Kedvenc Fellini-filmjeink

#10

Húsz éve halt meg Federico Fellini, a filmtörténet egyik legbefolyásosabb alkotója. Ezek a kedvenc filmjeink tőle.

I vitelloni / A bikaborjak (1953) – Ezzel a filmmel lett Felliniből Fellini. Jól harapott rá arra, hogy valamilyen szinten mindig saját magáról kell filmet csinálnia, a fő inspiráció ő maga. Nagyszerű korrajz a világháború utáni Olaszországról, ahol mindenki csak beszél arról, hogy valamit már tenni is kéne...

#9

Il bidone / A szélhámosok (1955) – „A szélhámosság jól megrendezett, érdekes film [...] szélhámosok csínytevéseiről és a fő szédelgő bűnhődéséről. Leggyakoribb csalásuk az, hogy [...] különböző trükkökkel pénzt csalnak ki jámbor és hiszékeny parasztokból.” (Nemeskürty)

Várjunkcsak, akkor ez most a politikusokról szól, vagy mi?

#8

E la nave va / És a hajó megy... (1983) – Mi történik egy luxushajón 100 évvel ezelőtt, ami egy operaénekesnő hamvait kíséri utolsó útjára, annak rajongóival, családtagjaival, más énekesekkel együtt? Fellini-féle pszichedelia (csirke-hipnotizálás és társaik). Aztán a hajó szinte szó szerint nekimegy az első világháborúnak...

#7

Le notti di Cabiria / Cabiria éjszakái (1957) – Már az Országúton hatalmas sikere (és Oscar-díja) után vagyunk, de Fellini és felesége mégegyszer le tudják húzni (szinte) ugyanazt a bőrt egy Gelsominához hasonló figuráról: ezúttal egy szerencsétlen prosti keresi az igaz szerelmet. Hol máshol? Hát az utcákon...

#6

Satyricon (1969) –  Petronius írásaiból adaptált hatalmas, epikusan hömpölygő filmfestmény Rómáról. Nem a mostaniról, hanem arról... a birodalomról, a dekadensről. Ha kisgyerekként láttam volna először, akkor megálmodnám a tehénből kieső disznóból kieső csirkéket... Így viszont legföljebb az albínó félisten-gyermeket fogom megálmodni.

#5

La dolce vita / Édes élet (1960) – Hatalmas, Cinemascope*-tabló, ezúttal viszont már erről a Rómáról, a mairól. De ugyanolyan dekadens: az emberre festett nők, pezsgős vacsorák és züllött cimborák várnak, de az alatta levő valóság feslett és penészes.

* igazából Totalscope. :)

#4

Róma (1972) – A filmrendező behatol Rómába. Aztán erről a behatolásról mindenki gondoljon amit akar. Egy újabb epizodikus (talán túlságosan is az), huncut és delejes Fellini-vízió kedvenc városunkról, ahová a harangok menni szoktak. Note to self: a pápai divatbemutatóból mozgó gifet csinálni.

#3

Amarcord (1973) – Újabb emlékezésfilm Fellinitől, amelyben olyan a Riminibéli élet, amilyen az élet tényleg lenni szokott: leginkább epizodikus. A fára ragadt nagybácsi, a dúskeblű dohányárus, Gudizio, a város hülyéje, vagy a pap, aki figyelmeztet, hogy minden maszturbáláskor elsírja magát egy szent – ilyen figurák lakják Fellini hatalmas emlékezetének nosztalgikus tárnáit.

#2

La strada / Országúton (1954) – Fellini feleségével, Giulietta Masinával készített filmjei közül talán ez a legsikeresebb és legmegindítóbb. Igazából be sem nagyon kell mutatni. Ki ne emlékezne Anthony Quinn olaszra szinkronizált hangjára, amin bemondja a kedves közönségnek és Gelsominának, hogy „e arrivato Zampano!"?

#1

8½ / 8 és fél (1961) – Alkotói válság, gyerekkori emlékek, nők – mindegyikkel kéne kezdeni valamit. Guido viszont nem akar semmi mást, csak elbújni a világ elől. Mastroianni alakítja a Mester alteregóját ebben a nagyszerű filmben, amely azóta is inspiráció az inspirálatlan – vagy csak kissé eltévedt, demotivált – filmalkotók és nemcsak számára. Így kell a semmiből filmet csinálni.