Prózsa Lilla-Zsuzsanna: Fuldokló, sötét anyai szeretet (Călin Peter Netzer: Poziția copilului / Anyai szív)

[kritikaíró pályázat] Képtelen helyzetek, nyers pillanatok, korrupció, romlott rendszer és romlott családi kapcsolatok. Călin Peter Netzer filmje pont egyszerűségével és nagyszerűségével hódít. Társadalomkritika mint pompázó jelenség, egy anya már-már beteges kapaszkodása valami olyanba, amit régen elveszített.

 Az 1975-ben született, romániai német családból származó Călin Peter Netzer rövidfilmek rendezőjeként kezdte pályafutását. Tehetsége már első alkotásaiban megmutatkozott. 2003-ben debütált Mária című filmje, amellyel három díjat is elvitt a Locarnói Nemzetközi Filmfesztiválon. Következő filmje, a Medalia de Onoare négy díjat kapott, többek között a  Filmkritikusok Nemzetközi Szövetségének díját is.

Legfrissebb filmje az Anyai szív (Poziţia copilului) című dráma, amely 2013-ban látott napvilágot, és a Berlinálé fődíját, valamint a fesztivál FIPRESCI-zsűrijének a díját is bezsebelte.

A film szinte végig meghökkent és elborzaszt. A jelenetek nem túl bonyolultak, de mégis garantáltan elgondolkodtatják az embert. Netzer alkotása két fontos témával foglalkozik: az egészségtelen anya-fia viszony, és a romániai korrupciós világ bemutatása. Az anyát, és egyben a főszereplőt, Cornelia Kenerest alakító Luminiţa Gheorghiu színészi tehetsége az, aminek jelentősen kimagasló szerepe van a filmben. Ő az, aki jó néhány lapos jelenetet profivá képes varázsolni. Az első néhány percben a sokunk számára ismerős középkorú férjes nők traccsolásának lehetünk tanúi. A megrendítő mondatok egymást követik, az elégedetlen anyós, a kétségbeesett anya egyszemélyben. Cornelia és fia Barbu(Bogdan Dumitrache) kapcsolata összetett és bonyolult. Az anya nem akarja elengedni 30-as éveiben lévő egyke fiát, Barbu pedig nem tudja szeretni anyját, és úgy érzi, hogy állandó pátyolgatása egyenesen fojtogatja őt. A kettőjük között kialakult, pattanásig feszülő helyzet szinte mindig veszekedésbe torokollik. Az, ahogyan a férfi beszél anyjával, a vulgaritás, amit megenged magának, mind a helytelen nevelés következményei. Az apa, Relu, teljesen el van fojtva, és szinte semmibe nem szólhat már bele. Barbu barátnője pedig, aki előző házasságából egy gyerekkel érkezett új kapcsolatába, már eleve el van ítélve az anya által, aki főként őt okolja fia eltávolodásáért. Az anya és Barbu élettársa közti őszinte beszélgetés, az egyenes kijelentések, és a kényes témák kezelése, a végső kétségbeesés eredményei.

Barbu autóbalesete nagy fordulópont a család életében. Amikor kiderül, hogy száguldva gázolt el egy gyereket, az anya megpróbál mindent elsimítani, még a tárgyalás időpontja előtt. Fia „problémájának” megoldásában gátlástalan módon bármilyen mocskos eszközt képes bevetni. Megvesztegetés, magas pozíciókat betöltő kapcsolatok felhasználása, csúszópénz felajánlása, fenyegetés, törvénytelen megegyezések. A kellemetlen csak az, hogy ez bármilyen további nélkül lehetséges is ebben a rendszerben. Cornelia szinte örül annak, hogy gondoskodhat fiáról, és teljes mértékben ki szeretné használni a helyzetet, annak érdekében, hogy fiát megpróbálja kicsit közelebb hozni magához. Az egyke gyermek elkényeztetett nevelése, a tehetősség átka, az önzés és az „arisztokrata” önimádat mind megtalálható a filmben. Az elgázolt gyermek szüleivel való beszélgetés szinte teljes beteljesülést nyújtana, viszont mégis vannak olyan elemek, amelyek kicsit megzavarják a teljes lezárást. Cornelia eleinte együttérző próbál lenni, majd saját fiáról kezd el mesélni és dicséri azt. Még ekkor sem képes felfogni és elfogadni azt, hogy a fia az, aki ott kéne legyen az áldozat szüleivel.

A film a romániai visszásságokra ad mintát, és azokat vérfagyasztó természetességgel és merészséggel, sok helyen nyersen mutatja be. A román igazságszolgáltatás romlottságát szinte tényfeltáró videóriportként szemlélteti, azt tragédiával és családi drámával fűszerezi. Talán azért sikeres Netzer filmje, mert mindent pont úgy mutat be, ahogy az valójában történik. Nem túloz, nem keveredik mellékszálakba. A nyomasztó hangulat végig jelen van a filmben, és a néző szinte egy pillanatig sem tud fellélegezni. A rendező főként az emberi érzésekre, konfliktusokra, kétségbeesésre és reakciókra alapoz. Sok helyen felháborít, máshol megaláz, vagy éppenséggel számon kér. A néző kénytelen beleélni magát a történetbe, és szinte közvetett résztvevőként szemlélődik. Az anya–fia viszony nem változik, sőt talán csak jobban elmérgesedik, még akkor is ha a felszínen úgy tűnne, hogy talán van remény egy normális kapcsolat kialakítására. Számtalan kérdés, amire a film már nem ad választ, viszont valószínűleg pont ettől jó a nyílt befejezés.