Isten áldja – M. Night Shyamalan: Signs / Jelek

Shyamalan ígéretes rendező. Sőt, továbbmegyek. Már több annál. Filmnyelvi leleményeinek gyökereit a Hitchocktól–Spielbergig terjeszkedő hatás-erdőben érdemes keresgélni, igazi lelkes tanítvány, jó ötletekkel, lelkesedéssel. Pár esetlen próbálkozás után minimál költségvetésből készített, tomboló kamara-horrorral (Hatodik érzék) rukkolt elő, majd egy sokkal precízebb, átgondoltabb, súlyosabb, sajátosan lassú superman-variáció következett, dráma-köntösben.

Farkasbőrbe bújt bárány – Rob Cohen: xXx

James Bond visszatért, megfiatalodott, és merészebb, mint valaha. Levetette régi sármját és eleganciáját, helyette krumpliorrot növesztett, és hatalmas tetoválásokkal varratta tele testét. Habár nem olyan kifinomult, mint a régi szép időkben, de ismét a világ megmentésére törekszik – ezúttal azonban eleinte akarata ellenére.

A kidolgozó bedolgozza magát – Mark Romanek: One Hour Photo / Sötétkamra

Nem szerencsés a cím magyar fordítása, hiszen a Sötétkamra rejtélyes hangzása, egyedi dologra való vonatkozása éppen olyan minőségeket idéz fel, amelyek nem a Mark Romanek rendezte film sajátjai. Az eredeti cím – One Hour Photo (Gyorsfotó) – nagyon pontos, hiszen egy mindenki által elérhető tömegfogyasztási cikkre utal: amíg bevásárolunk, addig elkészülnek az egyéb élményeink lenyomatai is. Persze ott bujkál bennünk a kérdés: vajon a fotósok, akik futószalagon nagyítják képeinket, meg is nézik azokat, vagy csukott szemmel dolgoznak?

Érzelmek iskolája – Atom Egoyan: Ararat / Ararát

Tökéletesedő következetesség. Ezzel az ellentmondásososnak is érezhető szintagmával próbálom felrajzolni az egoyani életmű ívét, melynek – jelenlegi – zenitjét az Ararát (csúcsa) alkotja. Következetesség, mivel a filmek a Közeli rokon (1984), de minimum A kárbecslő (1991) óta kezet nyújtanak egymásnak mind formai, mind tartalmi síkon. Tökéletesedés, mint ezen szerzői karakterjegyek egyre természetesebb, funkciódúsabb (ki)használása. Egyszóval az egoyani történet- és időkezelés formai következetességének játéka – az oeuvre kronológiájában – egyre tökéletesebb egységet képez az éppen aktuális fabulával.

Film, arisztokratikus távolságtartással – Robert Altman: Gosford Park

Grófnők, lakájok, lordok, komornyikok, cselédek és bárók forgatagába csöppenünk: angol vidéki kastélyban tartott vadászatra érkezik a vendégsereg. Urak és szolgáik elszállásolásának zűrzavarában, bőröndök és ékszeres ládikák között kapkodjuk a fejünket, nevek és címek röpködnek. Az egyszerűség kedvéért uruk nevén nyilvántartott lakájokat még el se helyezték, mire a szalonban az első pohár italt fogyasztják, néhány pillanat múlva pedig már az a legfontosabb kérdés, hogy ki kit öltöztet fel az esti vacsorához.

Anime-álom és pályacsúcs – Miyazaki Hayao: Sen to Chihiro no kamikakushi / Chihiro szellemországban

„Miya-san legnagyobb baja, hogy minden egyes művével a világot szeretné megváltani, le sem ül a rajzasztalához úgy, hogy ne jelen korunk valamelyik égető problémája lebegjen szeme előtt.” Mamoru Oshii, a japán rajzfilmgyártás egyik oszlopos tagja 1995-ben hozta meg ezt a gunyoros ítéletet nemzete legismertebb animációs művészéről, az idén 61 esztendős Miyazaki Hayao-ról.

Pedro szemüvege – Pedro Almodóvar: Hable con ella / Beszélj hozzá!

Ha a kortárs filmművészet örökös extravaganzája, Pedro Almodóvar nem a vászonra álmodna, rémképzetem szerint életmód-guruként hirdetné könyvét és hitvallását egy magazin hátsó oldalán a föld lakóinak. Mondjuk tíz egész öt euróért, az alábbi agymenéses szlogennel: „Ne legyél frusztrált, nem te vagy zavart, beteg. A világ gonosz és képmutató. Az igazság benned van. A vágyaid szépek, csak attól függ, honnan nézzük. Rendeld meg a könyvemet, és nézd Pedro szemüvegén át magad és a világot!”