De jó lehetett ott lenni! – A koncertfilmekről és pár rendhagyó példáról

A hang, a dalok, a zene, a színpadon látható munka és koreográfia adott, de mindez a koncertfilmekben a montázs, a kép- és hangvágás, a szerkesztés alkotóelvei mentén válik a koncertet kiegészítő, kibővítő dokumentummá, melynek hangulata, hangvétele, tempója és dinamikája strukturált és manipulált. A koncertfilmek évtizedek óta bevetté vált, kellemetlenül és unalmasan standardizált beállításain túl is van azonban élet. Akadnak olyan filmek, melyek ebben az elhanyagolt dokumentumfilmes alműfajban is képesek újat mutatni, máshogy gondolkodni.

Mozi a kenguruk földjén – Az ausztrál film története

A gyarmati múlt, a fegyenctelepek nyomasztó hagyatéka és a veszélyekkel teli táj határozzák meg mindmáig leginkább az ausztrál kontinens filmiparát, amely akkor tud igazán sikeres lenni, ha az ezekhez kapcsolódó mítoszokat és sztereotípiákat ötvözi a hollywoodi zsánerfilmek bevett formuláival.

„Ez nem én vagyok” – A popipar és a popsztárok filmes reprezentációjáról

Amíg a popzenéről, a popelőadók autentikusságáról és a popiparban betöltött szerepükről manapság alig készülnek sokat mondó, érdekes, a témát a megszokottól eltérően megközelítő alkotások, be kell érnünk a ritkaságokkal, melyek az átlagosnál viszonylag részletesebben, mélyebben újszerűbben, foglalkoznak ezzel a filmekben leginkább csak meseszerűen, sémákat követve, vagy épp bántóan leegyszerűsítve bemutatott témával.

Egy forradalmi életmű, a VÉGE felirat felől nézve – Dušan Makavejev-portré

Borzasztó leírni, nem a cinizmus mozgatja az ujjakat a laptopon: Dušan Makavejevnek meg kellett halnia, hogy eszünkbe jusson, hogy élt. Hogy felidéződjenek bennünk filmjeinek címei, képsorai, hangulati, szemléleti sajátosságai, és a fejünkhöz kapjunk: hát persze, ő volt a jugoszláv új hullám, a végül „feketének” minősített novi film vezéralakja, a modernista európai filmművészet egyik legjelentősebb egyénisége. Egykori kedvencünk, bálványunk.

Szélesvásznú pantheon – Az Infinity Saga filmjeiről

Emlékszünk még? Röpke 11 évvel ezelőtt, amikor még csak tíz másodperces logó szerénykedett bizonyos képregényfilmek elején, amikor még semmiféle garanciát nem jelentett a minőségre (és főleg a sikerre) a Marvel név, beröppent a mozinézők életébe egy lecsúszott, de sármos sztár, aki gyakorlatilag önmagát alakítva egy bádogmaskarában, laza félmosolyával megváltoztatta az amerikai filmipar tájképét.

Esernyők és szélmalmok – Michel Legrand-portré

Kevés olyan zeneszerző akad, aki egyszerre képes drámailag sikeres aláfestést és igazi fülbemászó slágereket írni – főleg, ha ugyanazon a filmen belül kell elérni ezt a hatást. Az idén januárban elhunyt Michel Legrand mind Franciaországban, mind Hollywoodban tevékenyen kivette a részét a munkából, karrierje minden évtizedében nyerve egy Oscart. Míg az aláfestések díjakat nyertek, a dalok jazzsztenderdekké váltak.

Egy másfajta girl power – Feminista vígjátéksorozatok: Broad City, Fleabag és a többiek

Az idei év eddig kifejezetten virágzónak bizonyult a női alkotók által készített, nőkről szóló sorozatok terén. Tökéletes záróévadot kapott az elmúlt évek két meghatározó feminista szériája, a Broad City és a Crazy Ex-Girlfriend, továbbá Phoebe Waller-Bridge is elbúcsúzott a mindössze 12 részes Fleabag második évada végén.