Lass Péter: Óvintézkedés. Cristian Mungiu: Érettségi

Az emberi élet első fontos tanulmányi próbatétele. A felsőoktatás kapuját megnyitó képesítő vizsga. Van, akinek szép emlék, más meg inkább azonnal elfelejtené. Cristian Mungiu legújabb filmjében az érettségi egy csepp, amiben ott a tenger: az emberi erkölcsök és a társadalom romlottsága.

Lăzărescu úr halála, A legboldogabb lány a világon, Mindenki a mennybe megy, Anyai szív – mi a közös a fenti filmekben? Mind román, mind jó, és mindegyik arról a világról mesél, amelyben élünk, éspedig úgy, ahogyan érdemes: művészi eszközökkel, kritikus gondolkodással, nyíltan, őszintén és sallangmentesen. Ehhez a nagyszerű filmes társasághoz csatlakozott tavaly az Érettségi, Cristian Mungiu, a 4 hónap, 3 hét, 2 nap és a Dombokon túl rendezőjének legújabb alkotása.

Hogyan lehet úgy mesélni, hogy csakis az igazat mondd, de közben ne legyél didaktikus? Hogy lehet egy film egyszerre eszköztelen, mégis rendkívül hatásos? Hogyan lesz egy érettségiből sorsfordító ütközet, ami tükröt tart és kifordítja magából az embert? Súlyos kérdés, és ez csupán egyike azon témáknak, amiket az Érettségi körüljár. Csodás motivációs háló bontakozik ki a film két órás játékideje alatt, és ezen a hálón a néző a légy: vajon mi hogyan cselekednénk a főhős helyében? Kinek, melyik szereplőnek adunk igazat? Harcolunk saját erkölcseink ellen, és ha legyőzzük őket, csak legyintünk, hogy hát, ilyen a társadalom, mindenki ezt csinálja. Röviden: szemlesütve csalunk egy jobb élet reményében.

Az Érettségi főhőse, Romeo is ezt teszi. Meggyőződése, hogy lánya, Eliza számára a jövőt nem Románia jelenti, hanem Nyugat-Európa, egy fejlett, virágzó gazdaság, ahol megbecsülik az ember munkáját. Ha Eliza szülei, Magda és Romeo elhibázták az életüket, legalább a lány ne tegye: ha lehetősége van menekülni, ne szalassza el, menjen, amint lehet, Angliába, egy nívós egyetemre, el a román rögvalóságtól, hogy később majd olyan távolinak és idegennek érezhesse azt, mintha meg se történt volna. Ehhez csak egy jól sikerült érettségi kell, semmi egyéb. Az ösztöndíj már megvan, a brit egyetem tárt kapukkal várja, ám a szabály, az szabály: ha az érettségin nem üti meg a kívánt szintet, elfelejtheti az álmát. Pontosabban: édesapja álmát.

Mungiu filmjében ugyanis nem az érettségire készülő fiatal lányt, hanem a már említett Romeót, egy középkorú orvost, egy felelősen gondolkodó apát kísérünk végig a lelkiismeret és a bűntudat útjain. Egy komoly cél komoly döntést igényel, ezért Romeo tisztességtelen eszközökhöz nyúl: kihasználva saját és ismerőseinek befolyását, elcsalja lányának az érettségi vizsgát. Hiába neveltek becsületes felnőttet Elizából, nincs más megoldás: ahhoz, hogy megvalósuljon a hőn áhított külföldi élet, csalni kell. Persze kizárólag óvintézkedés gyanánt – ahogy Romeo emlegeti.

Az Érettségi cselekményének gerincét ennek az ún. óvintézkedésnek a megszervezése alkotja. Ahhoz ugyanis, hogy a csalás flottul menjen, Romeónak több emberrel is tárgyalnia kell. Elindul egy olyan úton, ahonnan – a felesége, Magda szavaival élve – már nincs visszaút. Romeo segít másoknak, hogy azok is segítsenek neki. Romeónak mások segítenek, hogy ő is segítsen rajtuk. Az ügyeskedés láncreakciót indít el, ahol az ügyeskedőknek meg kell bízniuk egymásban. Feltéve, ha nem akarnak a hírekben szerepelni – ahogy az érettségi bizottság elnöke mondja. Ő az, aki azt is hangoztatja, hogy csak Romeo lánya miatt teszi mindezt, egyébként jó ember, és mindenhez, amit megszerzett életében, tisztességes munkával, becsületesen jutott hozzá. Persze, bólogat Romeo, hiszen amúgy ő is egy törvénytisztelő állampolgár, de vannak helyzetek, amikor sajnos szükség van a kiskapukra. Ugyan melyik szerető apa cselekedne másképp, ha a lánya boldogulásáról van szó? Milyen apa az, aki nem tesz meg mindent a gyermekéért? Különben is, mindenki csal az érettségin. Így nyugtatja magát a férfi, aki a film egyik jelenetében éppúgy beszél a feleségével, mintha a saját lelkiismeretével viaskodna. Önigazolást keres, ezért hívja a csalást pusztán óvintézkedésnek. Mungiu filmje Woody Allen lelkiismereti drámáit idézi fel, gondoljunk csak a Match Point című bűnügyi-lélektani filmre, vagy a Kasszandra álmára, ahol a főszereplők – Romeóhoz hasonlóan – szintén olyan helyzetbe kerülnek, ahonnan már nincs visszaút, és amiben nem marad más választás, csak a bűn, illetve annak elkövetése.

Jóllehet az Érettségi a zseniálisan megírt párbeszédekből nyeri feszültségét, mégis – valahányszor felidézzük a film legjobb pillanatait – a bűnbe esett Romeo tekintetére emlékezünk vissza. Adrian Titieni első látásra szenvtelen, de idővel egyre érzékenyebb alakításában egy bukott generáció szánalmas figurája elevenedik meg, akivel az a szégyen is megesik, hogy az egyetlen dolgot, amire még vágyik életében, csak törvénytelenséggel érheti el; olyan csalással, amivel ráadásul szembeköp mindent, amiben korábban hitt. Mungiu szenvtelenül, már-már dokumentarista hitelességgel mesél a bűntudatról és arról a méltatlan helyzetről, amibe könnyen belesodródhat bárki, aki csak jót akar.