1980-ban születtem Budapesten, de a főváros melletti Solymár tősgyökeres lokálpatriótája vagyok. A 80-as években nyugatról beszerzett videolejátszó és a községi búcsúkban kapható kalóz-, hangalámondásos klasszikus művek szerettették meg velem a filmművészetet. A 2000-es évek elején amatőrfilmeket is készíttetem. 1998-ban szerzett szakács szakmámat 2003-ban Pécs városáért és főleg annak egyetemén működő történelem – filmelmélet és filmtörténet képzésért hagytam el. Több OTDK-n, konferencián is sikeresen részt vettem, tartottam előadást a Sapientia Egyetem Médiakonferenciáján, valamint tagja voltam a 36. Magyar Filmszemle és a Pécsi Filmünnep diákzsűrijének is. 2000 óta foglalkozom újságírással, azon belül is filmkritikával. 2012-től a Pécsi Tudományegyetem történelem szakának doktori képzésében is részt vettem, ahol figyelmem az „Oral History” felé irányult. Ezután ismét több országos és nemzetközi konferencián, 2012-től a pécsi egyetemi képzésében (időszakosan) előadóként is részt veszek. Írásaim a Képmás magazinban, az Iskolakultúrában, a Filmkultúrában, a Hitelben, a Napútban, a Korallban, www.terasz.hu-n, a www. filmtett.ro-n és a www.magyar. film.hu-n és a Virage filmes magazinban jelentek meg, valamint más helyi lapokban is. Az újságírás mellett a MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága által közösen létrehozott Vidékkutató Témacsoportjának tagja vagyok. Fő tevékenységemet a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában végzem, ahol referensként dolgozom.

Ritter György írásai
(130)

Alejandrótól Alejandróig – Kino Latino – Latin-amerikai filmrendezőportrék

A magyar nyelvű filmszakirodalom 1983 óta adós a latin-amerikai filmkészítők kaleidoszkópjával. Az egykori Prizma folyóirat csapata régi és új filmszakírókat megszólítva próbálta a majd’ negyven éves lemaradást alig 340 oldalban pótolni. E szinte lehetetlennek tűnő feladat során sikerült a hiátust pótolni, s az általánosan leírható trendekről is képet kaphat a filmrendezőportrék olvasója. Árva Márton szerkesztő sokat akart markolni, s nem folyt ki ujjai között a képlékeny massza.

2021. június 07.

Gyarmatosítás hófehéren és halványfeketén – Jean-Jacques Annaud: Fekete-fehér színesben / La victorie en chantant (Noirs et blancs en couleur), 1976

Talán ismeretes mindenki számára az a szakállas vicc, amikor a „hős partizánok” és a „gaz fasiszták” egy kis erdőért napi szinten folytatnak ádáz küzdelmet. A poén csattanójában a felbukkanó erdész számolja fel az ezzel jelentéktelenné váló csetepatét. Jean-Jacques Annaud rendezői debütje nagyjából erre a fabulára fűzi fel az afrikai gyarmatokon játszódó első világháborús szatíráját. Bemutatkozása rögtön Oscart érdemelt, a nevező országnak pedig azóta ez a film az egyetlen szobrocskája.

2021. március 06.

Tiszteletpéldány – Az MMA Kiadó Jankovics Marcell-albumáról

Talán kevés embernek kell bemutatni Jankovics Marcellt, akinek munkáin több generáció nőtt fel, miközben ornamentikus stílusával egyszerre volt képes magasművészetet és kulturális népszerűsítést is művelni. A Magyar Művészeti Akadémia kiadványa jórészt a képzőművészeti albumok, kiállítás-összefoglalók modorában próbálja meg összegezni grandiózus képanyaggal ezt az életművet.

2020. július 20.

Kálvária – Václav Marhoul: Nabarvené ptáče / The Painted Bird / Festett madár

Vaclav Marhoul eposzának nyitányában parasztfiúk egy ártatlan menyétfélét ragadnak el gazdájától, majd meggyújtva kivégzik azt. Már csak e jelenetet is magunk előtt látva nem nehéz elképzelnünk, hogy az utóbbi évek fesztiváljain miért eme film vetítését hagyták el a legtöbben. A festett madár az egyik legnagyobb tabut, a gyermeket érő erőszak ábrázolásáét hágja át. Az „elviselhetetlenül öncélúnak” bélyegzett háborús pikareszk-horror megtekintése mellett azonban számos érv sorakoztatható fel.

2020. június 17.

