Ivana Mladenović román-szerb filmje nagydíjat nyert Zágrábban

A 4 ezer eurós pénzjutalommal járó díjról többek között Kocsis Ágnes rendező döntött, Dana Budisavljević és Elmir Jukić kollegái mellett. A zsűri indoklása szerint Ivana Mladenović filmje az örök kamaszkorban rekedt generáció filmes portréja, azé a nemzedéké, amelyik túl okos, hogy a szülei életét folytassa, de túl gyenge egy új világ építéséhez. Az indoklás szerint […]

2019. november 19. 17:49:36

Erdélyi szász csodagyerekről készül film román-német-amerikai koprodukcióban

Az Osztrák-Magyar Monarchiában Carl Filtsch (1830-1845) volt az erdélyi csodagyerek, 9 évesen már jól ismerték Bécsben, I. Ferenc József mutatta be Chopinnek, aki a tanára lett. Az 1960-as években Filtsch 25 zeneművét fedezték fel a kutatók. Brigitte Drodtloff Bukarestben született német-román családban, jelenleg Németországban él. Ő a film forgatókönyvírója és egyik producere is. A román-német-amerikai […]

2019. november 13. 09:07:38

Eurimages-támogatást kapott Anca Damian menekültválságról szóló animációja

Az európai koprodukciós projektek között 4 799 300 eurót osztanak ki. Ebből 470 000 eurót kap A négyzet (The Square) című filmjével Arany Pálma-díjat nyert és Oscar-díjra jelölt Ruben Östlund új, svéd-német-francia koprodukcióban készülő Triangle of Sadness című feketekomédiája, és 43 600 eurót Anca Damian román-francia-belga koprodukcióban készülő The Island című projektje. A kolozsvári születésű […]

2019. október 23. 10:18:36

Valladolidban lesz a Parking spanyolországi bemutatója

Az október 25-i gálavetítésen Tudor Giurgiu rendező, Mihai Smarandache, Belén Cuesta és Ariadna Gil színészek, Marin Mălaicu-Hondrari forgatókönyvíró és Bogdan Crăciun producer is jelen lesz. A Parkingot a fesztivál Spanish Cinema szekciójába hívták meg, 15 további spanyol nagyjátékfilm mellett, közölte a film csapata. A Parking főszereplője Adrian, az erdélyi költő, aki illegálisan vándorol ki Spanyolországba […]

2019. október 16. 15:34:37

Szerb-román film versenyez Locarnóban

Az Ivana cea Groaznică Ivana Mladenović önéletrajzi ihletésű filmje, amelyben családtagjai és barátai önmagukat alakítják egy fiktív történetben: humoros, érzékeny film emberekről és helyekről, a valahová tartozásról és honvágyról, derül ki a film kommunikációjával megbízott ügynökség közleményéből. A történet szerint a Romániában élő szerb színésznő, Ivana egészségügyi problémák miatt úgy dönt, hogy a nyarat szülővárosában, […]

2019. július 17. 15:03:26

Anca Damian új animációs filmje a cannes-i Filmvásárban mutatkozik be

A francia nyelvű Marona’s Fantastic Tale forgatókönyvét Anca Damian ötlete alapján, a fia, Anghel Damian írta, főszereplője egy kedves kiskutya, aki egyik gazdától a másikig költözve csodálatos utazásra hívja a nézőt. Az alkotáshoz használt 2D-s és 3D-s animáció Franciaországban, Romániában és Belgiumban készült, a karakterdesignt Brecht Evens, a háttértervezést Gina Thorstensen és Sarah Mazetti felügyelte. […]

2019. május 03. 12:36:40

4,3 millió eurós támogatásról döntött az Eurimages

77 ezer eurós támogatást kap a román-belga koprodukcióban készülő Otto the Barbarian, Ruxandra Ghițescu első nagyjátékfilmje, amelynek címszereplője egy okos punk tinédzser, aki barátnője halálát próbálja feldolgozni, a veszteséggel és a lelkiismeret-furdalással szembenézve. A filmet a bukaresti Alien Film gyártja a Polar Bear közreműködésével, poducere Iuliana Tarnovetchi. Emellett hat további közép-európai koprodukciót finanszíroz az Eurimages. […]

2019. március 21. 07:38:07

Román rövidfilm szerepel a Sundance fesztiválon

Az Indie Episodic, Shorts és Special Events kategóriákban 33 ország 73 rövidfilmje szerepel, amelyet több mint 9 ezer nevezésből válogattak ki. Ezek nagyjából egyenlő arányban érkeztek az Egyesült Államokból és más országokból, derül ki a fesztivál szervezőinek közleményéből. A rövidek között bemutatják Anca Damian román-francia koprodukcióban készült animációs rövidfilmjét, a Telefonul címűt, amelyben egy telefonhívás, […]

2018. december 05. 10:51:39

Egyre több nemzetközi koprodukciót támogat a CNC

Az első 2018-as pályázat keretében támogatott projektek között sok a nemzetközi koprodukció: a tíz nagyjátékfilmből nyolc készül ilyen konstrukcióban. 394 ezer eurót ítéltek meg például Jasmila Zbanic Quo Vadis, Aida című filmjének, 209 ezer eurót Radu Jude Somnambulii című projektjének és 381 ezer eurót Octav Serge Celebidachi Cravata galbenă című filmjének. Ugyancsak koprodukcióban készülne a […]

2018. október 31. 11:12:29

Lengyel-román koprodukcióban készül Tomasz Wasilewski új filmje

Ewa Puszczyńska, az Oscar-díjas Ida producere a wrocławi New Horizons Nemzetközi Filmfesztiválon jelentette be, hogy jelenleg saját, Extreme Emotions cégén keresztül Tomasz Wasilewski Fools (Głupcy) munkacímű filmjén dolgozik, amelynek társproducere a romániai Ada Solomon (Micro Film). Az operatőr a moldovai-romániai Oleg Mutu lesz, aki a rendező korábbi filmjét, Az Egyesült szerelmes államokat (Zjednoczone stany milosci) […]

2018. augusztus 01. 09:01:54