Farkas Zita írásai
(11)

Michael Moore Arany Pálmája – Michael Moore: Fahrenheit 9/11

Az idei Cannes-i Fesztivál nagydíját, az Arany Pálmát az amerikai Michael Moore Bush-ellenes propagandafilmje nyerte el. A bizottság elnöke Quentin Tarantino volt. Az ame­rikai elnökválasztás egyre inkább közeledik. Az iraki háború óta az Amerika-ellenes érzések felerősödtek Európában. Valahogy az az érzésem, hogy mindezek az elemek egy kissé közrejátszottak abban, hogy az egyik leghíresebb európai filmdíjat egy amerikai politikai dokumentumfilm kapta meg.

2004. október 15.

A plüssmaci – Richard Curtis: Love Actually / Igazából szerelem

Hát ezzel a filmértékeléssel egy kicsit elkéstünk, mivel valamikor karácsony előtt kellett volna elmondanunk a tisztelt olvasónak, hogy véleményünk szerint milyen is ez a film. És ha figyelembe veszi mondandónkat, még gyorsan elvihette volna kedvesét egy kis romantikus filmre, hogy belerázódjanak a megfelelő karácsonyi hangulatba.

2004. augusztus 15.

A gázsi – John Woo: Paycheck / A felejtés bére

Uma Thurman elképesztően kék szeme és búzakalász színű haja. A fehér metró, netalántán a jövő metrója, amelyik úgy néz ki, mint valami óriás hernyó Ben Affleck-et üldözi, és pont a kellő pillanatban megáll. Ha gyorsan válaszolnom kell, hogy mi is jut eszembe a filmből vagy a filmről, hát ez az a két jelenet, amely mély hatást tett rám, a többi pedig felejthető.

2004. április 15.

A rendező és a színész/nő – Polanski színész-irányítási módszereiről

Egy filmrendező és egy színész kapcsolata valószínűleg olyan, mint egy párkapcsolat. Ahhoz, hogy sikeresen működjön, a feleknek ki kell egészíteniük egymást, legalábbis egy rövid időre, a filmezés idejére. Ha például mind a kettő erős, karakán személyiség, aki általában a saját feje szerint megy, és nem nagyon nézi jó szemmel, ha megmondják neki, mit és hogyan csináljon, kétséges, hogy kapcsolatuk hosszú távú és gyümölcsöző lesz. Ha pedig a másik szélsőséget nézzük, mind a ketten a másik utasításaira várnak, akkor a film elkészítése meglehet, hogy egy kicsit túlontúl el fog húzódni.

2004. április 15.

A legenda kialszik – Robert Rodriguez: Once Upon a Time in Mexico / Volt egyszer egy Mexikó

Valahol Mexikóban, egy eldugott, poros kis faluban, távol a világ zajától éldegél a híres El Mariachi. Közben egy drogkartell vérszomjas főnöke az elnök megölését tervezi, egy CIA ügynök pedig arra számít, hogy az államcsínynek ő lesz a győztese, ő lesz az, aki zsebre vágja a főnyereményt, a sok-sok pénzt, ha ügyesen keveri-kavarja a kártyákat. Ez a kezdet, a mese végét pedig nem nehéz kitalálni.

2004. március 15.

Marlene, Marilyn és Madonna

A sztárság meghatározásának koordinátái helyben és időben: az amerikai kultúra produktuma, amely valamikor réges-rég, a hollywoodi világ kialakulásának kezdeteikor jött létre. A gyártók, a stúdiók hamar észrevették, hogy egyes színészeket a közönség olyannyira megkedvel, hogy valójában egy idő után kizárólag a színész kedvéért nézi meg a filmet. Egy már befutott színész, a közönség kedvence biztos bevételt jelentett, és a gyártók nemsokára beindították a sztárgépezetet.

2004. január 15.

Peter Greenaway – a látvány m/bűvész

„Látvány: az, amit egységként felfogott képként, egy alkalommal látunk.”1 „A világ igazi misztériuma a láthatóban és nem a láthatatlanban rejlik.”2

2003. november 15.

Shakespeare á la Hollywood

Azt gondolhatnánk, hogy Hollywood és Shakespeare nehezen férnek össze, de amint Rómeó és Júlia történetének két legújabb filmadaptációja bizonyítja, a filmipar amerikai centruma és az angol klasszikus nagyon is jól kijönnek egymással. Baz Luhrmann 1996-ban újból közönség elé tárja a tinédzser szerelemesek tragikus történetét William Shakespeare’s Romeo and Juliet című filmjében, pár évre rá pedig John Madden a színdarab megszületésének történetét meséli el egy kosztümös, kvázi Shakespeare-életrajzban, a Shakespeare in Love (1998) címűben. Mindkét film közönségsikernek örvend annak ellenére, hogy két teljesen különböző megközelítésről van szó. Az egyik Rómeó és Júlia napjainkban játszódik valahol Verona Beach-en – amely leginkább Mexikóvárosra hasonlít –, a másik Rómeó és Júlia pedig csak néhány jelenet erejéig elevenedik meg, egy kosztümös film kontextusában.

2003. szeptember 15.

S csak nézünk, mint a moziban

A mozizás folyamatában fontos tényező a film. Néha azonban mindegy, hogy mit nézünk, csak mozizzunk. Csak menjünk el a moziba. Ugyanakkor az, hogy mit nézünk, meghatározza azt, hogy hol nézzük, az pedig, hogy hol nézzük, meghatározza azt, hogy hogyan nézzük.

2003. július 15.