Férfibáj és vasököl – Jean-Paul Belmondo-portré

A francia színház- és filmművészet nagy öregje. Ellenállhatatlan stílusú, szertelen komédiás, nagy formátumú akcióhős, az európai modernizmus „romantikus” korszakának gigasztárja, s mindemellett még kulturális ikon is. Művészete igézően sokszínű, szinte már kaleidoszkópszerű. „Hegyén-hátán tornyosuló összevisszaság” – ahogy Füst Milán írja. Nos, ez az összevisszaság most, a halálával végleg elrendeződött: Jean-Paul Belmondo elfoglalta méltó helyét a huszadik század legnagyobb filmszínészeinek panteonjában.

Homok a vásznon – A Dűne filmes feldolgozásairól

Nem volt könnyű dolga azon alkotóknak, akik az elmúlt évtizedek során belevágtak az egyik legsikeresebb tudományos-fantasztikus regénysorozat, a Dűne mozgóképpé adaptálásába. Az első kötet 1965-ös bemutatása után számos díjat hozott írójának, Frank Herbertnek, ezért viszonylag hamar (alig egy évtizeden belül) jelentkezett is rá az igény Hollywood részéről, hogy film formájában is látható legyen a történet. A legutóbbi próbálkozás Herbert megfilmesíthetetlennek tartott regényének adaptálására most fut a mozikban, ennek apropóján pedig megnézzük, kik és hogyan próbálkoztak Denis Villeneuve előtt erre a gigászi feladatra.

Túl a Río Grandén – A mexikói film története

„Szegény Mexikó, oly távol van Istentől, de közel az Egyesült Államokhoz”. A Porfirio Díaz mexikói elnöknek tulajdonított, de valószínűleg inkább egy történész-újságírótól származó megállapítás tökéletesen körülírja, hogy a történelem során milyen kapcsolat állt fenn a két észak-amerikai ország1 között. Az sem lehet kétséges, hogy kettejük közül melyiknek származott több hátránya a szomszédi viszonyból. Elsősorban történelmi, politikai és gazdasági téren beszélhetünk viharos kétszáz évről, de Mexikó filmkultúrája sem ismerhető meg anélkül, hogy ne kerüljön szóba az északi „nagy testvér” hatása.

Átlagember szédülésben – James Stewart-portré

Hogyan válhat valakiből hatalmas sztár úgy, hogy az erőtől duzzadó, jóképű és lehengerlő pályatársaival ellentétben csak egyszerű kisembereket játszik? Hogyan tarthatja fenn ezt a perszónát kisebb-nagyobb módosításokkal évtizedeken keresztül? James Stewart képes volt erre, egy ország zárta a szívébe, hiszen könnyen azonosulni lehetett az általa játszott csetlő-botló figurákkal, ami nagyrészt a természetes játékstílusának, egyedi beszédmódjának és ismerősséget árasztó megjelenésének volt köszönhető.

A kisebbségi identitás nyomában – Fischer István határtalan öröksége

Tanulmányunkban az erdélyi magyar-zsidó származású dokumentumfilmrendező, Fischer István életéről és pályájáról írunk, amelyben központi elemmé avanzsál a kisebbségi identitások felfedezése és megmutatása. Korábbi tanulmányunkat, a Fischer István rejtett örökségét folytatva ezennel a rendező határtalan örökségéből ragadunk ki egy-egy fejezetet, azon filmjeit vizsgálva, melyek noha már határon túl születtek, mégis tudnak rólunk (is) szólni.

Matt százhatvan lépésben – Max von Sydow-portré

Tépelődő Bergman-hőstől a Csillagok háborúja idős világutazójáig, Jézus Krisztustól tettrekész ördögűzőn át a Sátánig, nagy formátumú gazembertől melegszívű családapáig minden filmszerepet eljátszott, ami csak forgatókönyvíró képzeletéből kipattant az elmúlt hetven esztendőben. Max von Sydow, a 20. század egyik utolsó színészbölénye csodamód gazdag, ezerszínű életművet hagyott hátra tavalyi halálával.

Karibi mozaik – A kubai film története

A kubai mindennapok vizsgálatának szerves része, hogy beazonosítsuk, a különböző művészi és egyéni megnyilatkozások mennyiben tükrözik a fennálló politikai rendszer elvárásait. Hasonlóan a politikai-társadalmi megközelítéshez, a karibi szigetország filmművészetében is elkülöníthető a castrói forradalom győzelme (1959) előtti, utáni, illetve a legfőbb támogató, a Szovjetunió összeomlása (1989) utáni korszak. A témaválasztásra és a kritikai szemlélet érvényesítésére mindvégig rányomta bélyegét a merevnek tűnő, de néha mégis megengedőnek mutatkozó kultúrpolitika.

Minden héten háború – Brit futballhuligánok filmen

A brit „futballhuligán-filmek” kritikai megítélése több szempontból is igencsak problémásnak mondható, az azonban elvitathatatlan tény, hogy a 2000-es évek végére a labdarúgócsapatok gonosz ikertestvéreinek is nevezhető szurkolóközösségekről szóló mozgóképek kész alműfajjá nőtték ki magukat.