Fuldokolni a boldogságban – Gazdag Gyula: Bástyasétány '74 (1974)
Gazdag Gyula Bástyasétány hetvennégy című filmjét az álmok világára jellemző ismerős ismeretlenség lengi be.
Az ELTE német és esztétika szakának elvégzése után német-angol fordítóként diplomázott. Szinkrondramaturgi, fordítói tevékenysége mellett a filmszakma különböző területein dolgozott. Filmkritikákat és fesztiválbeszámolókat ír. Érdeklődésének kiemelt tárgya az osztrák és a német nyelvű filmkultúra, valamint a Kádár-kor magyar filmjének komikumhasználata.
Gazdag Gyula Bástyasétány hetvennégy című filmjét az álmok világára jellemző ismerős ismeretlenség lengi be.
Ausztria kulturális önértelmezésében a filmművészet sokáig háttérbe szorult a zene, a színház vagy akár a képzőművészet mögött. Az, hogy az osztrák film mára az európai filmélet karakteres szereplőjévé nőtte ki magát, a 80-as évek elején bevezetett filmtámogatásnak köszönhető. De vajon milyen alapokon épült fel ez a viszonylag fiatal struktúra, és milyen gyártási rendszerek váltották egymást az osztrák filmben a 20. század során?
Az 1985-ben triennálénak indult, majd biennálévá vált Kecskeméti Animációs Filmfesztivál idén tizedik kiadását ünnepelte. Az ünnepi alkalom, s az évfordulókban amúgy is bővelkedő 2011-es év láthatóan – a fesztivállogó tanúsága szerint is – arra ösztönözte a szervezőket, hogy elkészítsék eddigi eredményeik, illetve tágabb értelemben a hazai animáció mérlegét. A múlt impozáns súlyát zavarba ejtően gazdag program tárta a nézők elé.
Az európai animáció elismert mestere, az ASIFA volt elnöke, Michel Ocelot idén zsűritagként látogatott el a Kecskeméti Animációs Filmfesztiválra. Kapcsolata a KAFF-fal azonban nem új keletű: első egészestés játékfilmje, a Kirikou és a boszorkány, amely a sok-sok szakmai díj után immár széles körben is meghozta számára az ismertséget, 1999-ben a város díját nyerte Kecskeméten.
Az osztrák film fesztiválja többre vállalkozik, mint egy tradicionális, összegző jellegű filmes mustra. Programja nem merül ki a megelőző év osztrák filmjeinek felmutatásában, sőt: igazi erényei nem is az összegzésben, hanem a kérdések artikulálásában, a diskurzusteremtésben rejlenek. A szervezők figyelmének középpontjában idén a női filmkészítők tevékenysége állt, míg a filmválogatás egészében az alkotói attitűdök sokfélesége tükröződött.
Az 1988-as év legjobb filmjét az alábbi 5 jelölt közül választották ki az Amerikai Filmakadémia tagjai: Az alkalmi turista (r: Lawrence Kasdan), Dolgozó lány (r: Mike Nichols), Lángoló Mississippi (r: Alan Parker), Veszedelmes viszonyok (r: Stephen Frears) és Esőember (r: Barry Levinson). Választásuk ebből a nem annyira korszakos, inkább tehetséges mestermunkákat felvonultató mezőnyből Levinson érzelmes meséjére esett.
Hetedik éve működik Európa közepén a Crossing Europe, amely a fiatal európai film fesztiváljaként határozza meg magát, és szokatlan nézőpontból láttatja a kortárs filmművészetet. Társadalomkritikai irányultságú játék- és dokumentumfilmeket kínál mindazoknak, akik egy-egy mozielőadás erejéig Európa előnytelenebbik profiljára is kíváncsiak.
Az aradi születésű, Ausztriában felnövő, Magyarországon is sokat időző, most többnyire Amerikában élő Pejó Róbert Látogatás című filmjével nyílt meg idén az osztrák filmszemle. A rendezővel, aki a 41. Magyar Filmszemlén rendezői díjban részesült, ebből az alkalomból beszélgettünk.
13. éve minden tavasszal Grazban rendezik meg az osztrák film fesztiválját. A DIAGONALE mára élvonalbeli kulturális eseménnyé vált, mégsem a közönségnek szól csupán. Egy eleven szakma önvizsgálata, vagy ahogy az év színésze, Andreas Lust mondja: „az osztrák film testápolása”. És kényeztető testápolása, hiszen az osztrák film újabban fürdik a díjakban, a növekvő nézőszámokban és – kormányzati ígéret szerint – a gyarapodó forrásokban is.
Nem emlékszem, mikor láttam először, ahogy arra sem, azóta hányszor. Azt sem tudom, a barátaim mikor, de kapásból senki nem jut eszembe, aki ne ismerné. Alvy vagy Annie mondatai, kettősük egy-egy jelenete, az egész film számunkra hivatkozási alap lett. Mégsem humoros aforizmagyűjtemény csupán: szerelmi történetbe oltott lélektani anamnézis, melyet a személyesség aurája, pontosabban a szerzői személyiséggel való játék tesz különlegessé.