1980-ban születtem Budapesten, de a főváros melletti Solymár tősgyökeres lokálpatriótája vagyok. A 80-as években nyugatról beszerzett videolejátszó és a községi búcsúkban kapható kalóz-, hangalámondásos klasszikus művek szerettették meg velem a filmművészetet. A 2000-es évek elején amatőrfilmeket is készíttetem. 1998-ban szerzett szakács szakmámat 2003-ban Pécs városáért és főleg annak egyetemén működő történelem – filmelmélet és filmtörténet képzésért hagytam el. Több OTDK-n, konferencián is sikeresen részt vettem, tartottam előadást a Sapientia Egyetem Médiakonferenciáján, valamint tagja voltam a 36. Magyar Filmszemle és a Pécsi Filmünnep diákzsűrijének is. 2000 óta foglalkozom újságírással, azon belül is filmkritikával. 2012-től a Pécsi Tudományegyetem történelem szakának doktori képzésében is részt vettem, ahol figyelmem az „Oral History” felé irányult. Ezután ismét több országos és nemzetközi konferencián, 2012-től a pécsi egyetemi képzésében (időszakosan) előadóként is részt veszek. Írásaim a Képmás magazinban, az Iskolakultúrában, a Filmkultúrában, a Hitelben, a Napútban, a Korallban, www.terasz.hu-n, a www. filmtett.ro-n és a www.magyar. film.hu-n és a Virage filmes magazinban jelentek meg, valamint más helyi lapokban is. Az újságírás mellett a MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága által közösen létrehozott Vidékkutató Témacsoportjának tagja vagyok. Fő tevékenységemet a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában végzem, ahol referensként dolgozom.

Ritter György írásai
(124)

Emberanyag – Az I. világháború „filmhősei”

Ha az I. világháborúval foglalkozó fikciós filmeket hirtelen kellene felsorolnunk, akkor olyan szerzők nevei jutnának eszünkbe, mint Kubrick (A dicsőség ösvényei, 1957), David Lean (Arábiai Lawrence, 1962) és Lewis Milestone (Nyugaton a helyzet változatlan, 1930). Közülük is csak a legutóbbi filmje készült a II. világháború előtt. Olybá tűnik, a háborús mozi zsánerének archetípusai a második világégés után és annak hatására alakultak ki, pedig pont ellenkezőleg.

2014. november 14.

Vontatott lázadás – Arnaud des Palliéres: A lázadás kora – Michael Kohlhaas legendája

Heinrich von Kleist a német irodalom egyik legeredetibb regényében a hatalom ellen lázadó kisember figuráját örökítette meg. A Kohlhaas Mihály tengernyi adaptációt ért meg az elmúlt 200 évben irodalomban és filmen egyaránt. E feldolgozások azonban többnyire éltek a szerzői aktualizációval, korszakaik szócsövei is voltak egyben. Arnaud des Palliéres a legújabb változatban az eredeti karaktert próbálta megtalálni, s azt lecsupaszítva vászonra vinni.

2014. augusztus 11.

Szolidarista – Andrzej Wajda: Wałęsa – A remény embere

Az idén 88 éves lengyel rendező-doyen, Andrzej Wajda korához mérten biztos kézzel szállítja időről időre őszikéit, melyek hol az irodalomból (A bosszú, 2002), hol pedig a polák történelem tragédiáiból (Katyn, 2007), vagy kultikus alakjaiból válogatnak. Ez utóbbi tematikába tartozik a Wałęsa is, amely nemcsak az egyik legfontosabb 20. századi politikus életútja, de a rendező Ember-trilógiájának lezárása is.

2014. március 26.

A tragédia nyomában – Paolo és Vittorio Taviani: Cesare deve morire / Cézárnak meg kell halnia

A hatvanas évek filmes nagymesterei közül már kevesen vannak közöttünk. Akik még alkotnak, sokszor csak őszikéknek beillő ujjgyakorlattal jelzik: alkotni annyi, mint élni. Az ötven éve együtt dolgozó, nyolcvanon túl még mindig aktív Paolo és Vittorio Taviani testvérpárost is ide sorolhatnánk legutóbbi, meglehetősen giccses munkáik alapján (Pacsirtavár, 2007; Feltámadás, 2001). Legújabb mozijuk, a Caesarnak meg kell halnia a modernista filmek „közhelyeit” fogja egy marokra, de fel is akarja öltözteti azokat egy új köntösbe.

2013. szeptember 04.

Nap-forduló – Richard Linklater: Before Midnight / Mielőtt éjfélt üt az óra

A grunge- és az indie-életérzés egykori szakavatott képi megalkotója, Richard Linklater trilógiává bővítette minimalista love-sztoriját. A Mielőtt felkel a nap (1995) és a Mielőtt lemegy a nap (2004) romantikus szerelmespárja, miután az előbbi darabban elvesztették és utóbbiban megtalálták egymást, az együttélés rögös útjain próbálják személyiségüket kibékíteni a folytatásban.

2013. augusztus 19.

„Ez az istentelen igéje…” – Buñuel eretnek „örömhírei”

Különös dolog, de amikor a Vatikán összeállította a legfontosabb vallási filmek listáját, egy olyan rendező moziját is kiválasztották, aki magát ateistának vallotta és filmjeiben permanensen kigúnyolta, sőt fölöslegesnek kiáltotta ki az egyházat. Luis Buñuel Nazarinja (1958) mégis a „hit” kérdéseinek egyik legkifejezőbb darabja és legnagyobb paradoxonja is a rendező „ateista” evangéliumának.

2013. augusztus 01.

Férfitánc – Frédéric Fonteyne: Tango libre – Szabad a tánc

Ha azt mondjuk, hogy a tánc felszabadít, az legalább akkora közhely, mint az, amikor az argentinokról híresztelik, hogy elfojtott sanyarú sorsukat, viharos történelmüket csak a tangó segítségével tudják felszabadítani. Éppen ezért nehéz újat mondani e dél-amerikai táncról. A ritkán rendező belga, Frédéric Fonteyne (Gilles asszonya, 2004) a Tango Librében mégis megpróbálta. Hiába.

2013. április 01.

Poétikus ökológia – A non-verbális dokumentumfilmekről

A Baraka típusú montázsfilmek elődjeit a 20-as és a 30-as évek avantgarde montázsfilmjeiben kereshetjük. Ám, míg azok a megszületett új társadalmi rend, a város magasztalását és szimfóniáját vitték vászonra, az új évezred végén már ennek ellenkezője lett ezen zsáner tématikája.

2013. január 16.