Életünk során tulajdonképpen mindig filmet nézünk. A retinánkra „vetített” számtalan kép azonban csak egy töredékét fedi le „tapasztalati képességeinknek”, mégis a személyiségünket meghatározó élmények legnagyobb részében a vizuális részvétel a legjelentősebb arányú.

1981 decembere óta nézem a világ történéseit. Sokmilliárdnyi képkockát dolgoztam már fel – „rendereltem” – az agyamban, de még mindig nem jöttem rá arra, hogy mi is ennek, az előttem, bennem, mellettem pergő, multimediális „effektekkel” gazdagított mozgóképsornak az értelme. Nem ismerem a rendezőt, de még a producer kilétéről sincs fogalmam. Nem olvastam a forgatókönyvet sem, így minden pillanat, minden új látvány, hang, érzés felkészületlenül ér, meglep. De még a saját „szerepemmel” sem vagyok tisztában, hiszen egyszerre vagyok a szenzoriális és kognitív kapacitásom hatáskörében lejátszódó események „operatőre”, statisztája, fő- és mellékszereplője – és mindez egyazon időben.

Ezért jó néha orrnyeregre pattintani egy „fancy” napszemüveget, és ezáltal tudatosan kizárni bizonyos – pillanatnyilag zavaró vagy érdektelen – spektrumokat...

Péter Árpád írásai
(8)

Keresztül-kasul – egy filmfesztiválon… – 17. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle, 2017. október 4–8., Kolozsvár

E sorok papírra vetőjének agytekervényeit Hurokba tekerte Madarász Isti szellemes idősík-keverő filmje, a lelke is belefáradt abba, ahogy Gálovits Zoltán megpróbálta kicsalogatni „Kanzolit” nyomasztó kulturális izolációjából, és hosszú idő után újra kedve támadt rugdosni a gesztenyéket a Brazilok című, szellemes vígjáték megtekintése után, miközben A martfűi rém vetítéséről gyalogolt haza elhagyott, hideg parkokon át és sötét sikátorokban oldalogva.

2017. október 10.

A Jobbs-orsra érdemes téma – Joshua Michael Stern: Jobs

Walter Isaacson hivatalos Steve Jobs-életrajzának elolvasása után kissé szorongva ültem be erre az „apokrif” filmre, amelyet máskülönben eléggé negatívan véleményezett az Apple másik legendás „vezérhímje”, Steve Wozniak (a.k.a Woz) is (lásd itt).

2013. augusztus 26.

A díszlettelen történet – Joe Wright: Anna Karenina

Bevallom: az elején kissé zavarónak tűnt számomra egy Tolsztoj-regény megfilmesített változatának beékelése a fél világot ha nem is, de egy-két rosszfiú arcát hóttbiztosan lezúzó 3D-blockbusterek, a világot kéthetente megmentő (persze: amerikai!) tengerészgyalogosok és kéthavonta elpusztító apokalipszisek, no meg örökéletű tündék és elnyűhetetlen törpök vászonra feszített világai közé. A jelenlegi kultúrkereskedelemben uralkodó filmtrend ugyanis legtöbbször kimerül könnyed, mindennapi téjékozottsággal is értelmezhető történetek heppiendes dramatizálásában, amit itt-ott szépítenek digitális effektusokkal, s „gratuite”, tulajdonképpen csak önmagukért létező vizuális orgazmusok indukálásával igyekezvén pótolni a katartikus hatású mozgóképek helyén levőt űrt.

2012. december 25.

Road nélküli road-movie – Dan Chișu: Și caii sunt verzi pe pereți

Dan Chișu rendező nevének kiejtése még nem kavar vihart a román film tengerén. Tapogatózó debütje, a 2010-es WebSiteStory, majd – legalábbis az elnézőbb kritikusok szemében – az igazabb, teljesebb Ursul (A medve, 2011) című próbálkozása után idén újabb egészestés filmmel vonul be a lassan önismétlésbe fulladó román filmművészet ezeken az új hullámokon hánykolódó flottájába.

2012. november 06.

Mentsétek meg Woody Allent! – Sophie Lellouche: Paris-Manhattan / Párizs-Manhattan

Kőkemény életműbe vágta forgatókönyvét Sophie Lellouche. Ezzel a – paradoxonba hajló – megállapítással jöttünk ki a „másfélfilmes” rendezőnő legújabb és egyben egyetlen nagyjátékfilmjéről. Az amúgy producerként tevékenykedő Sophie asszonyság ugyanis arra vállalkozott, hogy élete első, egész estére kinyújtott mozgóképsorait a pszeudo-kispolgári filmgroteszkek nagymesterének, Woody Allennek ajánlja hommage-ként.

2012. szeptember 25.

Megválaszolhatatlan világvége – Lorene Scafaria: Seeking a Friend for the End of the World / Míg a világvége el nem választ

Könnyű formába gyömöszölt bele fájdalmasan súlyos témát a rendezőként debütáló Lorene Scafaria. Filmje, amelynek a címe fordításban és eredetiben is elfogadhatóan hangzik – Míg a világvége el nem választ (Seeking a Friend for the End of the World) – meglehetős sikerrel ötvöz klasszikus műfajokat: a rövidke, alig egy akciófilmnyi mozgóképsor úgy öleli magába a dráma, a komédia és a legnemesebb esszenciájú görög tragédia meghatározó elemeit, hogy a néző szinte sosem találkozik zavaró, „kilógó” jelenetekkel, jellemekkel.

2012. július 19.

Fél évszázad szerelmei – Christophe Honoré: Les bien-aimés / Szerelem nélkül soha

Két generáció életeseményei, ugyanazokkal a dallamokkal aláfestve, ugyanazon tűsarkú cipők kopogásával ritmizálva, és azonos párkapcsolati mintákkal terhelve – ha egy mondatban akarnák összefoglalni Christophe Honoré 2011-es, Szerelem nélkül soha című filmjének cselekményét és meghatározó motívumait, kénytelenek lennénk ezzel az alpári egyszerűségű mondattal összefoglalni beszámolónkat. Ugyanis ebben a filmben semmi nem történik, ami elérné a hollywoodi tömbházaprító(értsd: blockbuster) megaprodukciók által mesterségesen (és esztétikai szempontból fölöslegesen) felturbózott ingerszintet.

2012. július 03.