Tarr Béla és Cristi Puiu filmje az évtized legjobbjai között

A 2010-es évek legjobbja a TIFF válogatói szerint Lucrecia Martel Zama című filmje, a második helyre Maren Ade Toni Erdmann című alkotása került, majd Jean-Luc Godard Búcsú a nyelvtől (Adieu au langage) és Barry Jenkins Oscar-díjas Holdfény (Moonlight) című filmje után Cristi Puiu Sieranevada című alkotása következik. A toplista tizedik helyén három film osztozik, köztük […]

2019. november 29. 11:34:38

A felújított Sátántangót vetíti a 25 éves Cirko-Gejzír mozi

A ritkán látható hétórás film felújított változatának premierje az idei Berlinálén volt, a magyar közönség elsőként a Cirko-Gejzírben láthatja augusztus 25-én, 13:30-tól. A hagyományoknak megfelelően két szünettel vetítik a filmet, és zsíros vagy vajas kenyérrel várják a nézőket. A Krasznahorkai László könyve alapján készült film főhősei egy mindenfajta hasznos termelésből kikapcsolt mezőgazdasági géptelepen élnek. Számukra […]

2019. július 24. 10:01:23

Tarr Béla Bécsben mutatja be új filmjét

Bár korábban azt mondta, hogy a 2011-es A torinói lóval lezárja filmes életművét, Tarr Béla mégis kamera mögé állt, hogy megmutassa azokat, akik a társadalmi hierarchia legalján állnak a világ egyik legmagasabb életminőségűnek mondott városában, Bécsben. A Missing People a rendező korai munkáira emlékeztető dokumentumfilm. A film megrendelője és finanszírozója, a Wiener Festwochen honlapján olvasható […]

2019. április 12. 10:00:07

A felújított Sátántangó huszonöt év után tér vissza a Berlináléra

A Krasznahorkai László regénye alapján készült, 12 részből álló, 450 perces filmet 1994-ben a Berlinálé Fórum programjában mutatták be, akkor elnyerte a Caligari-díjat és az ökumenikus zsűri díját. A legendás filmet a Belga Királyi Filmarchívum L’Age d’Or fődíjával jutalmazta, és néhány éve a nagyvilág filmes szakemberei „Minden idők legjobb 50 filmje” közé választották, a mértékadó […]

2019. január 23. 17:20:32

Tarr Bélát és Herbai Mátét is meghívta tagjai közé az amerikai filmakadémia

Tarr Bélát rendezőként és íróként is meghívták. Herbai Mátét, Enyedi Ildikó Testről és lélekről című Arany Medve-díjas és Oscar-díjra jelölt filmjének operatőrét, a Camerimage nemzetközi filmoperatőr-fesztivál fődíjasát az operatőr szekció hívta meg. Az új tagok teljes listája itt olvasható. Tarr Béla Az Oscar-díjakról is döntő testület korábbi ígéretéhez híven igen széles körből választotta ki új […]

2018. június 26. 14:05:41

Tarr Béla a Torontói Nemzetközi Filmfesztivál egyik zsűritagja

A fesztivál negyedik alkalommal hirdette meg az „erős rendezői víziót mutató, művészi értékű” filmeknek szánt Platform szekciót. A legjobbnak ítélt film a Toronto Platform Díjat és 25 ezer kanadai dollárt kap. A díjat tavaly Warwick Thornton nyerte a Veszett vidékkel (Sweet Country). Tarr Béla A zsűri mindhárom tagja jelen volt filmjével korábban a torontói szemlén: […]

2018. május 11. 08:44:00

Jövőre mutatják be a Sátántangó felújított változatát

A Krasznahorkai László regénye alapján készült, 12 részből álló, 1994-ben bemutatott fekete-fehér kultuszfilmet eddig csak kivételes alkalmakkor lehetett látni. A Sátántangót világszinten is a legfigyelemreméltóbb alkotások között tartják számon, a Sight & Sound kritikusai például 2012-ben minden idők 36. legjobb filmjének kiáltották ki. A film digitális felújtásán az Arbelos Films dolgozik, az a Los Angeles-i […]

2018. január 19. 11:28:00

Tarr Béla kapja a bécsi Let’s Cee Filmfesztivál életműdíját

Tarr Béla A közép-és kelet-európai, illetve a kaukázusi régió, Törökország és Ausztria 35 év alatti rendezői január 31-ig jelentkeznek alkotásaikkal a fesztivál rövidfilmes versenyére. A versenyt a Brexithez és a katalán válsághoz is kapcsolódva Együtt vagy külön címmel hirdették meg. A beküldött pályamunkák közül a kategória legjobbjait az iráni származású Arash T. Riahi és Arman […]

2017. december 14. 08:42:00

Bécsben nyert a Tiszta szívvel

Szombat este tartották a bécsi Uránia moziban a Let’s CEE Filmfesztivál díjátadó ünnepségét. A március 21-én kezdődött filmes mustra idén 141 kiemelkedő közép- és kelet-európai filmalkotást vonultatott fel az osztrák fővárosban és további helyszíneken. A legjobb játékfilmet illető Uránia Csillaga Díjat Till Attila Tiszta szívvel című alkotásának ítélte a szakmai zsűri. A film főszereplője, Fenyvesi […]

2017. március 27. 07:43:00

FIPRESCI-életműdíjat kapott Tarr Béla

A díjat tavaly a FIPRESCI alapításának 90. évfordulóján alapították, a szövetség egy-egy filmtörténeti léptékű életmű előtt tiszteleg általa. A korábbi kitüntettek között volt Alan Parker, Andrzej Wajda, Costa-Gavras, Ettore Scola, Jean-Jacques Annaud, Margarethe von Trotta és Nanni Moretti. Ez volt a második életműdíj, amit a hétvégén Tarr Béla kapott: elnyerte a 20. Szófiai Nemzetközi Filmfesztivál […]

2016. március 16. 15:56:00