1992-ben született Veszprémben. 2011-ben a Mozgóképkultúra- és médiaismeret OKTV-n harmadik helyezést ért el. Jelenleg harmadéves az ELTE BTK filmszakán alapszakon. A Filmtett mellett rendszeresen jelennek meg kritikái a Prizma folyóirat online hasábjain is.

Tóth Menyhért írásai
(68)

Távolsági taxi – Dzsafar Panahi: Se rokh / Három nő

A Három nő című film minden szempontból Panahi három évvel ezelőtti nagy sikere, a Taxi Teherán párdarabjának nevezhető. A nagyvárosi forgatag állandóan pezsgő légköréből azonban most a vidéki nyugalom, az örök lassúság és eseménytelenség iráni tájaira taxizhatunk el.

2018. szeptember 17.

Megcsavart jövőkép – Leigh Whannell: Upgrade / Újraindítás

A Fűrész-filmek kreátora néhány feleslegesnek mondható természetfeletti kitérő után az Újraindítással végre visszatért ahhoz a műfajhoz, amelynek valóban nagy mestere: az óriási csattanóra kihegyezett, feszes sztorival operáló thrillerhez.

2018. augusztus 30.

Micimackóból végérvényesen felnőttfilmes sztár lett – Marc Forster: Christopher Robin / Barátom, Róbert Gida

Egy éven belül immár másodszorra kerül olyan Micimackó-film a mozikba, amely csupán látszólag, vagy inkább csak a mögé pakolt marketing-kampány szerint szól az egész családnak. A tavalyi Viszlát, Christopher Robin után ugyanis a most premierező Barátom, Róbert Gida is egyértelműen a felnőtt közönséget célozza meg − vagy ha úgy tetszik: a felnőttekben mélyen elnyomott egykori gyerekeket.

2018. augusztus 03.

Ez a játék tuti, hogy szenvedélybeteggé tesz – Jeff Wadlow: Truth or Dare / Felelsz vagy mersz

Jeff Wadlow már első filmjével, a 2005-ös Cry_Wolffal is bizonyította, hogy értő és szórakoztató módon tudja a klasszikus slasher-sémát a kortárs tinifilmes trendekhez igazítani. Legújabb horrorjával, a Felelsz vagy mersszel sem okoz tehát csalódást, bár annál több örömet sem, minthogy a film végén jólesően nyugtázhatjuk, hogy a régi rutin segítségével ezúttal is sikerül felmondania a leckét.

2018. június 19.

Már csak a karosszéria „taxis” – Franck Gastambide: Taxi 5

Van a Taxi 5-ben egy jelenet, amelyben a főszereplőpáros a régi széria Daniel Moralesének legendás fehér Peugeot-jával egy szikláról átugrat egy hajóra, és bár nekik semmi bajuk sem lesz, az autót totálkárosra zúzzák, vagy egyikük szavával élve: kinyírják. A francia suttyóvígjátékok császára, Franck Gastambide ugyanezt teszi a klasszikus franchise-zal.

2018. május 01.