A Botrány egy, a bulvár-hírműsorok stílusában és színvonalán vászonra fröcskölt, végtelenül középszerű és cinikus alkotás; mintegy önmaga karikatúrája. Drámait nem, csupán szexuális feszültséget képes teremteni a moziteremben, vagyis ironikus módon pont ugyanúgy használja (ki) sztárjai – mindenekelőtt Margot Robbie – attraktív adottságait, ahogyan az általa megformált fiktív karakterét a Fox hírcsatorna alapító atyái.
Ha valaki az első huszonegynéhány évében olyan életet él, mint Marthe Cohn (született Hoffnung, vagyis „remény”), akkor valószínűleg a véletlennek van a legkevesebb köze ahhoz, ha előbb csillogó katonai kitüntetésekkel és maga de Gaulle dicsérő szavaival elismert hírszerző, majd – fél évszázadnyi hallgatás után – saját élettörténetének hírnöke válik belőle. Élete, személyisége példaértékű, és örömteli, hogy ezentúl filmen keresztül még többek számára megismerhető lesz.
Az animált életrajzi- és/vagy dokumentumfilmek egy viszonylag szűk rétegterületét képezik az animáció műfajának, bár korántsem olyan ritkák, mint gondolnánk: csak az idei, 32 tételes Oscar-shortlisten három ilyen zsánerű alkotás is található. Ezek közül a 17. budapesti Anilogue animációs maraton egészestés versenyprogramjában műsorra tűzött Buñuel a teknősök labirintusában a megosztó spanyol rendezőóriásnak, Luis Buñuelnek állít emléket.
