelefilmhez, amelynek 1995-ös bezárásáig munkatársa maradt. Petrov trükkfilmrajzolóként több mint egy tucat animációs filmet készített, közöttük a Ki mondta azt, hogy miau?, valamint a pipázó városi […]

2012. augusztus 28. 19:15:00

Orosz kitüntetést kapott tegnap Törőcsik Mari

„Ezzel az érdemrenddel azokat az orosz és külföldi állampolgárokat tüntetik ki, akik fáradságos munkájukkal közelebb hozzák egymáshoz és kölcsönösen gazdagították a világ népeinek kultúráját – mondta a díjátadón Alekszandr Tolkacs, Oroszország budapesti nagykövete. Törőcsik Mari egész eddigi pályáján népszerűsítette az orosz színházművészetet és irodalmat. A Nemzet Színésze dolgozott orosz rendezőkkel és szerepelt több orosz darabban. […]

2011. december 15. 09:45:00

Jön az orosz Prison Break

Az orosz Bundy família Ami nem ment a magyaroknál (ld. Egy rém rendes család Budapesten), az sok más országban működik. Franciaországban, Dél-Amerikában és Oroszországban is akadnak sikeres, hivatalos sorozatfeldolgozások, mint például a Született feleségek, Esküdt ellenségek vagy Egy rém rendes család. Oroszország a helyi Rém rendes család sikerén felbátorodva úgy döntött, hogy újabb két amerikai […]

2010. április 14. 11:00:01