Kovács Patrik írásai
(77)

Lendületben a magyar thriller – Szász Attila: A berni követ

Újabb magyar thriller, mely a történelmi félmúltból meríti témáját, felismerve, hogy a koromsötét 50-es évek kitűnő terepe a fegyelmezett műfaji kísérletezésnek. Bergendy Péter kellemes darabja, A vizsga új ösvényt tört a magyar bűnügyi film kopár rengetegében, most pedig itt a televíziós testvérprodukció, mely magabiztosan tapossa tovább ugyanezt az ösvényt.

2014. március 06.

„Szörnyű megöregedni” – Alexander Payne: Nebraska

Jó érzés látni, ahogy egy rendező felteszi a koronát egyébként is impozáns életművére. Alexander Payne Nebraskája ilyen kivételes alkalommal örvendezteti meg a közönséget. A film nem az újítás szándékával készült, ellenben olyannyira kiforrott és egységes stílussal bír, hogy minden egyes képe megmarad az emlékezetben.

2014. február 28.

„Csak élet legyen benne” – Federico Fellini-portré 3.

A Júlia és a szellemek már Fellini ornamentális korszakát előlegezi, melyben az örök archetípusok és a történelmi gyökerek vizsgálatának igénye dominál. A Casanova és főként a Zenekari próba után azonban lassan elérkezik e kivételes rendezői pálya alkonya.

2013. november 06.

„Csak élet legyen benne” – Federico Fellini-portré 2.

Az Országúton sikerét követően Fellini még egyszer visszatér a melodrámai szerkesztésmódhoz (Cabiria éjszakái), majd Az édes élettel végleg maga mögött hagyja a poszt-neorealizmust. Az édes élet és a Nyolc és fél modernista mesterré avatják a rendezőt, aki karrierjének csúcsára jut.

2013. november 04.

„Csak élet legyen benne” – Federico Fellini-portré 1.

„Nem érdekel, hogy a film jó-e vagy rossz, csak élet legyen benne” – így összegezte művészete lényegét legnagyobb alkotása, a Nyolc és fél előkészületei közben az európai modernizmus összetéveszthetetlen stílusú mestere, az idén húsz esztendeje elhunyt Federico Fellini, aki a poszt-neorealizmus jegyében kezdte rendezői pályáját. Korai, az ötvenes évek során készített filmjei ennek megfelelően még főként vidéki miliőben játszódtak, egyszerű hősöket vonultattak fel, ám ugyanakkor – és ennyiben már ellenszegültek a neorealista normáknak – a fokozott társadalmi és politikai érdeklődés helyett elmélyült és invenciózus lélekrajzok jellemezték őket.

2013. október 31.

Ez nem a sci-fi éve lesz – Neill Blomkamp: Elysium – Zárt világ

Neill Blomkamp megrendezte négy évvel ezelőtti elsőfilmjének hollywoodiánus változatát: az Elysium – Zárt világ ugyan csupán tisztes középszer, szemmel láthatóan némi alkotói megalkuvás és hathatós stúdiókontroll eredménye, de a sci-fi idei mezőnyéből még így is kiemelkedik.

2013. augusztus 20.