„Sok beszéd szegénység” – csendes filmek, kevés párbeszéddel

#10

Walkabout / Vándorrege (r. Nicolas Roeg, 1971)

Roeg álomszerű, révedező, lírai gyönyrűségű, inkább operatőri, mint rendezői műgond által vezérelt filmje (a forgatókönyv mindössze 14 oldalas volt) Ausztráliában játszódik, ahol egy fiatal testvérpár kering a sivatagban, miután apjuk agyonlőtte magát. A túléléssel együtt válnak felnőtté, s mikor hozzájuk csapódik egy igazán szimpatikus, rituális udvarlással próbálkozó, szintén épp felnőni készülő aborigin fiú, a korai szexualitás filmben mindig izgalmas területére is bekopogtatnak (a walkabout egy átmeneti rítus, amelynek során az aborigin felnőttjelöltek egy fél évig a sivatagban élnek). Roeghöz méltóan nem minden szimbólum és mozzanat van megmagyarázva, de a poétikus hangvétel magával ragadja a nézőt és egy emlékezetes élménnyel marad.

#9

Repulsion / Iszonyat (r. Roman Polanski, 1965)

Roman Polanski első angol nyelvű alkotásának főszereplője, Carol (Catherine Deneuve) gyűlöli a pasikat, a testiség minden formájától iszonyodik. Amikor nővére elutazik szeretőjével, az egyedül maradt, amúgy manikűrösként dolgozó Carol teljesen magába fordul. Nem jár be dolgozni, bezárkózik lakásba, ahol lidérces álmok gyötrik. Ennek hatására személyisége fokról fokra széthullik, ráadásul brutális gyilkosságokhoz is vezet. Ez Deneuve első angol nyelvű szerepe, de a párbeszédek hiányának köszönhetően ez nem okoz különösebb problémát. A 60-as évek stílusához képest a film nagyon leleményes hangkészlettel rendelkezik, és mivel oly kevés benne a szöveg, ezért ambient hangok, atmoszférikus zajok és egyéb hangeffektek segítik a nézőt a Carol bomlott világába való legalaposabb beolvadásba. 

#8

The Limits of Control / Az irányítás határai (r. Jim Jarmusch, 2009)

A film főhőse egy titokzatos, szótlan, nevenincs figura (Isaach De Bankolé), aki egy titokzatos helyen titokzatos küldetést hajt végre. Napjai monoton ütemben telnek, kávéházakban két presszókávét rendel egyszerre, furcsa emberekkel találkozik, akik megkérdezik tőle, hogy tud-e spanyolul, majd néhány bölcs gondolattal egyetemben egy-egy gyufásdobozt is átnyújtanak neki. A skatulyák kódokat vagy gyémántokat tartalmaznak, hősünk pedig mindig továbbáll, hogy még közelebb jusson ismeretlen céljához. Mondhatnánk, hogy Jarmusch filmje cselekmény helyett a párbeszédre összpontosít, de ez nem így van, hiszen szöveg helyett leginkább kitűnő zenei betétek (az Earth és Boris előadásában) követik titokzatos hősünket a véget nem érőnek tűnő titokzatos útra. 

#7

Le samouraï / A szamuráj (r. Jean-Pierre Melville, 1967)

Melville klasszikusa zseniális krimi sok stílussal, kevés párbeszéddel. Jef Costello (Alain Delon) egy rendkívül tehetséges bérgyilkos, aki rezzenéstelen arccal válik üldözöttből üldözötté. A film aprólékos pontossággal követi végig, amint alibit szerez, megöli egy éjszakai mulató tulajdonosát, kibújik a rendőrök keze alól, alkalmazói elárulják, majd egy macska-egér harc kellős közepébe csöppen a párizsi metróban. A film első tíz perce teljesen minden szövegtől mentes (de a film során is leginkább akciódús jelenetekre lehet számítani), ez volt ami legelőször meggyőzte Delont a szerep elvállalásakor, majd bevezette a rendezőt saját szobájába, melynek egyetlen dísze egy falra akasztott szamurájkard volt, ami kétségkívül azt sugallta, hogy ezt a szerepet még az ég is neki szánta.

#6

Teorema / Teoréma (r. Pier Paolo Pasolini, 1968)

A milánói nagypolgári család életét felbolygatja egy titokzatos látogató (Terence Stamp), akibe a család minden tagja beleszeret, olyannyira, hogy a fiatal férfi erotikus vonzerejétől már egyikük sem tud szabadulni.„Egy olyan világban, amelyből immár minden metafizikus összetevő kiveszett, váratlanul és titokzatos körülmények között megjelenik az Igaz. A héber 'megismerés' értelmében volt arra szükség, hogy a Vendég és a család tagjai között szexuális kapcsolat jöjjön létre, ebbe sűrűsödik a film minden jelképe és jelentése.” – nyilatkozta filmjéről a rendező. Bár Pasolini tehetséges író és költő, a Teorémában a vizualitásra fekteti a hangsúlyt, a színészek nem játszanak, csak azért léteznek, hogy filmre vihessék őket a némaságban  a filmben csupán 923 szó hangzik el. 

