Rácz Viktória

Rácz Viktória
1993-ban születtem Szegeden. A Deák Ferenc Gimnázium mozgóképkultúra és médiaismeret szakán érettségiztem, majd felköltöztem Budapestre, ahol elvégeztem a Zsigmond Király Egyetem kommunikáció és médiatudomány képzését, Erasmus-program keretében pedig fél évig tanultam filmművészet szakon a prágai Károly Egyetemen. A Filmtettnél kezdtem filmes újságírói pályafutásomat 2016-ban, ami mellett elvégeztem az ELTE filmtudomány mesterképzését is. Rendszeresen publikálok a Filmtekercsre és a Recorder magazinba is.

Írásai a Filmtetten (79)

A ká-európai Juno – Szakonyi Noémi Veronika: Hat hét

2022. szeptember 17.

Ki a gyerek „igazi” anyja? Aki megszülte, vagy aki örökbe fogadta? Szakonyi Noémi Veronika első nagyjátékfilmje a magyar közéleti kérdésekre való reflektálás helyett inkább lélektani síkon foglalkozik egy átpolitizált témával. 

A legnagyobb díva – Barbra Streisand-portré

2022. április 24.

Barbra Streisand maga a két lábon járó ellentmondás. Akit először túl csúnyának gondolt Hollywood ahhoz, hogy főszerepet kaphasson, később az álomgyár egyik legtündöklőbb sztárjává és divatikonjává vált.

Az elefántcsonttorony végnapjai – The Chair / A tanszékvezető

2022. január 18.

Amikor a Netflix egy 200 millió dolláros szerződést kötött a Trónok harca alkotópárosával, valószínűleg nem arra számítottak, hogy az első közös projekt egy egyetemi közegben játszódó szatíra lesz a bölcsészkarok vergődéséről. Panaszra viszont nem lehet okuk, hiszen A tanszékvezető (The Chair) akadémikus humorával, árnyalt társadalomkritikájával és niche célközönségével üdítő színfolt az algoritmusorientált streamingóriás kontentgyárában.  

A neveletlen hercegnőket lelövik, ugye? – Pablo Larraín: Spencer

2021. november 12.

A nép hercegnője, a királyi család fekete báránya – Diana Spencert precedens nélküli népszerűsége, mindenki által jól ismert botrányos házassága, jótékony jelleme, ikonikus öltözködése és tündérmeséből tragédiába torkolló sorsa forgatókönyvírók álmává tették őt, így egészen meglepő, hogy csak az utóbbi években kezdett el hirtelen mindenki az egykori walesi hercegné életének fiktív feldolgozásával foglalkozni. Pablo Larraín rendező nem azt kívánja visszamondani, amit a könyvekből, dokumentum- és tévéfilmekből, internetes bejegyzésekből és a kulturális emlékezetből már jól ismerünk: a Kristen Stewart nevével fémjelzett Spencer nem életrajz, hanem életérzés.

Minden sikeres nő mögött fekszik egy meggyilkolt férfi – Rob Marshall: Chicago, 2002

2021. augusztus 20.

13 Oscar-jelölés, ebből hat elnyert díj, köztük a legjobb filmnek járó szobor – bár a hollywoodi musicalek aranykorában teljesen megszokott volt az ilyen tarolás, a Chicago ezt a bravúrt évtizedekkel a műfaj leáldozása után hajtotta végre, egy évvel azt követően, hogy a Moulin Rouge az összes jelentős kategóriában lemaradt a legfontosabb filmes elismerésről. Rob Marshall adaptációja ugyan felkerült párszor a meg nem érdemelten Oscar-nyertes filmeket felsoroló listákra, a Chicago két évtized távlatából is előkelő helyet foglal el az 21. század egy kezünkön megszámlálható kiemelkedő stúdiómusicaljei között. 

Jókor jó helyen – Etalon a Jóbarátok?

2021. május 25.

Már csak pár nap van hátra a nagy HBO-féle Friends-reunionig, ennek kapcsán turkáltunk egyet a kollektív és az individuális emlékezet(ek)ben, és megpróbáltuk megfejteni, hogy miért (volt) releváns a Jóbarátok.

A „problémás” csodanő – Elaine May rendezői életműve

2021. április 21.

Az amerikai film történelmének kulcsfontosságú időszakában, a hetvenes évek Hollywoodjában mindössze egyetlen nő rendezett a stúdiórendszeren belül. A ma 89. születésnapját ünneplő, komikuslegendából forgatókönyvíróvá és filmrendezővé váló Elaine May ígéretesen induló direktori karrierjét hamar derékba törte minden idők egyik legnagyobb box office bukása. Igazságtalanul kevés saját rendezésből, maroknyi színészi alakításból és megannyi forgatókönyvi hozzájárulásból álló filmes karrierje nemcsak azért érdemes a vizsgálatra, mert sokat elárul arról, milyen kettős mércével néztek/néznek szembe a női rendezők, hanem mert May egyszerre szórakoztató és elborzasztó karakterrajzai az új-hollywoodi korszak legizgalmasabb alkotói közé emelik őt.

Holtukiglan – J Blakeson: I Care a Lot / Fontos vagy nekem

2021. március 2.

Az amerikai álomhoz az idősek eltaposásán keresztül vezet az út J Blakeson (Lőpor, Az 5. hullám) fekete komédiájában, aminek legnagyobb erőssége, hogy egy kevesek által ismert, de nagyon súlyos társadalmi problémára hívja fel a figyelmet.

Alattuk a múlt, felettük a jövő – Simon Stone: The Dig / Ásatás

2021. február 4.

Hiába szól a brit történelem egyik legjelentősebb régészeti felfedezéséről, a Netflixen debütáló Ásatás kellemesen visszafogott alkotás, ami nemcsak az archeológia és a brit kultúra rajongóinak csalhat mosolyt az arcára és könnyet a szemébe. Simon Stone filmje fellengzősség nélkül beszél életről, halálról és az egész emberi civilizációról.

Rácz Viktória

Friss film és sorozat

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Friss film és sorozat