A legjobb Playstation4-exkluzívok

Egy röpke hónap múlva a polcokra kerül a PS5, és ezzel lezárul egy konzolgeneráció hétéves tündöklése – nem titok, hogy a Sony ezalatt leginkább az Playstation-exkluzív, tehát Xboxon nem (legfeljebb esetenként PC-n) játszható alkotásokkal verte meg a legfőbb rivális Microsoftot eladások terén. Az új hardverre készülve összeszedtük és rangsoroltuk a legjobban sikerült PS4-játékokat. Megjegyzések: remastered és remake-elt, tehát az előző generációkból átmentett, újracsinált játékokat (Journey, Shadow of the Colossus, Uncharted 1-3, Last Guardian, Ratchet and Clank etc.) nem raktunk a listára, egyetlen jól megindokolt kivételellel; jópár játék van, amit nem játszottunk (Persona 5), vagy nem játszottunk végig (Bloodborne); és íme, egy „futottak még” gyorslista is: Until Dawn, Infamous: Second Son, Uncharted: Lost Legacy, The Order: 1886; és igen, ha a Red Dead Redemption 2 PS4-exkluzív lenne, akkor ott lenne a top 3-ban.

#10

Detroit: Become Human (2018)

Egyes játékoknak a világa nyílt, de a sztorija fix; mások pedig egy erősen véges világban játszódnak, ám a játékos szinte végtelen permutációt létrehozhat a történetben, több főhőssel, temérdek lehetséges végkifejlettel. A Playstation és a francia Quantic Dream stúdió mindig is erős volt ebben a „játékos újraírja a történetet” műfajban, és ezúttal végre a vizualitás is a bravúros történet(újra)mesélés szintjére emelkedik, ha bizonyos toposzok igen idegesítőek is (néha konkrétan az az érzésünk, hogy a játékot a jövőben írták androidok, hogy érzékenyítsék az emberiséget az elkövetkező hatalomátvételre). A játékról itt írtunk bővebben. UI: azóta megjelent PC-re is.

#9

Horizon: Zero Dawn (2017)

Az óriásrobotos-prehistorikus környezet nem sokáig marad talányos: ha kicsit haladunk a sztoriban, már igen előreláthatóak lesznek a csavarok, de attól még élvezetes és látványos, ha nem is túl innovatív menetű, nyíltvilágú játék a Horizon. UI: azóta megjelent PC-re is.

#8

Ghost of Tshushima (2020)

Legrosszabb pillanataiban egy szamurájos-nindzsás Ubisoft-játékra hasonlít (rosszmájúan akár olyasmi is lehetne a címe, hogy Assassin's Creed: Shogun), máskor viszont cudarul jóleső, amint egy jól időzített gombnyomás-szekvenciára válaszul csak úgy szelődik ketté az ellenséges mongol banda. Képileg nagyszerű (ha nem is annyira részletgazdag, de cserébe sokkal kevesebb időt kell töltenünk a töltőképernyőkön) – talán ennek a PS-játéknak a legszebb a színdramaturgiája, olyan apróságokról nem is beszélve, mint a hírhedt fekete-fehér-piros és monó Kuroszava-mód, vagy amikor iránytű helyett a széljárást kell figyelnünk, netán amikor a vérontástól megpihenve haikukat írogathatunk valami vízparton. A konzolgeneráció utolsó exkluzívja, méltó búcsú egy nagyszerű érától.

#7

Astro Bot Rescue Mission (2018)