Vargabetűs filmcsokor – Győrffy Iván: Képpé vált gondolat – Kortárs magyar és világfilmek

Egy kritikagyűjtemény kiadásának több aspirációja lehet. Sokszor egy szerző fokozatszerzésének alibiköteteként vagy több évtizedes életmű összegzéseként lát napvilágot, amely jobb esetben egy személyes „filmtörténet-elméletté”, de legalábbis egyéni filmérzékenységgé áll össze, rosszabb esetben fölösleges nosztalgiává. Győrffy Iván kötetére egyik sem igaz, pedig pozitív értelemben sok potenciát rejt. Ugyan mintha a szerzőnek célja lenne a teóriák építése, amikor izgalmas tematikákba rendezi 65 filmesszéjét, de végül mégiscsak megmarad a széttartó, témákat körbejáró vagy érintő filmkritika-gyűjteménynél.

2020. május 06.

Erózió – Dárday István–Szalai Györgyi: Filmregény – Három nővér (1977)

A leghosszabb magyar film jelzőjével Tarr Béla Sátántangója büszkélkedhet. De kevesen tudják, hogy Tarr a dobogó második (sokáig vezető) helyét elfoglaló, négy és fél órás Filmregénynek a rendezőasszisztense volt, míg állandó alkotótársa, Hranitzky Ágnes a vágója. De vajon mennyire nézhető a Filmregény? Mit adhat manapság a Budapesti Iskola improvizált, beszélő fejes doku-játékfilmje? Aki beleveti magát, nehéz filmet kap, de cserébe hitelesen átélheti a pangás éveinek (1964-1982) legkisebb rezdüléseit is. A Filmregény ugyanis igazi történelmi forrás, a ’70-es évek elbeszélése.

2020. április 11.

Cseppet sem… – Gyöngyössy Bence: A feltaláló

A Gyöngyössy Bence (rendező) és Kabay Barna (író) alkotópáros arról volt híres, hogy a ’30-as évek magyar mozijait újrázták, majd mikor ezzel látványosan becsődöltek, történelmi személyiségek és sorsok felé tekintettek. Régóta tervezett projektjük volt egy, az immunerősítő készítményt feltaláló tudósról, Béres Józsefről (1920-2006) szóló biopic elkészítése. A feltaláló e projektnek a harmadik filmes változata, amely a száz éve született kutató emlékének felidézésére jó, megértésre viszont már kevésbé.

2020. február 04.

Gelman-kommentár, ahogyan mesteremberek előadják Jeles András betanításában – Jeles András: Álombrigád (1983)

Aligha van olyan filmje a ’80-as évek „új érzékenységének”, amely annyira harsányan viselné azokat a neo-avantgárd jegyeket, mint Jeles András Álombrigádja (1983).  A termelési darabot eljátszani készülő brigád széteső képfolyama és narratívája ugyan rokonának tűnik az egyidős Jégkrémbalett-tel (1984) és a Kutya éji dalával (1983), mégis – talán betiltása okán – kívülre került ebből a „szériából”. Jeles harsány formalizmusát rendszerkritikára használta, művét emiatt hét évre dobozba zárták. A bemutatóig többen ellesték és kiforralták fogásait.

2019. október 26.

Gyerekjáték – Jeles András: Angyali üdvözlet (1984)

Jeles András harmadik (bemutatás szerint második) nagyjátékfilmjében nem kortárs társadalmi nihilizmust (A kis Valentino, Álombrigád), hanem lételméleti világdrámát rendezett: a Madách-féle Az ember tragédiáját tízévesekkel ültette vászonra. Ám experimentalizmusán és az álom motívumának felhasználásán nem változtatott, miképpen üzenete komorságán sem.

2019. szeptember 07.

Fábiánék szembesülései – Fábri Zoltán: Magyarok (1978)

Fábri Zoltán őszikéinek egyik lesikerültebb ciklusa a szabolcsi szegényparaszti Fábián család nemzedékeiről mesélő filmkettőse. Az apa első világháború utáni tragédiája (Fábián Bálint találkozása Istennel, 1981), s a fiú második világégés alatti rezignált vendégmunkás-története közül utóbbit forgatta le előbb a direktor. A Magyarok gyártásra beadott egyoldalas szinopszisa szerint a film szereplői „alacsony tudatszintű emberek, de természetes ösztöneik, ősi igazságérzetük… állásfoglalásra készteti őket, a döntő helyzetekben az áldozatok mellé állnak.”

2019. augusztus 10.