Két százalék a Filmtettnek

Miért a Filmtettnek?

Amennyiben Ön Romániában fizet adót és úgy dönt, hogy adója 2%-át a Filmtett Egyesületnek ajánlja fel, úgy támogatásával a magyar nyelvű filmes oktatást és a magyar filmkultúrát támogatja.

Talán nem túlzás azt állítani, hogy a Filmtett a legaktívabb erdélyi magyar filmes szervezet: az egyedüli erdélyi filmes szakportált működtetjük, filmfesztivált szervezünk (idén hét erdélyi városban), filmes képzéseket tartunk, hiánypótló könyveket jelentetünk meg és még számos más filmes rendezvény szervezésében vagyunk partnerek. Programjaink immár 13 éve segítik az erdélyi és magyarországi filmes oktatást, népszerűsítik a magyar filmművészetet.

Több adatatot egyesületünk tevékenységéről ebből a kétoldalas, átlátható dokumentumból tudhat meg: letöltés, pdf.

Egyesületünk programjait pályázati úton, állami támogatás segítségével tudja megvalósítani. Az utóbbi években a gazdasági válság következtében a támogatások összege nagy mértékben – közel felére – csökkent, ez pedig programjaink lebonyolítását is jelentősen veszélyezteti.

Hogyan támogathat?

  • Ha jövedelme csak fizetésből származik, akkor a 230-as űrlap kitöltésével támogathat minket. (A 2%-ból származó pontos összeg kitöltése nem kötelező, azt az adóhivatalban is kiszámolják). Az űrlap mellét a munkaadó(k)tól származó „fişă fiscală” nyomtatványt is csatolni kell.
  • Ha más forrásokból, például szerzői jogdíjakból, átadott javakból származó jövedelme van, akkor a 200-as űrlapot kell kitölteni.

A dokumentumokat postán, ajánlott küldeményként vagy személyesen lehet eljuttatni az adóhivatalba. Az egyesületünk adataival kitöltött 230-as űrlap letölthető innen, a 200-as pedig innen.

Amennyiben szükséges, kiküldjük postán is az űrlapokat – ez esetben kérjük, küldje el postacímét a filmtett@filmtett.ro címre.

Adataink:

ASOCIAŢIA FILMTETT
Cod de înregistrare fiscală: RO17924880
Cont bancar: IBAN – RO 88 OTPV 2000 0036 5525 RO01 – OTP Cluj

Köszönjük!