Kedvenc Ewan McGregor-szerepeink

Ötvenet tölt (egyik) kedvenc, a földet kétszer körbemotorbicikliző, csupafog skótunk, aki szinte minden műfajban megállta eddig a helyét, de még csak egy Oscar-nevezést sem kapott érte. A nagyvásznon először 1994-ben lehetett látni, két évvel később már világhírű volt. Íme, tíz kedvenc Ewan McGregor-szerepünk.

#10

A Life Less Ordinary / Az élet sója, 1997

Amikor Danny Boyle megpróbálta a Trainspotting sikerét egyfajta boniéskljád-szerűséggel meglovagolni… nem sikerült neki, főleg, hogy még valamiféle angyalos metafizikai vonalat is behoztak. De nem a színészeken múlott: McGregor és Cameron Diaz között izzik a levegő, skótunknak pedig kifejezetten jól áll, hogy nem próbálja eltitkolni akcentusát egy amerikai produkcióban. Aki felháborodna azon, hogy ez a film egyáltalán toplistás lett, az vigasztalhatja magát a körülbelül ugyanekkor készült Greenaway-féle Párnakönyvvel (The Pillow Book), ami filmnek sokkal jobb, de színészünk sokszínűségének bemutatójára lehet, hogy nem a legtökéletesebb választás: túl sok figyelemelvonó dolog fityeg benne.

#9

Perfect Sense / Hétköznapi pár, 2011

David Mackenzie filmje valamilyen szinten megjósolta a tíz évvel későbbi koronavírus-pandémiát járványostól-maszkostól, de nem ezért működik a mai napig, hanem többek között McGregor felejthetetlen színészi munkája miatt, ami a szerelembe esés és az arról való lemondás minden stádiumán végigvisz, vigyortól vicsorig, majd kétségbeesésig. Mondhatni könnyű dolga volt, hiszen mindebben Eva Green volt a partnere.

„Mackenzie túl sokat bíz az elbűvölő Eva Green és a sármőr McGregor kisugárzására, akik közös jelenlétükkel olykor egészen megkapó és őszinte pillanatokkal szolgálnak, ám egészében képtelenek élettel feltölteni hanyagul megírt, árnyalatlan figuráikait és feledtetni a dramaturgiai bukfenceket.” (Békés Bálint)

#8

Last Days in the Desert, 2015

A legnagyobb világvallás alapfiguráját alakítani filmen… páran belebuktak már, néhány színész számára (McGregor mellett például Willem Dafoe) azonban a komolyodás, az igazi felnőtté válás fontos állomása. Maga a film finoman szólva nem egy világmegváltó (u see what I did there?) alkotás, de McGregor kettős szerepe még akkor is működik, ha az arcára kent negyvennapos pusztai koszon két pixel után is látszik, hogy mű.

#7

Beginners / Kezdők, 2010

Szinte törvényszerű, hogy McGregor filmjei az általa játszott karakter szerelembe eséséről szóljanak. Ezúttal a partner Mélanie Laurent, és a sztorit az színesíti, hogy a főhős apjáról nemrég derült ki nemcsak végzetes stádiumú rákja, hanem meleg mivolta is. Igaz, ami igaz: a forgatás idején nyolcvan éves Chistopher Plummer ellopja a show-t mindenki, így Ewanunk elől is, de ez kicsit sem csorbít a színészi játék értékén.

#6

The Ghost Writer / Szellemíró, 2010

1996 mellett talán 2010 volt McGregor legfontosabb éve: az előbbi romantikus vígjáték mellett a lengyel rendezőlegenda Roman Polanski talán utolsó igazán filmjében is főszerepet kapott. A máskor csupa mosoly skót ezúttal alkalmazkodik a (hideg)háborús hangulatú kémkedős sztori borongós hangulatához.

