1981-ben születtem, az egyetemet Szegeden végeztem, magyar szakon. Adaptáció-elméletből diplomáztam, könyv- és filmkritikákat írtam az egyetemi lapba, majd a Kritikus Tömeg szerkesztője lettem, mellette pedig írtam a HelloInfo nevű lapnak, de jelent meg cikkem az azóta megszűnt Alarm Magazinban is (a KT-n keresztül). Jelenleg a Líra és Lantnál tevékenykedem, sokat olvasok, moziba és színházba járok.

Németh Barnabás írásai
(39)

A Facebook a logopédus ellen – A 2011-es Oscar előrejelzései

Egy kanyarokkal bőven tarkított Oscar-szezon végére teszünk hamarosan pontot. Már csak pár nap és kiderül: az Amerikai Filmakadémia az elmúlt években kitaposott ösvényen halad-e tovább, vagy visszatér gyökereihez. A modern küzd a régimódival, a szerethető a nem szerethetővel, fiatalok a nagy öregekkel, de a lényegi kérdés valójában változatlan: milyen lesz a nézettség? Mert ugyan szép dolog a kollégáktól elismerést kapni, de Hollywoodban továbbra is ugyanaz számít – vagyis hogy hány embert érdekel mindez...

2011. február 23.

Jason: a harmadik X – A Péntek 13. és Jason Voorhees története II.

Ahhoz, hogy a visszahódítsák a nézőket, a Péntek 13. alkotóinak tényleg valami újszerűt kellett tető alá hozniuk. Főleg, hogy a mozikban már nem Jason volt az egyeduralkodó, egyre-másra készültek a slasherek, köztük a (nézőknél és kritikusoknál egyaránt) kiemelkedően jól szereplő Rémálom az Elm utcában.

2010. május 03.

Jason: a harmadik X – A Péntek 13. és Jason Voorhees története I.

A „Kristály tavi rém”, a „hokimaszkos gyilkos”, a „machetés ámokfutó” – csak néhány a horrorfilm történetének legproduktívabb, azaz a legtöbb halottat hátrahagyó slasher sorozatának főszereplőjét jelölő nevekből. Természetesen Jason Voorheesről és a Péntek 13.-ról van szó, mely 1980. május 9-én kezdte meg pályafutását az amerikai mozivásznakon, hogy aztán (a 2009-es művet is beleszámítva) 11 filmmel és egy mashup darabbal (Freddy vs. Jason) később  500 milliós üzletté nője ki magát, amihez 205 áldozat adta a vérét.

2010. április 30.

Iskolapad az életben – Lone Scherfig: An Education / Egy lányról

Nick Hornby és Lone Scherfig – a páros, akikben első pillantásra semmi közös nincsen. Más alkotói stílusok, más témák és más származási közeg. De ha jobban a dolgok mélyére nézünk, akkor majd kiszúrja a szemünket a nyilvánvaló közös pont: ez a két művész piszkosul ért a kisemberek nyelvén, és legalább olyan jól képesek megjeleníteni ezek kapcsolatát. Az Egy lányról esetében pedig pontosan erre volt szükségük.

2010. március 04.

„Árpád biztos jó munkásember” – Zsigmond Dezső: Bunkerember

Újságírók, politikusok, szakmabéliek és jobb sorsra érdemes nézők kart karba öltve szokták ismételgetni a magyar filmgyártás súlyos betegségeit, és ha fel is villan néha a fény az alagút végén, szomorú fejcsóválással nyugtázhatjuk, hogy a helyzet változatlan: a magyar film köszönőviszonyban sincs a közönséggel. Pedig ha az idei hazai felhozatalból valami, akkor a Bunkerember hatalmas előnnyel indulhatott volna. De ehhez ugorjunk vissza 2002-be...

2010. február 09.

Émile Zola megszépített élete – William Dieterle: The Life of Emile Zola / Zola, 1937

Köztudottan rengeteg támadás szokta érni az Amerikai Filmakadémia döntéseit, amelyek között listavezető a politikai állásfoglalás vádja: nem szerencsés ugyanis, ha az esztétikai értékek elé helyezik azt. Márpedig valami ilyesmi történt a Zola esetében (is), de míg eljutottak odáig, két nehézséggel is meg kellett küzdeni az önmagukat ünneplő hírességeknek.

2010. január 15.

Ahány ház, annyi pázsit. Kié zöldebb? – Sam Mendes: Away We Go / Továbbállók

Sam Mendes előző filmje (A szabadság útjai) kapcsán többen azt rebesgették, hogy az angol direktor visszatérni látszik saját, mindössze néhány éve megalapozott gyökereihez, és egy nagyobbacska kitérő után újra azzal foglalkozik, aminek segítségével felragyogott a csillaga: a kis- vagy kertvárosi emberekkel. Egy évvel később, most úgy tűnik, a tendencia marad: Mendes letáborozott a saját terepén, s elkészítette élete „legkisebb” filmjét.

2010. január 07.

Esélyesek: a legjobbak és legjobbnak véltek – Oscar előtti összefoglaló

Most, hogy már pár lépést előre haladtunk a 2009-es év végi díjszezonban, ideje áttekinteni, hogy is alakult ez az év, mely filmeket ölelte keblére a szakma, a kritikusok, vagy éppen mindenki. Azt szokták mondani, hogy az Oscar-gálát követő napon már újból folyik a verseny – a következőért.

2009. december 31.

James Cameron szerint a világ – James Cameron: Avatar

Azt hiszem, ha van amerikai álom, akkor James Cameron végigálmodta azt. A kamionsofőrt Roger Corman fogadta maga mellé asszisztensként, hogy első önálló filmjével (Piranha 2) le is tudja minden idők legjobb repülő halas horrorját. A sci-fi állóvizét megmozgató Terminátor után újra meg újra megreformálta a képi effektusok világát, hogy végül a legsikeresebb film Oscarjával a kezében kiabálhassa bele a világba: „Én vagyok a világ ura!"

2009. december 21.

Vegytiszta életigenlés – Christine Jeffs: Sunshine Cleaning / Tiszta napfény

Ha egy amerikai filmben a helyszín egy lepattant külváros, a szereplők pedig ezen porfészek szürke eminenciásai, akkor amerikai független filmet látunk. Öntudatos függetlenek valamiért mindig így akarják bizonygatni, hogy úgy viszonyulnak Hollywoodhoz, mint Brooklyn Manhattanhez. Így Hollywoodé a csinos pompom-lány, aki a legmenőbb focistával kavar – a függetlenek pedig megkapják ugyanezt a lányt, amikor az már felnőtt, takarítónőként dolgozik és a valaha legmenőbb focistával kavar, aki azóta már elvett valaki mást.

2009. november 17.