Indul a filmtámogatási program az Ukrajnában forgatott külföldi produkcióknak

Az Ukrajnában gyártott külföldi filmes produkciók költségeik 25 százalékát kaphatják vissza, illetve ha a megfelelő pontszámot elérik a kulturális teszten, akkor további 5 százalékot. Az ukrán filmes szakma így venné fel a versenyt a szomszédos országokkal, amelyekben már működik hasonló rendszer. A filmtámogatási rendszert 2015-ben kezdeményezték az országban, az államelnök végül 2017-ben hirdette ki a […]

2020. január 06. 19:59:55

Öt év után szabadon engedték Oleh Szencov krími ukrán filmrendezőt

A filmest, akinek bebörtönzése ellen a nemzetközi filmes szakma és emberi jogi szervezetek is tiltakoztak, 34 további Oroszországban fogva tartott ukránnak együtt szállították Moszkvából Kijevbe szombat délután. Ez volt 2017 óta az első orosz-ukrán fogolycsere. Szencov kritikusan viszonyult Ukrajna korábbi oroszbarát kormányához és elítélte a Krím annektálását. 2014 májusában tartóztatták le krími otthonában, és egy […]

2019. szeptember 08. 18:57:41

Szergej Loznyica-retrospektívet szerveznek a Duna-deltában

Szergej Loznyica húsz dokumentumfilmet és négy játékfilmet rendezett, ezek közül hetet láthatnak a szemle résztvevői. A Cannes-ban az Un Certain Regard szekció rendezői díjával kitüntetett Loznyica Anonimul Trófeát kap az egyetemes filmművészethez való hozzájárulásáért, és augusztus 10-én, szombaton mesterkurzust is tart. Az ukrán filmrendezőt több szál fűzi Romániához: a Cannes-ban 2010-ben versenyző Sasztye moje és […]

2019. július 22. 11:13:06

Éhségsztrájkba kezdtek a cseh filmesek Oleg Szencov támogatására

Vít Janecek, az ARAS képviselője szerint az akcióba bekapcsolódók egymást felváltva öt-öt napig fognak éhségsztrájkolni. „Az éhségsztrájksorozat kezdetét jelképesen időzítettük augusztus 21-re, Csehszlovákia szovjet megszállásának 50. évfordulójára. Reméljük, leszünk annyian, hogy tiltakozó akciónk kitart Szencov ügyének rendezéséig” – nyilatkozott újságíróknak Janecek, aki kedden elsőként lépett éhségsztrájkba. Őt vasárnap újabb cseh filmes, Václav Kadrnka követi. Oleg […]

2018. augusztus 21. 13:30:49

A szovjet éhínségről elsőként tudósító újságíróról forgat Agnieszka Holland

A forgatókönyvet az ukrán származású amerikai újságíró, Andrea Serdaru-Barbul írta, akit nagyapja emlékei inspiráltak. A forgatókönyvíró producerként is részt vesz az ukrán-lengyel-brit koprodukcióban. „Sok forgatókönyvet kapok, de ez tényleg megérintett, mert ez a történet most nagyon aktuális társadalmi és politikai szempontból. Rámutat a teljes közömbösségre, ami hatalmas szörnyűség bekövetkezését előzte meg. Vannak emberek, akik érzékenyebbek, […]

2018. február 21. 09:12:00

Oleg Mutu lesz Szergej Loznica új játékfilmjének operatőre

Mindhárom korábbi játékfilmje, a Sasztye moe (2010), a Ködben (V tumane, 2012) és A szelíd teremtés (Krotkaja, 2017) versenyzett Cannes-ban. Dokumentumfilmjei is sikeresek voltak, a Majdant 2014-ben szintén vetítették Cannes-ban, a Sobytie (2015) és az Austerlitz (2016) pedig versenyen kívül bemutatkozhatott a Velencei Filmfesztiválon. Szergej Loznica A Donbass (kelet-ukrajnai régió neve) forgatókönyvét maga Loznica írta. […]

2018. január 14. 11:55:00

Hágába küldik a Krím elcsatolásáról szóló orosz filmet

A Krím – Hazatérés című dokumentumfilmből egy beharangozó részletet a napokban vetítettek le Oroszországban. Az előzetesben Vlagyimir Putyin orosz elnök nyíltan beszél arról, hogyan adott parancsot egy éve a Krím-félsziget Ukrajnától való elszakítására. A vele készült interjúban elmondja egyebek között, hogy a területet nem a március 16-i krími népszavazás eredménye alapján csatolta el Oroszország Ukrajnától, […]

2015. március 12. 09:58:00

Ukrajnában betiltották az új orosz filmek forgalmazását

Az ukrán parlament egy korábbi törvényt egészített most ki többek közt azzal a kikötéssel, hogy tilos mindenféle, „a közrendészet és a katonaság tevékenységét promótáló film” forgalmazása. Több tucat ilyen, az orosz katonaság és titkosszolgálat tevékenységét bemutató filmet tiltottak ki már Ukrajnából, köztük az orosz Schwarzeneggerként emlegetett színész, Mikhail Porecsenkov és Iván Oklobistin munkáit. Előbbit lefilmezték, […]

2015. február 08. 18:30:00

Kortárs magyar filmeket mutatnak be Kijevben

A Kortárs Magyar Mozi Fesztivált immár negyedik alkalommal rendezik meg az ukrán fővárosban. A külképviselet tájékoztatása szerint hagyományőrző módon a fesztivál az ukrajnai Európa-nap elnevezésű ünnepségsorozatba illeszkedik. A fesztivál kezdeményezői Magyarország ukrajnai nagykövetsége mellett az ArtMedia Producer Ügynökség, továbbá hivatalos támogatói az OTP Bank és a MOL Ukrajna Kft. „Idén a fesztivál a romantikus vígjátékok […]

2013. május 13. 12:35:00