FesztiválokPályázatok

Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál – Marosvásárhely (Kultúrpalota), Románia

Versenyprogramba nevezni lehet az előző három évben készült, 30 percnél rövidebb kisjáték-, kísérleti, dokumentum- vagy animációs filmmel. A szervezők nem fogadnak el olyan filmet, amelyet az előző évek során már beneveztek a fesztiválra. A nemzetközi zsűri egy, a nevezési kategóriáktól független fődíjat ad. A többi díj évről évre változik.

Titanic Nemzetközi Filmfesztivál – Budapest, Magyarország

A Titanic Nemzetközi Filmfesztivál mindig is fontosnak tartotta bemutatni azokat a figyelemre méltó, újszerű alkotásokat a világ minden pontjáról, amelyek talán sosem kerülnek hazai filmforgalmazásba. A beérkező filmeket – akárcsak a meghívott alkotásokat – témájuk és származási helyük szerint sorolják szekciókba, a kiemelkedően jónak talált művek pedig egyéni meghívás útján egyben a versenyszekció részesei is […]

Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) – Kolozsvár, Románia

Kolozsvár legjelentősebb, a nemzetközi fesztiválszövetség (FIAPF) által is akkreditált, nemzetközi fesztiválja. Versenyprogramja az első- és második filmekre összpontosít, rövid- és egészestés filmek számára egyaránt van versenyprogramja. A Filmtett beszámolói az utóbbi évekből: TIFF 2016, percről percre TIFF 2015, percről percre TIFF 2014, percről percre TIFF 2013, percről percre TIFF 2012, percről percre

Torontói Nemzetközi Filmfesztivál (Toronto International Film Festival) – Toronto, Kanada

Az 1976-ban létrehozott fesztivál más fesztiválok programjából válogatott. Mára Észak-Amerika legfontosabb filmpremiereket bemutatófesztiváljává nőtte ki magát, amelyre sajtó és szakma, forgalmazók és filmkészítők egyaránt figyelnek. A fesztivált szervező Toronto International Film Festival Group karitatív, nonprofit, kulturális szervezet, amely céljaként az emberek világképének film általi megváltoztatását tűzte ki.

Cannes-i Fesztivál (Festival de Cannes) – Cannes, Franciaország

A Cannes-i Filmfesztivál a filmre egyszerre tekint iparként és művészetként. Iparként közelít hozzá az 1959-ben létrehozott filmvásár által, ugyanakkor díjaival tehetséges fiatal filmeseket biztat további munkára. Több mint 30 000 akrediált szakmabeli vendége átfogja a filmipar minden területét. Mellettük közel 4000 újságíró érkezik a riviérára a világ minden tájáról. A szervezők hitvallása a fesztivál weboldalán így […]

Mozinet Filmnapok – Budapest (Puskin mozi),

2010 óta megszervezett, a nemzetközi filmfesztiválok (Berlin, Cannes, Karlovy Vary, Velence, Torontó, Oscar-gála) kedvenceiből összeállított vetítéssorozat. A központi, budapesti helyszínhez (Művész mozi) 2014-re csatlakozott Debrecenben az Apolló mozi, Nyíregyházán a Krúdy mozi, Szegeden a Belvárosi mozi és Székesfehérváron a Barátság mozi.