A csalogány hamis dala – Jennifer Kent: The Nightingale
Jennifer Kent (A Babadook) második, brutálisan terhelő kegyetlen bosszúfilmje nem billogozható meg egyszerű rape and revenge-filmként. Annál egyszerre több és kevesebb is.
Pernecker Dávid
Végigszívtam a pécsi filmszakot, elvileg mozgóképismeretet már taníthatok, de inkább újságíró lettem, mert abból meg lehet élni, és így a jövő nemzedéke is jobban jár. Kedvenc filmem a Superbad és az Anchorman (A híres Ron Burgundy legendája), valamint természetesen a Nincs kettő négy nélkül. Állítólag csúnyán tudok nézni arra, aki nem bírja Terrence Malicket vagy Gaspar Noét. Írok még a Filmvilágba is amúgy, van egy boxerem, és illegálisan teszek elérhetővé különböző zenéket.
Pernecker Dávid írásai(158)
Megint azok a rohadt robbanások – Michael Bay: 6 Underground - Hatan az alvilágból
A 6 Underground „bayebb” film akarva sem lehetne, és mivel mára mindenki – viccen kívül: mindenki – tudja, hogy ez mi mindent foglal magába, akár mehetnénk is bármi mást csinálni.
A szomszéd fogszabályzója mindig szebben csillog – Dawn Luebbe - Jocelyn DeBoer: Greener Grass
Jocelyn DeBoer és Dawn Luebbe nem akármilyen filmje a szélsőségességig erőltetett felebaráti és jószomszédi szeretet mögött láthatatlanul forrongó versengés és egyetemes emberi irigység abszurd és felkavaróan szatirikus kritikája.
Családi tűzfészek – Jesse Armstrong: Succession / Utódlás
Az utóbbi évek legjobb HBO-sorozata nem próbálja meg elhitetni, hogy a multimillárdosoknak is vannak olyan emberi problémáik, melyeket mi csórók is át tudunk érezni. Ellenkezőleg.
Megválaszolhatatlan kérdések – Fred Durst: The Fanatic
Valószínűleg azt hiszi magáról, hogy film, ráadásul, hogy jó film. Pedig alig film. Bunkó bénaság, ami értelmezhetetlenségében szórakoztató.
De jó lehetett ott lenni! – A koncertfilmekről és pár rendhagyó példáról
A hang, a dalok, a zene, a színpadon látható munka és koreográfia adott, de mindez a koncertfilmekben a montázs, a kép- és hangvágás, a szerkesztés alkotóelvei mentén válik a koncertet kiegészítő, kibővítő dokumentummá, melynek hangulata, hangvétele, tempója és dinamikája strukturált és manipulált. A koncertfilmek évtizedek óta bevetté vált, kellemetlenül és unalmasan standardizált beállításain túl is van azonban élet. Akadnak olyan filmek, melyek ebben az elhanyagolt dokumentumfilmes alműfajban is képesek újat mutatni, máshogy gondolkodni.
Nem látjuk a bábmestert – Chris Butler: Missing Link / A hiányzó láncszem
A Laika legújabb filmje első látásra a stúdió korábbi mesterműveitől eltérően meglepően naivnak tűnik, de kedvességében is mély barátságtörténete túlmutat a gyerekek megnevettetésén.
„Ez nem én vagyok” – A popipar és a popsztárok filmes reprezentációjáról
Amíg a popzenéről, a popelőadók autentikusságáról és a popiparban betöltött szerepükről manapság alig készülnek sokat mondó, érdekes, a témát a megszokottól eltérően megközelítő alkotások, be kell érnünk a ritkaságokkal, melyek az átlagosnál viszonylag részletesebben, mélyebben újszerűbben, foglalkoznak ezzel a filmekben leginkább csak meseszerűen, sémákat követve, vagy épp bántóan leegyszerűsítve bemutatott témával.
A hosszú búcsú – David Milch: Deadwood - The Movie
A Deadwood-film búcsúztató dicshimnusz, megindító istenhozzád: David Milch otrombán elkaszált klasszikus sorozata 12 év után végre egésszé tudott válni.
Nincs ennél tovább – Josh Cooley: Toy Story 4
A Toy Storynak ebben a formában garantáltan vége. Jobb vége pedig nem nagyon lehetne. Csak és kizárólag hálásak lehetünk ennek a filmszériának, melynek pontosan a negyedik rész katartikus végkifejletéhez kellett kifutnia.