#5

Eraserhead / Radírfej (r. David Lynch, 1977)

David Lynch 5 évet dolgozott első nagyjátékfilmjén, a Radírfejen, mely egy szürrealista rémvilágba kalauzolja a nézőt, nehezen emészthető filmélményt hagyva maga után. Henry (Jack Nance) a barátnője szüleit látogatja meg, és barátnője anyja közli vele, hogy össze kell házasodnia lányával, mivel gyerekük született. A torz gyermek jelenléte Henryt és barátnőjét is egyre inkább nyomasztja. Szöveg helyett nyikorgás és kornyikálás, táncoló műcsirkék, hüllőszerű embriók és levágott fejek illusztrálják a főhős  és az alkotó  szürreális utazását a tudatalatti világába. Meghökkentő vizuális látásmód, szinte az elviselhetetlenség határáig (vagy azon is túl) fokozott ambivalens helyzetek, a lét irtózata – megannyi Lynch-féle védjegy, egyben belépő egy szuverén alkotó összetéveszthetetlenül egyéni világába.

#4

Dillinger è morto / Dillinger halott (r. Marco Ferreri, 1969)

Ferreri alapművének főhőse, Glauco (Michel Piccoli) az egész film során – ami egy éjszaka alatt játszódik – értelmetlen cselekedetekkel tölti idejét. Munkából hazaérve feleségét fejfájással találja az ágyban. A neki hagyott vacsora már rég kihűlt, így nekiáll, és teljesen egyedül egy fenséges, ínyenc vacsorát készít magának. A hozzávalók összegyűjtése közben talál egy régi revolvert, így Glauco ételkészítés közben nemcsak a zöldségeket, hanem a fegyvert is alaposan megtisztogatja, majd szétszedi és összerakja, végül pedig az egészet lefújja piros festékkel, és fehér pöttyöket fest rá – pop art módra. Közben megeszi vacsoráját, családi kisfilmeket néz 8mm-s filmen, zenét hallgat, szeretkezik a bejárónővel... ezalatt pedig gyakorlatilag meg sem szólal, hagyja a háttérben üvöltő korabeli olasz slágereket érvényesülni. 

#3

Jeanne Dielman, 23 Quai du Commerce, 1080 Bruxelles / Jeanne Dielman, 1080 Brüsszel, Kereskedő utca 23. (r. Chantal Akerman, 1976)

A majdnem három és fél órás film, mely alig használ párbeszédet, Jeanne Dielman mindennapjait mutatja be, ahogyan rutinosan éli életét: reggel felkel, reggelit készít, megpucolja a fia cipőit, felébreszti a fiát, iskolába küldi a fiát, beveti az ágyát, elmegy bevásárolni, előkészíti az ebédet, majd egy férfit fogad a hálószobában, miután a férfi távozott, alaposan megfürdik és kimossa maga után a kádat, befejezi az ebédkészítést, megvárja, míg hazaér a fia, esznek, elmosogat, segít a fia házifeladataiban, köt, rádiót hallgatnak, majd lefekszenek – másnap pedig minden kezdődik elölről, gyakorlatilag ugyanabban a sorrendben, ugyanazokkal a mozdulatokkal. Minden apró mozzanatának szemtanúi lehetünk, így annak is, hogy a tökéletes háziasszonyként megelevenedő Jeanne fokozatosan elveszti uralmát kötelezettségei felett, ami tragikus végkifejlethez vezet.

#2

2001: A Space Odyssey / 2001: Űrodüsszeia (r. Stanley Kubrick, 1968)

Időn és téren átívelő történet az emberiség eredetéről és jövőjéről, az idegen értelemmel való első találkozásról és a világűr kapujának kitárulásáról. Valamikor a múltban, az emberiség hajnalán különös, fekete monolit jelent meg a majomemberek előtt, hogy új útra terelje a történelmet. Amerikai kutatók egy hasonló oszlopra bukkannak a Holdon, mely rejtélyes rádiójelet sugároz a Jupiter felé. Űrexpedíció indul útnak, hogy megvizsgálja, vajon kinek szólhatott az üzenet. Ám a hosszú repülés alatt a fedélzeti komputer meghibásodik, ez pedig a legénység életébe kerül. Az egyetlen túlélő a visszatérés reménye nélkül mégis megpróbálja teljesíteni a küldetést. Az első 25 percben egyáltalán nincs szöveg, az utolsó 23 percben pedig szintúgy. Ezzel a két hosszú résszel és több rövidebbel együtt összesen 88 szöveg nélküli perc van a filmben.

#1

Der siebente Kontinent / A hetedik kontinens (r. Michael Haneke, 1989)

Az osztrák rendező első nagyjátékfilmje egy példás életet élő családról szól, akinek tagjai egyik pillanatról a másikra felszámolják magukat. Ez az egzisztencialista, enyhén posztmodern alkotás három részre tagolódik, melyekben a család utolsó három éve elevenedik meg. Ritkán látunk arcokat, leginkább csak feldarabolt közelképeket, kezeket, karokat, lábakat, hátakat, és legtöbbször csupán tárgyakat (cipő, kilincs, fogkefe) mutat meg a kamera. Hosszú jelenetek telnek el a szereplők hallgatásával, majdnem teljes mozdulatlanságával. Rengeteg időt töltenek el semmiségeknek tűnő cselekvésekkel (ücsörgés autómosás közben, bevásárlás, séta a gyárban), ami rendkívül lelassítja a filmet. Így gyakorlatilag nem sok történik, az is néma búskomorságban, a tragédia baljós előszelének árnyékában.