„Ewan McGregor karakterének nem véletlenül nincs neve, sőt, igazából sem róla, sem a múltjáról nem tudunk meg semmit, így valóban szellemként kísért az egész filmben. Amikor végre levetheti szellemmaszkját, az az a pillanat, amikor a helyére kerül az utolsó puzzle-darab is, és a film végén hősünk elárulja, hogy teljesen átlátja az esetet. Ezt követően azonban jön a film csattanója, ami egy hamisítatlan, sötét Polanski-befejezés, ami még jó darabig a befogadó retináján marad.” (Hlavaty Tamás)

#5

Shallow Grave / Sekély sírhant, 1994

McGregor és Danny Boyle első közös filmje, sőt, mindkettejük első filmje (ha nem számoljuk McGregor pár hónappal korábbi mellékszerepét) – ez vezetett odáig, hogy elkészíthették a Trainspottingot, ami elhozt a világhírt számukra. És igazából már minden megvan benne, ami a Trainspottingban: fiatalos, pimasz lendület, éjfekete humor, fura beállítások, pörgős vágás. És egy hosszú hajú, mindösssze 22 éves Ewan McGregor.

#4

Star Wars I.-III., 1999-2005

A világ egyik legsikeresebb, legkörülrajongottabb, legvártabb franchise-zának a kellős közepébe lépni, ráadásul máris Alec Guinness színészlegenda jedi-köpönyegét kell kitölteni? Ehhez bizony kötélidegzet kell, de McGregor állja a sarat, jólfésült szakállával hamar kedvenc jedi mesterünkké vált. Igaz, nem volt nehéz dolga: az előzmény-trilógia annyi sebből vérzett (ideértve a mondhatni főhős Hayden Christensen értékelhetetlen színészi játékát), hogy khrm, játszva teljesítette az alacsony mércét.

#3

Big Fish / Nagy hal, 2003

Óh, a megboldogult kora kétezres évek, amikor Tim Burton még jó filmeket csinált a mesélés öröméről, a mesélés öröméből! Ráadásul olyan legendákkal McGregor mellett, mint pl. Albert Finney…

„A plakátról már sejthettük, hogy egy életrajzszerű filmről lesz szó, és mégis, és mégse... A Nagy Hal valóságos mese, vagyis mesés valóság, illetve valós valóság, csak valahogy másképpen. A csapongó sztori főhőse id. Edward Bloom (Ewan McGregor), aki világéletében nagy mesélő volt, már gyermekkorában is mindenféle történeteket talált ki, s az egész várost izgalomban tartotta. Amikor a történetbe bekapcsolódunk, haldoklik, de 80 évesen is ugyanaz a mesélő maradt, aki mindig is volt.” (Farkas István)

#2

Moulin Rouge!, 2001

Amikor kiderült, hogy kedvenc skótunk még énekelni is tud, s nem is akárhogy. Mondani sem kell, ez a film is egy végzetes szerelemről szól…

„A két főszereplő közül McGregor a jobb. Jó költőnek, szerelmesnek, szerelmes költőnek, táncosnak, színésznek, táncos színésznek és nem utolsósorban énekesnek. Kidman táncosnak meglehetősen gyengécske, darabos, merev, szinte kilóg a hajlékony, könnyed mozgású szereplők közül… Amit azonban az első fél óra szerencsétlenkedései után művel, mindent feledtet: meseszép és tehetséges, hiteles és felkavaró.” (Hungler Tímea)

#1

Trainspotting, 1996

Lehet, hogy McGregor azóta játszott, szavalt, mozgott (és ugyebár énekelt) szebben, jobban és meggyőzőbben is, mégsem lehet más filmet a toplistája élére tenni. Generációs mozi a javából, megismételhetetlen (ettől függetlenül megpróbálták megismételni pár éve), felejthetlen, utánozhatatlan.

„Volt egyszer egy generáció, az enyém, amelyik a 90-es évek közepére kezdett legnyilvánvalóbban kamaszodni; amelyiknek még nem volt internetje meg korlátlan filmkollekciója a háta mögött; s a kikölcsönözhető, ütött-kopott, román hangalámondásos VHS-kazettákon kívül csak olyan filmeket látott, amik premier után némi idő elteltével a kisvárosba eljutottak egy-egy karcos kópián. Akkor még nem voltunk agyonképzett filmtudósok mind, és nem azokból lettek a kultuszfilmek, amelyekről olvastuk, hogy márpedig azok. A Született gyilkosok, a Ponyvaregény és a Trainspotting generációja. Nem tudtuk, hogy mi az a filmnyelv, s pláne hogy miért kell azt folyamatosan újítani, csak azt éreztük, hogy ezek a filmek valahogyan a mi nyelvünkön beszélnek, hozzánk szólnak.” (Jakab-Benke Nándor)