Berényi Csaba: A hülyeség banalitása. Miloš Forman: Tűz van, babám!

A cseh újhullám szatíráinál alaposabban és szórakoztatóbban csak kevesen tudtak leásni a szocialista néplélek mélységeibe. Miloš Forman trilógiája (Fekete Péter, Egy szöszi szerelme, Tűz van, babám!) a hétköznapok groteszk alulnézetéből, apák, fiúk és lányok paternalista viszonyán keresztül tette mesteri fokon kicsinyessé és közröhej tárgyává a puha diktatúra diszkrét báját. Utolsó cseh filmje magát a roskatag rendszert teszi meg főszereplőnek, így a Tűz van, babám! humora az addigiakhoz képest sokkal vészjóslóbb.

Forman társadalmi látlelete egy jól kivehető ívet rajzol a szocialista berendezkedés atyáskodó totalizmusáról. A Fekete Péter és a Szöszi szerelmének címszereplői még kamaszos közönnyel vonták meg vállukat a privát szférájukba ormótlanul benyomuló állami direktívákkal és szülői kontrollal szemben. A Tűz van, babám! tűzoltóbálja viszont már egy az egyben a nép és a hatalom közti mechanizmus modelljeként szolgál. Forman korábbi munkáiban is előszeretettel terelte táncterembe amatőr szereplőit, ahol a közösség cinema directes, spontán dinamikáját a felsőbb, hivatali szemlélet lehetetlenítette el. Egyfajta csendes, hétköznapi, törődő elnyomás ez, ami ellen még lázadni se lehet igazán.

A jóhiszeműen szépségversenyt, tombolahúzást és leköszönő elnökük kitüntetését megszervező tűzoltóegylet minden terve a chaplini burleszk törvényei szerint dől össze. Forman a cinéma verité realizmusát komikusan valószerűtlen és esetlen figurákkal vegyíti, a Tűz van, babám! mégis talán a legparabolikusabb filmje. Mellőzi az individualizált főszereplőket, a mulató vendégek és az elvtársak mint tömeg, illetve mint testület kapnak karaktert. A cselekményt nem a töketlenkedő tűzoltók lendítik előre, hiszen a vígjáték-dramaturgiának megfelelően ők folyton egy lépéssel az események mögött masíroznak. A filmbeli groteszk pont ebből az öngerjesztő elcsúszásból, félreértésből, illetve a burleszk és a realista stílusjegyek ütközéséből fakad. Abból, hogy a tűzoltók a saját katonás szabályrendszerük mentén akarják levezényelni, értelmezni a báli mulatságot, az egybegyűltek azonban ellenállnak ennek. Nem nyílt lázadásból, egyszerűen a tömeg és a hatalom közti egymást kioltó tehetetlenségi erő lép fel.

Milos Forman Tűz van, babám!

Rengeteg motívum épp ezért a szocializmus és a kispolgári lét abszurd találkozását festi meg. A szépségverseny jelöltjeit a tűzoltók menetelni tanítják, a tombolatárgyak asztaláról mindenki lop, a bál végi felfordulás közepette egy idős nő lesz a bálkirálynő, végül a tűzesettel hirtelen hangnemet váltó film a szocialista (le)építkezés destruktív, önemésztő természetét villantja fel. Mindezt Forman a téli éjszakában a saját lángoló házánál melegedő öregember egyszerre lírai és abszurd metaforájába sűríti. A károsult javára szervezett gyűjtés fejében a közösség tombolajegyeket adományoz a nincstelenné vált bácsinak. A jegyrendszert pelllengérre állító szatíra ugyanolyan értetlenséget vált ki az öregúrból, mint a Fekete Péter apafigurájából fia „láthatatlan” bolti munkája,  vagyis az ügynöki megfigyelés. Forman olvasatában végső soron ez maga a szocializmus: az élet legapróbb területét is (munka, otthon, szerelem, bál) társadalmi közegben értelmező, azt látszatintézkedésekkel bárgyú módon ütemező hatalmi aktus, ami csak értetlenkedést vált ki az alanyaiból. Mindkét oldalról, azaz a hatalmat gyakorlók ugyanúgy nem értik a népet, mint a nép őket.

A Fekete Péter a kamaszfiú szemszögéből még egy merev állóképnek látta az atyai szigorként megjelenő állam semmitmondó politikáját, míg a Tűz van, babám!  alapszituációjában, a társadalmi összezártságban már nem ilyen éles a határ elnyomó és elnyomott között. Az események alakulásával újra és újra átíródnak a szerepek, a bál idős díszvendége, a korelnök például sorozatosan nem a megfelelő felkonfra akar a pódiumra lépni. A tűzoltók megteremtik, de olyannyira nem uralják a helyzetet, hogy közben leég egy/a ház. Forman mégsem tesz egyértelmű egyenlőségjelet az elvtársak és az egyszerű ember közé, mivel a rendszer képtelen, banális logikáját, nem pedig résztvevőit kritizálja. Az a tény is sokatmondó, hogy Forman utolsó cseh rendezésével egyszerre tett szert nemzetközi elismerésere (Oscarra is jelölték) és került otthon indexre. Mi több, egy évvel megelőlegezte a prágai tavasz eseményeit, így tragikus végkifejletet sejtető filmjével vátesznek bizonyult.