Diák Oscar-díjra jelölt filmeket tett elérhetővé a Színház- és Filmművészeti Egyetem

Az Amerikai Filmakadémia megmérettetésén a filmes főiskolák és egyetemek diákjainak filmjeit arany-, ezüst- és bronzfokozatú Diák Oscarral-díjjal jutalmazzák. Magyar filmek közül elsőként Böszörményi Zsuzsa Egyszer volt, hol nem volt című diplomamunkája nyerte el az elismerést 1991-ben. 2016-ban Kiss Hajni Szép alak című drámáját jelölték a díjra. A 6. Friss Hús rövidfilmes fesztiválon a filmet a […]

2020. január 21. 20:24:46

Bucsi Réka a Berlinálé rövidfilmes zsűrijének tagja

28 év után lesz újra magyar zsűritag a Berlinálén, ráadásul az eddigiek közül a legfiatalabb. A korábbi hét magyar filmes a nemzetközi zsűriben vett részt, így Bucsi Réka az első magyar alkotó, akit a Berlinale Shorts zsűrijébe hívtak meg, hívja fel a figyelmet a Dot&Line blog. A Berlinálé 2020-as rövidfilmes versenyének központi témája a szabadság, […]

2020. január 14. 17:09:22

Először került ilyen közel az Oscarhoz román rövidfilm

A többszörösen díjazott román kisfilm nemrég nyerte el a legjobb európai rövidfilm díját. A Karácsonyi ajándék főszereplője egy kisfiú, aki azt kéri a Karácsony Apótól, hogy szerezzen örömet az apukájának, vagyis oldja meg, hogy Nicu bácsi (értsd Nicolae Ceaușescu, a diktátor) meghaljon. A film üzenete különösen aktuális az 1989-es rendszerváltás 30. évfordulóján. Ez az első […]

2019. december 17. 14:50:58

Január 30-ig lehet jelentkezni a Friss Hús Rövidfilmfesztivál pitchfórumára

A szervezők keddi közleménye szerint a pitchfórum célja, hogy lehetőséget teremtsen fiatal filmes alkotóknak előkészületben levő projektjeik prezentálására és azok megvitatására. A 2020-as Friss Hús Rövidfilmfesztivál pitchfórumára rövidfilmes alkotók filmterveit várják. A legjobb filmterv pénzdíjban részesül, a nyertes projektet szakmai tanácsokkal segíti a Daazo és más szakmai szervezetek. A nevezés benyújtásának határideje 2020. január 30. […]

2019. november 27. 10:15:41

Molvay Norbert lett a legjobb rendező a 3. Blue Danube Filmfesztiválon

A szervezők közleménye szerint a narratív rövidfilmek kategóriájában az amerikai Skin (r. Guy Nattiv) lett a legjobb film. A zsűri indoklása szerint az alkotás a rasszizmus soha nem múló témájának drámai erejű megformálása, amely a gyerekek sorsában tovább élő erőszak veszélyeire is felhívja a figyelmet. A sokszor látott történetséma több váratlan fordulatot is tartalmaz; a […]

2019. november 27. 09:55:19

Elkezdődtek a 3. Blue Danube Filmfesztivál budapesti vetítései

A csütörtöki nyitónapon az Experimental kategória filmjeit vetítették, pénteken az animációs blokk következik, benne többek között két MOMÉ-s filmmel, Buda Flóra Anna Entrópia és Hana Yamazaki The Act of Breathing című alkotásával. Szombaton, versenyen kívül másfél órás olasz összeállítást vetítenek a 6. Firenze FilmCorti Festival jóvoltából az Olasz Kultúrintézet támogatásával. A vetítés után Francesco Borchi, […]

2019. november 21. 22:00:02

Várják a pályázatokat a Friss Hús pitchfórumára

A szervezők február 5-én éjfélig várják a nevezéseket. A legjobb filmterv pénzdíjban részesül, illetve a nyertes projektet a Daazo és más szervezetek szakmai tanácsokkal segítik. Az elmúlt évek nyertes pályázatai közül Nagy V. Gergő Erős áll című filmje elkészült, az Oscar-díjas Deák Kristóf A legjobb játék című filmje 2018-as Friss Hús versenyprogramjában debütált, majd számos […]

2018. december 18. 12:25:05

Kis Hajni filmje két díjat nyert a 14. BuShón

A budapesti Puskin Mozi nagytermében szombat este szervezett díjátadón 64 nemzetközi film közül méltatták a legjobbakat. Nadav Shlomo Giladi Across the line című alkotása nyerte el a fődíjat. Ezüst BuSho-díjban részesült Kis Hajni Last Call című filmje, amit a diákzsűri is a legjobb fikciós alkotásnak választott. A Bronz BuSho-díjat a May Day című belga rövidfilm […]

2018. szeptember 03. 18:50:36

Magyar rövidfilmek az Örökmozgóban

Műsoron: Csicskár Dávid: Reggeli látogató (2014, 13′) Bán Attila: A paradicsom (2014, 12′) Teszler Tamás: Egy nap kezdete (2014, 20′) Szirmai Márton: MinimáI (2013, 13′) Tóth Barnabás: Újratervezés (2013, 12′) A vetítést követően Libor Anita filmkritikus beszélget az alkotókkal, ahol talán arra is fény derül, hogy miként lesz egy művelődési házból sikeres, szakmailag is jegyzett […]

2015. január 19. 11:52:00

Végleges az EFA-díjakért induló rövidfilmek listája

Az idei rövidfilm-jelöltek a következők: Zwemles / Swimming Lesson (r.: Danny de Vent, Belgium) 14 (r.: Asitha Ameresekere, Nagy-Britannia); Lägg M för mord / Title M for Murder (r.: Magnus Holmgren, Svédország); Was bleibt (r.: David Nawrath, Németország); Die Leiden des Herrn Karpf. Der Geburtstag (r.: Lola Randl, Németország); Szklana pulapka / The Glass Trap […]

2009. szeptember 30. 08:00:56