1963. október 21-én született Bánffyhunyadon. A helybeli középiskolában érettségizett 1982-ben, majd a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarán volt magyar-angol szakos hallgató; 1988-ban szerzett diplomát. Rövid tanárkodás után a Fiatal Fórum című hetilap szerkesztője lett, s ezzel párhuzamosan a Kalotaszeg című kulturális havilap főszerkesztő-helyettese. 1993 novemberétől főállásban a Kolozsvári  Rádió szerkesztő-műsorvezetőjeként dolgozik. A Babeş-Bolyai bölcsészkarán doktorál. Írt esszét, tanulmányt, film- és irodalomkritikát, recenziót, verset, prózát, publicisztikát, rock-esztétikai fejtegetéseket, lemezkritikákat. Tanulmányokat, verset és prózát fordított angol és román nyelvből.

Írásai a Filmtett, a Filmkultúra, a Filmspirál, a Korunk, A Hét, a Helikon, az Echinox,  a Jelenlét, A Hét évkönyve, a Világhírnév stb. hasábjain jelentek meg. Szerepelt a Tárlat című tanulmánykötetben (Kriterion, 1991.). Két bűnügyi kisregénye 1996-ban jelent meg  kötetben (Ördögi terv). A Kolozsvári Rádiónál öt évig szerkesztette – többek közt – az Örökmozgó című, a filmvilágnak szentelt műsort, annak megszünte óta pedig a Körhinta című műsorban és a Nahát című rovatban foglalkozik a film, tévé és multimédia témakörével (is).

„Elméleti szinten" néhány éve elsősorban a populáris filmes (televíziós) és irodalmi műfajokkal, illetve ezek „elposztmodernesülésével", egyfajta inter- vagy multidiszciplináris (műfajelméleti-szemiotikai-értékelméleti) megközelítés kidolgozásával foglalkozik.

Mihály István írásai
(10)

Az atyadetektív – Derrick, a táskás szemű moralista

A hagyományos, „klasszikus” televíziós nyomozótípus egyik legismertebb és legnépszerűbb képviselője. Afféle többgenerációs detektív, örököreg bútordarab, heti beszédtéma, archimédeszi pont változó mindennapjainkban 1974 óta. Tipikusan német és mégis univerzális, transzkulturális. Szilárd, kikezdhetetetlen identitását a különféle korszakok, társadalmi-politikai (v)iszonyok, interaktív (vész)helyzetek, szerepvariánsok és -teljesítmények során is megőrizte.

2007. április 15.

A képernyő jótékony homálya – Tűnődések Marshall McLuhan médiaelméletéről, negyven év távlatából

Volt egy, a posztmodernt közvetlenül megelőző (vagy annak kezdetével egybeeső?), utópiákban gazdag rövid korszaka a 20. századnak, amelyre még mostanság is jóleső nosztalgiával avagy kvázi-szent áhítattal illik emlékezni: az ún. Hatvanas Évekről van szó. Nagy nekibuzdulások, hitek, evilági eszkatológiák, racionális és irracionális társadalmi és egyéni megváltástanok versengtek az önmagát a két világégés után ismét nagyszerűnek, lehetőségeit szinte korlátlannak képzelő nagybötűs Emberke kegyeiért, keleten és nyugaton, diktatúrában és polgári demokráciákban egyaránt.

2005. március 15.

Hősök és poszthősök sztárköntösben

A színészek sztárolásának elsősorban szociológiai, pszichológiai szempontból megközelíthető jelenségénél izgalmasabb elméleti kalandnak tűnik a filmhős sztárságának (filozófiai) esztétikai vonatkozású vizsgálata a műfaji filmek (populáris vagy tömegfilmek) kontextusában.

2004. január 15.

(Ál)dokumentumok és szimulákrumok – Manipuláció és realitásdrog a képernyőn

A filmelméletnek, -szemiotikának, -esztétikának hála, többé-kevésbé pontosan tudjuk immár, milyen a filmi jelrendszer általában, ugyanezt a mai dokumentumfilmről, mint műfajról nemigen mondhatjuk el: műfaji kódja jócskán összezavarodott, a dokumentummal szemben pedig mélységes gyanúpert táplál a kortárs posztmodern gondolkodás. Okkal-joggal?

2003. június 15.

Egyszer volt, hol nem volt – A narratív világkép és a koherens történet alternatívái a filmkultúrában

A szilárd, egységes, koherens világ, vagy legalábbis: világkép már jó ideje inkább vágyálom, mint valóság. Pontosabban: sokak számára már nem is vágyálom. A modern ember még értékvesztésként, tragikusan éli meg a fragmentáltságot, amelyet a vérbeli posztmodern polgár egyenesen ünnepel. A modern embernek Nagy Elbeszélésekre, Történetekre van szüksége, hogy életének célt, tartalmat adjon, és szorongását enyhítse, a posztmodern szubjektum nem bíbelődik ilyesmivel.

2001. november 15.

A posztmodern showbohóc – Természetfilmek az ezredfordulón

„Hajsza és menekülés”, „Gyönyörű és halálos”, „A természet lélegzetelállító katasztrófái”, „A természet erőpróbái”, „Szépség és borzalom, látványosság...” – a videokazettán hozzáférhető posztmodern természetfilm hónapokon át futtatott tévéreklámja mintha a Schwarzenegger-mozik előzeteseinek retorikáját, stílusát, világképét idézné.

2001. augusztus 15.

Híradó-Disneyland – A Pro Tv, Antena 1 híradóit nézve

„A filmhíradó aktualitása és információs értéke minimális. A felhasznált elemek állandóan visszatérnek (…) A híradó stílusideálja ballisztikus: robbantani akar. A tempó mindenek felett való. Sok úgynevezett hír információs értéke nulla, s mint minden fecsegés, tértől, időtől független. Eltereli a néző figyelmét arról, ami történik.” Hans Magnus Enzensberger: A világ, mint szemétdomb (A filmhíradó anatómiája)

2001. január 15.

A szappanopera „meglynchelése” – David Lynch: Twin Peaks

A „magyarázat” nem odakinn van (X-akták), hanem odabent. Az örök kielégítetlenséget sem az irónia, sem az önirónia nem enyhíti. Twin Peaks lakóit időnként tévénézésen kapjuk: szappanoperákban keresik önmaguk árnyképét.

2000. július 15.