Bereczki Beáta Hajnalka: A romániai burzsoázia diszkrét bája (Călin Peter Netzer: Poziția copilului / Anyai szív)

[kritikaíró pályázat] A román új hullám legutóbbi nemzetközi sikereket elért darabjában Călin Peter Netzer rendező új receptet alkalmaz: nem a múlt rendszer visszásságait idézi fel (mint például a 4 hónap, 3 hét, 2 nap) és nem egy düledező, bomlásnak induló környezetbe vezet bennünket (mint a Lăzărescu úr halála). Ehelyett a romániai felső-középosztály hétköznapjaiba kalauzol, teszi mindezt „kabát és nyakkendő” nélkül, kendőzetlenül, amint a film egyik betétdalában is halljuk.

A 63. Berlinálén Arany Medvével díjazott Călin Peter Netzer harmadik nagyjátékfilmje itthoni  berkekben hétköznapinak  számító jelenetekre  és  ismerős karakterekre épít; ezáltal alkot hiteles társadalmi képet a dolgok romániai állásáról. Főszereplője a Luminița Gheorghiu által (zseniálisan) alakított Cornelia, aki az évek múlására fittyet hányva, anyatigrisként kíván uralkodni felnőtt fia fölött.

Az Anyai szív egy hétköznapinak tűnő párbeszéddel vág a dolgok közepébe: az első jelenet  tulajdonképpen előrejelzi a  következő másfél órában kibontakozó összes konfliktust: az ödipális függést anya és fia között, a múlt rendszer reflexeitől megszabadulni képtelen társadalmi mechanizmusokat, valamint a generációk közti különbség problémáját, hogy csak a legszembetűnőbbeket említsük.

A film középpontjában Cornelia, a hatvan év körüli sikeres építész áll, aki egyrészt jelleméből, másrészt a múlt rendszer hagyományaiból fakadóan mindent és mindenkit hatalma alatt szeretne tudni, de legfőképp egyetlen fiát, a Bogdan Dumitrache által alakított, harminc év körüli Barbut. Azonban ez a patológiás, függő viszony a vonzás-taszítás törvényét rendkívül jól példázza: minél inkább próbálja fia életét irányítani, annál inkább elveszíti hatalmát fölötte.

Cornelia erőteljes jelleme szinte mindenki mást fantom-karaterré szorít vissza a filmben, kivételt talán sógornője és fia barátnője képez. A bevezető, felső- középosztály helyzetét bemutató jelenetek sorát a fiú által okozott halálos közlekedési baleset szakítja félbe. Ezzel egyidejűleg beindul az anyai gépezet, amely – a cél szentesíti az eszközt elv szellemében – mindent megtesz annak érdekében, hogy Barbut megmentse a börtönbüntetéstől. Nem riad vissza sem csalástól, sem lefizetéstől, sőt végül az áldozat családjával szembeni megalázkodástól sem.

Ugyanis hiába változott meg 1990-ben a politikai-társadalmi struktúra Romániában, a rendszer azóta is tovább él az emberekben. Cornelia (akárcsak férje és sógornője) ahhoz a (korrupt) generációhoz tartozik, aki a kommunizmusban vált felnőtté, és aki megszokta, hogy a megfelelő kapcsolatokkal, társadalmi ranggal és pénzzel nincs lehetetlen – modhatnánk pénz beszél, kutya ugat; ahhoz a generációhoz, amelyik, fia megfogalmazásában, mihamarabb el kellene tűnjön a föld felszínéről.

A film során árnyalódó anya-fia viszony abban a jelenetben csúcsosodik ki, amikor az áldozat családjánál tett látogatás előtt Barbu meghatározza további kapcsolatuk feltételeit. Ez az a pillanat, amely talán változást hozhat kettőjük kapcsolatába, ugyanakkor a döntésképtelen, gyámoltalan és emiatt verbálisan gyakran agresszív, harmincéves fiú felnőtté válásának főpróbája is. Egy fiút – a mindössze tizennégy éves áldozatot – biztosan elveszített családja; a film vége felé közeledve a kérdés tehát az marad, elveszíti-e végképp hatalmát Cornelia Barbu fölött?

A falusi környezetben játszódó zárójelenet katarktikus élmény, nemcsak a könnyekben kitörő főszereplőknek, hanem a nézőnek is. Az áldozat családjáról, életkörülményeiről az utolsó jelenetig inkább csak sejtet a film, ekkor szembesül úgy a néző, mint a két szereplő a baleset tulajdonképpeni következményeivel, azzal a kárral és veszteséggel, amit okoztak.

A film minimalista formanyelve és kézikamerás felvételei mintegy ellenpontozzák a bemutatott felső-középosztály környezetének tárgyi gazdagságát. A hosszú snittek pedig hozzájárulnak a dokumentarista jelleg és a pszichológiai realizmus megteremtéséhez, illetve ahhoz, hogy a (külföldi) néző a bemutatott világot és történéseket hitelesnek érezze.

Az Anyai szív nemcsak az ábrázolt történet és egyben a romániai hétköznapi valóság kegyetlenül hiteles ábrázolása miatt, hanem, a főleg apró rezdülésekre és gesztusokra alapozó, megnyerő színészi játék következtében válik a román új hullám kiemelkedő alkotásává. A forgatókönyv (és a film) egyik legnagyobb erénye, hogy nem ad kész megoldást a néző kezébe, így aztán még napokig gondolkodhatunk a felvetett problémákon.