A bőtermésű ’84-es esztendő egyik „terméke” vagyok. A marosvásárhelyi „Bolyai”-ban végeztem középiskolai tanulmányaimat, biológia-kémia szakon. Ezután következett életem öt évig tartó félrelépése, ugyanis a kolozsvári „BéBéTée”-re felvételiztem (sikeresen), hogy a természettudományok mellé egy kis filológiát, illetve teológiát is szívjak magamba.  A filmek iránti vonzódásom már gyerekkoromban elkezdődött, de csak egyetemista éveim alatt (az átdorbézolt éjszakák utáni kényszerpihenők programmjaként) vált (jó értelemben vett) függőséggé. Fent említett intézmény pozitívuma Józsa István esztétikatanárom volt, akinek segítségével megtanultam más szemmel nézni a filmeket, és azt is, hogy miképp (és miért) írjam le azt, amit, homályosan ugyan, de megláttam a mozivásznon/képernyőn megmozduló képsorok mögött. Ha beszélhetünk kedvenc műfajról, akkor azt mondom, hogy animáció és sci-fi (meg minden, ami közötte van). Jelenleg magyar irodalmat tanítok, és a napi filmadagom mellett szenvedélyesen (kedvesem szerint betegesen) rajongok az antik orosz karórákért és Kurt Vonnegut könyveiért.

Farkas István írásai
(88)

Rajzás és rajzolás: Disney-style

Idén töltötte 50. életévét Walt Disney bájos szereplője, sokak kedvenc mesehőse, Csipkerózsika, jövőben pedig szintén félszáz éves lesz Hamupipőke. A két idősödő úrhölgy és rajzfilmes megalkotóik tiszteletére a Filmtett tanulmánysorozatot indít, melynek első darabja a klasszikus Disney-filmek stílustörténetét tekinti át.

2009. december 02.

Asztro-kooperáció: amerikai hőstörténet keleti köntösben – David Bowers: Astro Boy

A folyton kísérletező amerikai animációs filmgyártás legújabb produkciója egy sematikus történetű, de posztmodern ízű, intertextuális áthallásokkal fűszerezett „rajz”-filmecske, az Astro Boy, amely, lévén, hogy a Csendes-Óceánon átívelő kooperáció hozta létre, megpróbál baráti viszonyt létesíteni az amerikai és a távol-keleti animációs kísérletekkel. A szereplő ügyeske, szimpatikus – a teljes film azonban már nem sikeredett ennyire rokonszenvesre.

2009. december 01.

A tengerimalacok esete az esztétikai világválsággal – Hoyt Yeatman: G-Force – Rágcsávók

A processzortechnika egyre nagyobb léptékű fejlődése alapjaiban írta felül a Disney stúdió által felállított és kifejlesztett, öröknek tűnő 12 Basic Principles of Animation munkacímű szabályegyüttest – és ennek értelmében a közel 90 éves rajzfilmszemléleti hagyományainkat. A rivalizáló stúdiók egyre magasabbra helyezett léceit olyan rajzfilmek próbálják átugrani, melyek szociális tényezők feldolgozására is vállalkoznak.

2009. augusztus 27.

Kabul esztétizálási kísérlete – Barmak Akram: Kabuli Kid

A halott kislány ünnepe című brazil produkció óta szorongva ülök be a TIFF-mozik sötétjébe s remélem, hogy nem fogom végigásítozni az összes versenyfilmet, hanem lesz néhány, amelyet olyan feszülten figyelek majd, hogy nem veszem észre, a körmöm a tenyerembe váj... Sajnos, a Kabuli Kid-ről érintetlen tenyérrel távoztam: sem a taps, sem a körmeim nem sértették fel.

2009. június 05.

Utazás a szerelemért – Huseyin Karabey: Gitmek – Benim Marlon ve Brandom / My Marlon and Brando

Az idei, 8. TIFF reklámspotjának csobányszerelem-motívum akarva-akaratlanul rányomta bélyegét a fesztiválprogramba beválogatott filmekre – legalábbis erre a következtetésre jutottam kétnapi (kiábrándító) tiffezés után, mely alatt több, heteroszexuális pár (filmi) párkapcsolatának a válságát is „végigizgulhattam” (pl. Tokyo sonata, Revanche, Alle anderen).

2009. június 03.

Elhallgatott csendek – Jean-Pierre Dardenne, Luc Dardenne: Le silence de Lorna / Lorna csendje

A Lorna csendjében nem a címszereplő, hanem a néző van csendben. Ezt a filmet csak fennakadt lélegzettel lehet végignézni, így Lorna hallgatása tulajdonképpen bennünk, a mindenkori megfigyelőkben van. Az alaphelyzethez hasonlót mindenki láthatott már híradásban, riportban – az események esztétizálása, lepárlása azonban valósággal belénk fojtja a szót.

2009. május 28.

Houston! Itt Bzzzzzzzz! – Ben Stassen: Fly Me To The Moon / Légy a Holdon

David Hand 1937-es Hófehérkéje óta az animációs film egy új kulturális hódítás főszereplőjévé vált, mely alapjaiban változtatta meg Hollywood és az egész világ mozikultúráját. A hét évtized alatt a karakterek animálása, a képek minősége, a cselekménykezelés, a motívumvilág óriási változásokon ment át. Kb. akkorán, mint a repüléstörténet a Wright-fivérek repülőjétől az első űrhajóig.

2009. május 13.

Az elanimált Alien-klón esete a szörnyekkel – Rob Letterman – Conrad Vernon: Monsters vs. Aliens / Szörnyek az űrlények ellen

Amikor Hans Ruedi Giger 30 éve elkészítette Ridley Scott Nyolcadik utas a Haláljának azóta kultuszfigurává vált biomechanoidját, a (sokak számára) rút Alient, legmerészebb álmainkban sem gondoltuk, hogy e kreatúrát is eléri a meganimálási őrület… Sejtettük persze, hogy a Szörny Rt.-s ijesztgető csapatot kissé feltuningolják, de arra talán egyetlen CGI-barát sem gondolt, hogy összeeresztik őket az animált földönkívüliekkel…

2009. április 08.

Az akció(nak is van) bája – Pierre Morel: Taken / Elrabolva

Az akciófilmek a hollywoodi szórakoztatóipar legkelendőbb termékei közt vannak. Egyesek azért zabálják, mert nem jelent különösebb erőfeszítést az emésztésüknek, mások azért, mert a való világban jól hasznosítható „tanulságokkal” szolgálnak, megint mások meg egyszerűen csak az adrenalinlöket miatt. „Elit” filmes körökben viszont utálni szokás ezt a műfajt...

2009. március 25.

A nevető arc a lélekderű tükre – Mike Leigh: Happy-Go-Lucky / Hajrá, boldogság!

Tegnap délután olyan filmet láttam, amely mély változást okozott a humorszemléletemben. A krónikus nevetést ezután nemcsak hogy nem mint pszichózist interpretálom, de arra sem gondolok többet, hogy a furcsa magatartásként szemlélt, soha meg nem szűnő nevetés valamiféle idiotizmus tünetegységének lehet az alapeleme. A kiváltó ok Mike Leigh legújabb alkotása, a Happy-Go-Lucky, melynek nevetéskoncepciója egész egyszerűen MÁS.

2009. március 11.