Kedvenc Kubrick-filmjeink

#8

Tizenöt éve hunyt el Stanley Kubrick, az enigmatikus, perfekcionista, kultikus filmkészítő, talán az egyetlen, akinek életműve (szinte) teljes mértékben adaptációkból áll, de az adaptációk tipikus betegségei nélkül: karakteres, szerzői filmek mind. Íme kedvenc filmjeink tőle (mivel kevés van, igazából ez ugyanaz a lista, mint a többi filmes lap kedvenc Kubrick-filmjeit taglaló hasonló lista – csak kicsit más).

2001: Űrodüsszeia, 1968

Minden Kubrick-filmek legkultikusabbika, legmegfejthetetlenebbike, saját, különbejáratú összeesküvés-elméletettel (miszerint Kubrick rendezte volna meg a holdraszállást, stúdióban), sokan most is úgy állnak a film előtt, mint az első fejezet emberszabású majmai a nagy fekete monolit előtt: mint bornyú az új kapunál. Transzilván tartalom-alert: többek közt Ligeti György hátborzongató, szőrfelállító zenéjével van telepakolva a film, aki Dicsőszentmártonban született. Más Kubrick-toplisták ezzel érnek véget, a mienk ezzel kezdődik.

#7

Ragyogás, 1980

A Sályning már szerepelt filmtettes toplistában, mégpedig abban, amikor olyan írókról volt szó, akik utálták műveik filmre adaptált változatát. Kinga István, azaz Stephen King volt az a vakmerő, aki meg merte szólni Kubrickot ezért a hűvös tökéletességben és szimmetriájában legrémisztőbb, zseniális Jack Nicholson-alakítással terhelt, nemkülönben kultikus filmért. Csinált is egy másik Ragyogást később, ami már senkit sem érdekelt. Ez a film mutatta be amúgy a steadicamet a gyanútlan mozis közönségnek.

#6

Tágra zárt szemek, 1999

Sok helyen hattyúdalként szerepel ez a film, de Kubrickról a hattyú és az énekelés talán a két legutolsó dolog, ami eszünkbe jut. Eme freudista, álomszerűen erotikus film bemutatója előtt hunyt el (Michel Ciment szerint konkrétan halálra dolgozta magát), s ismerve azt, hogy sokszor az utolsó másodpercig is dolgozott a filmjein, kíváncsiak vagyunk, hogy még valami apróságot változtatott volna-e rajta. A cenzúra elkerülése végett digitálisan rámaszkírozott képelemektől minden bizonnyal égnek állt volna a haja. És hát micsoda utolsó mondattal zár le egy életművet... be volt ez centizve, kérem!

#5

Clockwork Orange, 1971

A Mechanikus narancs a disztópiafilmek egyik királya: se nem poszt-apokaliptikus, se nem poszt-1984, se nem semmi, egy akár a mában játszódható, igazi, fricskadúsan neofasiszta alkotás a szabad akaratról és annak bukásáról, gyorsított Beethoven-átiratokkal és Burgess zseniális englian (vagy russish) párbeszédeivel. Vígyeljétek meg ezt a filmet, málcsikok és gyévocskák! Aztán pedig keménykalap, krumpliorr és be a tejbárba!

#4

Full Metal Jacket, 1987

Az Acéllövedék igazából két film egy film áráért. Az első harmadban azt nézzük végig, hogyan lesz a tejfölösszájú, anyámasszonykatonája, éppcsakhogy mutáló hangú amerikai újoncokból igazi brutális gyilkológép (persze, közben hullik a férgese), a másodikban pedig bevetés közben látjuk őket Vietnamban, de nem a dzsungelben, hanem egy urbánus csatahelyszínen. Ez az a film, amiben nem az aranyköpéseket és aforizmaértékű idézeteket kell keresni a dialógusban, hanem fordítva, azonkívül pedig a katonai díszkáromkodás magasiskolája is.

#3

The Killing, 1956

Ha nem láttad A gyilkosságot, attól még lehet, hogy láttad a Kutyaszorítóbant Tarantinótól. Nos, Kubrick volt az, akitől Tarantinó addig lopott tanult, amíg ökör lett belőle. Ez egy szurokfekete film noir, aminek kevés, de kontrasztos fehérjei mintha nagyipari fehérítővel lettek volna kimarva. Egy félresikerült heist filmje, a később divatba hozott szemszögváltogatós elbeszélésmóddal tálalva.

#2

Barry Lyndon, 1975

A Barry Lyndon valószínűleg az egyik leggyönyörűbb filmalkotás, ami valaha létrejött, formájának fontossága jócskán megelőzi tartalmának fontosságát. Mindenki tudja már a legendákat, hogy Kubrick ultratág íriszű és über-fényérzékeny Zeiss-lencséket vásárolt a NASA-tól, hogy lefényképezhesse a mindössze gyertyával megvilágított tereket és embereket. A festményszerű beállításokhoz igazából csak ürügy volt ez a pikareszk adaptáció, Kubrick végre anélkül dolgozhatott a forgatókönyvön, hogy az eredeti mű szerzője ott lihegjen a nyakában (addig olyanok mérgesítették, mint Anthony Burgess, Vladimir Nabokov vagy Arthur C. Clarke).

#1

Dr. Strangelove, 1964

És íme, a sajnos minden másik Kubrick-filmnél aktuálisabb Dr. Strangelove, avagy hogyan szoktam le az aggódásról és szerettem meg a bombát. És nemcsak azért aktuális, mert pontosan 50 éve mutatták be, hanem mert úgy tűnik, hogy a világot azóta is hasonlóan labilis (hogy ne mondjak kretént) fura urak vezetik, akiknek egyik ujja mindig a ravaszon (hogy ne mondjak nukleáris indítókódokat tartalmazó táskát) van. Kubrick eredetileg tortacsatával zárta volna le ezt a hidegháborús akasztófahumor-filmet, aztán végül a zseniális Peter Sellerst hagyta érvényesülni (aki ebben a filmben egész pontosan három darab szerepet játszik). Érdekessége, hogy Sidney Lumet épp abban az évben készített egy hasonló sztorijú, csak halálkomoly filmet a témáról. Én azt mondom, még mindig jobb röhögni ezen. Megismételhetetlen bravúr, nem úgy, mint a történelem nagyrésze.