Születtem 1977-ben Fogarason, ott láttam moziban A Birodalom visszavág sci-fit, amelyből ugyan nem sokat értettem tízévesen, de alapvetően megváltoztatta a karriervíziómat: már nem ingadoztam a csendes proletár és a római katolikus plébános jövőképek között, immár szolidan birodalmi lépegető csavarszorító kívántam lenni. Aztán mégiscsak történészi pályára léptem, de adtam el már Kolozsváron díszhalat, voltam pincér, csapos és Csíkszeredában építőipari segédmunkás is. Mivel a késve leadott kéziratok dacára a szerkesztők mégiscsak életben hagynak, szabadidőmben filmajánlókat is írok.

Ferenczi Szilárd írásai
(123)

Hadd visszhangzzék – Rúnar Rúnarsson: Bergmál / Echo

Az egymáshoz egyáltalán nem vagy egy tágabb kontextusban is csupán alig kapcsolódó, iszonyú rövidre vágott, statikusan fényképezett jelenetek sorjázása a visszatérés reménye nélkül, hozzá nem értő kezekben kockázatos vállalkozás lenne. Rúnar Rúnarsson viszont nagyon is tudja, mitől döglik az izlandi légy.

2020. augusztus 02.

Itt mindenki francia – Ladj Ly: Les misérables / Nyomorultak

Félreértés ne essék, ez nem a Victor Hugo-féle Les misérables. Ráadásul, hogy még egy félreértés hasonlóan ne essék, itt mindenki francia, még akkor is, ha a bőrszínek teljes szivárványában rázzák büszkén a piros-fehér-kéket – üzeni Ladj Ly rendező az utcai népfelkelést idéző címképekkel, ahogy a Champs-Élysées-n a nemzeti futballcsapat győzelmét ünneplő tömeg őrjöng.

2020. január 29.

Szakadozó világrészek utasai – Fekete Ibolya: Bolse vita (1996)

A kelet-európai rendszerváltások filmjének is számontartható, kultstátuszt kapott Bolse vita minden újabb megtekintése ajándék, hőseivel együttérezni nem nehéz: országhatárok fölött és az élet újrakezdésének reményében lebegnek szüntelen.

2019. szeptember 29.

A förtelem esztétikája – Fatih Akin: Der goldene Handschuh / The Golden Glove

Talán senkinek nincs már fel kétsége afelől, hogy a voyeurizmus korunk egyik tömegperverziója, csak hát nem így hívjuk. Youtube, közösségi oldalak, airbnb és társaik elégítik ki voltaképpen ezt a kukkoló reflexet, amelyet hétköznapi exhibicionizmusunk hív elő. Bizarr ez javából, csak már nem tudatosítjuk. A magamutogatás függőség lett, a véletlenül lekamerázott hétköznapi balesetekből tréfás tévéműsorok készülnek, az élet szükséges velejárója mindez. Már nem lopva nézzük, mert a nyilvánosságban zajlik. Van, mert kell és kell, mert van. Amíg cuki és amíg bírjuk cérnával.

2019. június 07.