Van a Playstation 4-nek egy titkos kis aduásza, ez a VR-sisak, amivel gagyi felbontásban és trehány színhűségben ugyan, de viszonylag olcsón hozzájuthatunk egy csomó virtuálisvalóság-játékhoz. De tényleg, irtó sok van. És érződik, hogy a műfaj gyerekcipőben jár, nagyon sok olyan cím van, ami épp csak kísérletezik ezzel a médiummal, a nagy multimilliós sikerek és kultuszjátékok még váratnak magukra, de van egy-két hibás gyöngyszeme ennek a platformnak is. Az egyik alig hibátlan ilyen játék az Astro Bot, ami egy egyszerű platformer – csakhogy 3D-ben. Itt a VR és a 3D nemcsak szemkiszúrás, hanem a játékvilág elemi összetevői közé tartozik, olyannyira, hogy egy VR nélküli adaptációnak semmi értelme nem lenne. Hihetetlenül szórakoztató, cuki ugrálós játék ez, ami felvillantja annak a lehetőségét, hogy egyszer majd érkezik egy igazi világmegváltó VR-franchise is. Talán pont a PS5 majdani VR-szettjén...

#6

Days Gone (2019)

Ugyan a legnagyobb jóindulattal sem lehetne eredetinek nevezni a Days Gone történetét, látványvilágát vagy alapkoncepcióját, de a szerethető főhős és a titokban irtózatosan romantikus sztori mégis belopta magát a szívünkbe, arról nem is beszélve, hogy milyen jóleső érzés egy egész zombihordát kiirtani egy-egy jól irányzott robbantással. A játékról itt írtunk bővebben.

#5

Spider-Man (2018)

Hülye is lenne a Sony nem fejni a Pókember-brandet, ha már ők a tulajdonosai. Ez volt az a játék, amelynél eme sorok írója végleg eldöntötte, hogy nem néz több szuperhősös filmet. Ilyen játékok mellett semmi értelmük nincs. Sem történetében, sem vizualitásában nem igazán marad el az átlag MCU-mozifilmtől, itt viszont még ráadásul a hálószövőt is mi magunk irányíthatjuk, és hihetetlen érzés New York felhőkarcolói között suhanni. Hatalmas siker volt, úgyhogy nem is volt kérdéses a folytatás érkezése a következő generációs konzolra.

#4

The Last of Us Remastered (2014) és The Last of Us Part II (2020)

Íme, az emlegetett remastered kakukktojás, és ez is csak azért, mert a második résznek az első rész nélkül semmi értelme nem lenne. A PS3-érából származó eredeti még ma is annyira tökéletes, hogy sokak szerint nem volt szükség folytatásra – övezte is elég probléma a második részt, amiről bővebben itt írtunk, és önmagában alig kecmeregne fel erre a listára.

#3

Uncharted 4 (2016)

Első pillantásra Nathan Drake egy egyszerű Indiana Jones-klónnak vagy férfi Lara Croftnak tűnik, de hát Indiana Jonest és a Tomb Raidert sem azért szerettük, mert annyira eredeti és sokoldalú művészfilmes karakterek lettek volna. A szuper tempójú, vizualitásában is erős játék tényleg olyan, mint egy kincskeresős kalandfilm, nem csoda, hogy mintegy 16 millió példány lelt belőle gazdára világszerte.

#2

Death Stranding (2019)

Kodzsima egyike a hollywoodi filmiparnál is tömegtermelőbb, újítástól még inkább rettegő játékipar igazi fenegyerekeinek. Új mesterműve nem nyerte el mindenki tetszését, de aki megadja neki az időt és a figyelmet, annak transzcendens élményben lehet része, arról nem is beszélve, hogy tényleg megpróbálja újragondolni a játékot, a játszáshoz való viszonyunkat. Egy erősen vékony hajszál választja el eme lista első helyezettjétől. A játékról itt írtunk bővebben. UI: azóta megjelent PC-re is.

#1

God of War (2018)

Ritka, hogy a világ- és karakterdizájn meg maga a játékmenet ennyire tökéletesen összeforrjon az elmesélt történettel, ahogyan az is ritka, hogy ennyire ősöreg történeteket, mint a mitológiák (ezesetben az északi) vagy mondák világa, ennyire frappánsan újra tudjon mesélni valaki. A God of Warnak sikerült, és noha nem újította meg alapvetően az akció/kaland-műfajt, egy olyan tökéletesen kimunkált gyöngyszem, amit nagyon nehéz lesz megfejelni a jövőre érkező folytatással. A játékról itt írtunk bővebben.